Egy regény, amely látszólag könnyed, mégis komoly kérdéseket tesz fel.
Egy jövőbeli város, ahol az egyenlőség mindent elsimít.
Olvasmányos utópia, amely észrevétlenül gondolkodásra késztet.

---

Miért olvastam?

Tök véletlenül találtam meg a „könyvtár” felhőmappában, és kíváncsi voltam, miért vettem meg négy–hat évvel ezelőtt. Amúgy valami könnyed regényt kerestem, amit buszozás közben hallgatok.
Nem volt rossz döntés