Budapest, 2023 január 04.

Sajátos prioritás.    |   A special priority.  |   Une priorité particulière.

On 04
January 2023, I visited the tax office and asked about any outstanding matters. To my surprise, I was told that my state health insurance had not been paid.   Even though I don’t have a permanent address or GP in Budapest, I was informed that a new rule requires me to pay for health insurance regardless of usage. When you’re short on cash, debt collectors can be relentless.  Earlier today, I reached out to a former colleague in Strasbourg for advice and they recommended paying off the debt to avoid any further harassment. Earlier today, I reached out to a former colleague in Strasbourg for advice and they recommended paying off the debt to avoid any further harassment. Once I’ve paid, I’ll need to provide proof of my French insurance in order to claim a refund. If I explain my situation to the French office, there’s a chance they may not fully understand my circumstances. Sometimes I wonder if I would like to have a Hungarian passport.
In the afternoon, I went on a book-buying tour with a long shopping list. It was so much fun, like being a child in a playground! However, I was only able to tick off one item from the list, the one that cannot be shipped abroad. I had to say a difficult farewell to the dÍselet because I had an evening appointment in Óbuda.
I never slept under the same blanket as a former colleague of mine, despite no fault of my own.
Why do I waste time talking to women who will never say yes to me? I approach the subject from a different angle. I saw the same principle in my grandmother. Although we have little in common in our communication and value judgments, it highlights something I frame for myself:
I seek out people I feel comfortable with in their company. I tend to avoid people who make me feel bad and instead choose to spend time with those who I value.  In this relationship, love is not based on friendship or any other concept, but rather on the value of my time and self-worth.
To prioritize my time effectively, I need to allocate it to the right people and tasks at the right time. Although I tend to take on too much, I always make sure to set aside time for the things that matter most.  For example, every year I make it a priority to visit my homeland for two weeks.
This Thursday evening, I am looking forward to spending
time with Old Buda, who I am incredibly proud of for learning to let go of things. She was someone who had trouble letting go of things. On the last day of decluttering, she decided to part with some of her belongings, including some sentimental items. It’s common for people to attach emotions to their possessions, and it can be difficult to let go. We don’t know what prompted her to make such a big change, but it must have been a challenging process. It’s great to see that she’s feeling more calm and balanced now.

Budapest, le 4 janvier 2023.

Ma journée a commencé à l’administration fiscale. Par curiosité, j’ai demandé s’il y avait quelque chose d’inachevé à mon sujet. Heureusement que je suis entré, car ils m’ont dit que ma couverture d’assurance maladie d’État n’était pas payée. Je demande pourquoi devrais-je le faire, je ne paie pas mes impôts ici, je n’ai pas d’adresse permanente ici, mon médecin de famille n’est pas ici. Ce n’est pas comme ça, disent-ils. Il y a une nouvelle règle selon laquelle je dois payer même si je n’utilise pas l’assurance maladie. Ah, voilà ce que c’est quand la caisse de l’État est fauchée. Ils recouvrent même ce qui n’existe pas. Ce matin, j’ai appelé une ancienne collègue de Strasbourg, elle dit que le plus simple est de payer, sinon ils ne me laisseront pas tranquille. Ensuite, je dois apporter le document prouvant que j’ai une assurance française et je peux demander un remboursement. Si je raconte cette histoire au bureau français, ils ne comprendront même pas la suggestion. Parfois, je me demande si je veux obtenir un passeport hongrois pour moi…

L’après-midi, je pars en tournée d’achat de livres. La liste de courses est longue. Je me sens comme un enfant dans une aire de jeux. Cependant, je coche seulement un seul article sur ma liste de souhaits, celui qu’ils ne peuvent pas livrer à l’étranger. Je ne veux pas porter le reste, donc je fais mes adieux aux tranches lourdes parce que je suis invité à Óbuda ce soir.

C’est ainsi qu’une ancienne collègue a décidé que nous n’avions jamais partagé un lit. Pourquoi parle-je avec des femmes qui ne me diront jamais oui ? J’aborde le sujet d’une autre manière. Je viens de ma grand-mère. Bien que nous ayons peu de points communs dans notre communication et notre jugement des valeurs, elle met en lumière quelque chose que je cadre ainsi pour moi-même : je cherche des gens avec qui je me sens bien. En même temps, je n’ai pas besoin de ceux avec qui je me sens mal. Avec ces deux phrases, je définis deux points extrêmes. Ensuite, je place chaque personne sur cette échelle imaginaire et je sais avec qui je veux passer du temps. Dans cette perspective, l’amour, l’amitié ou toute autre idée ne sont pas décisifs. Il s’agit de me considérer comme précieux, alors mon temps est précieux. Si mon temps est précieux, je dois établir une hiérarchie en fonction de laquelle je donne à qui à quel moment. Non, je ne suis ni important ni occupé, je veux juste trop de choses. Et si je passe deux semaines par an dans ma ville natale, même une personne comme moi qui a du temps libre aura un calendrier complet.

Donc, jeudi soir à Óbuda. Je suis tellement fier de cette femme ! Elle a appris à lâcher prise des objets. Elle était une sorte de débutante dans l’accumulation – la collection, et lors de la dernière mise au point, elle a pris ses souvenirs et les a jetés. Pensez-y, chaque personne peut lier des émotions à ses objets, et si cela est combiné au problème de la libération, le chaos est prêt. Je ne voulais pas gratter ce sujet pour savoir quel était le point de rupture après lequel un changement significatif s’est produit, mais une chose est sûre, cela n’a pas dû être facile pour elle. Cependant, il est bon de voir qu’elle est beaucoup plus calme et équilibrée maintenant qu’il y a deux ans. J’ai toujours aimé l’entendre raconter des histoires. C’était bien de la prendre dans mes bras. J’aime qu’elle mette toujours un sourire sur mon visage.

Sur le chemin du retour, je suis descendu du tram au pont Margit et j’ai préféré marcher tout le long du Danube. J’adore cette vue. Tout le monde n’a pas une rive de fleuve comme ça. Même après avoir visité près de quatre cents villes, je dis que c’est totalement unique. J’essaie de sauvegarder mes souvenirs aussi précisément que possible.

Je pars demain matin et je ne sais pas quand je reviendrai.

Budapest, 2023 január 04.
A napomat az adó hivatalban kezdtem. Kíváncsiságból rákérdeztem, hogy van e valami félbemaradt ügyem. Kész szerencse, hogy bementem, mert el­mondták, hogy az állami egészségbiztosításom nincs kifizetve. Mondom miért is kellene, nem itt fizetem az adót, itt nincs állandó lakcímem, nem itt van a háziorvosom. Nem úgy van az – mondják. Van egy új szabály, hogy akkor is fizetnem kell, ha nem használom az egészségbiztosítást. Aham, ilyen amikor csóró egy államkassza. Azt is behajtják, ami nincs. Délelőtt felhívtam egy volt Strasbourgi kollégámat, azt mondja az a legegyszerűbb, ha befizetem, máskü­lönben nem hagynak békén. Utána pedig be kell vinni a papírt, ami bizonyítja, hogy van francia biztosításom és vissza lehet igényelni. Ha ezt a sztorit a francia hivatalban elmesélem, a felvetést sem fogják érteni. Néha elgondolkozom, hogy akarok e magyar útlevelet magamnak….
Délután könyv beszerző körútra indulok. Hosszú a bevásárló lista. Úgy érzem magam, mint gyerek a játszótéren. Azonban, csak egyetlen tételt pipálok ki a kívánságlistáról, azt amelyiket nem tudják külföldre kiszállítani. A többit nem akarom cipelni, ezért nehéz búcsút veszek a dÍszeletektől, mert este Óbudára vagyok hivatalos.
Úgy színt egy volt kolléganőm, akinél nem rajtam múlt, hogy egyszer sem aludtunk egy takaró alatt.
Hogy miért beszélgetek olyan nőkkel akik sosem fognak nekem igent mondani? Máshonnan közelítem meg a témát. Az elvet épp a nagymamámnál láttam. Habár a kommunikációnkban és az értékítéletünkben kevés a közös pont, mégis rávilágít valamire amit én így keretezek magamnak:
Azokat az embereket keresem, akiknek a társaságában jól érzem magam. Egyúttal, akiknek a társa­ságában rosszul érzem magam, azokra pedig semmi szüksé­gem. Ezzel a két mondattal kijelölök két szélső pontot. Aztán minden embert elhelyezek ezen a képzeletbeli skálán és máris megkapom kivel szeretnék időt tölteni. Ebben a viszonylatban nem perdöntő a szerelem a barátság vagy bármilyen idea kérdése.
Arról van szó, hogy ha magamat értékesnek tartom, akkor az időm is értékes. Ha az időm értékes, akkor pedig muszáj valami fontossági sorrendet állítanom, aszerint, hogy kinek mikor adok belőle. Nem, nem vagyok sem fontos sem pedig elfoglalt, csupán túl sokat akarok. És, ha évente két hetet töltök a szülőföldemen, akkor egy magamfajta ráérős embernek is tele lesz a naptárja.
Tehát a csütörtök este Óbudáé.
Én olyan büszke vagyok erre a nőre! Megtanult tárgyakat elengedni. Ő amolyan kezdő szintű felhalmozó – gyűjtögető volt, és az utolsó lomtalanításkor fogta és kihajította az emlékeit. Gondoljunk csak bele, minden ember tud érzelmeket kötni a tárgyaihoz és ha ez az elengedés problémájával párosul, akkor kész a káosz. Nem akartam meg kapargatni azt a témát, hogy mi volt az a töréspont melyek után ilyen jelentős változás állt be, de az biztos, hogy nem lehetett könnyű neki. Azért, jó látni, hogy sokkal higgadtabb, kiegyensúlyozottabb a természete, mint két évvel ez­előtt. Régen is, most is élvezem hallgatni, ahogy mesél. Jó volt őt megölelgetni. Szeretem, hogy mindig mosolyt csal az arcomra.
A hazaúton, a Margit hídnál leszálltam a villamosról és inkább végig gyalogoltam a Duna parton. Imádom ezt a látképet. Ilyen folyó partja nincs mindenkinek. Így közel négyszáz város után is azt mondom, hogy ez teljesen egyedülálló. Igyekszem minél pontosabban elmenteni az emlékeim közé.
Reggel útnak indulok és nem tudom mikor jövök legközelebb.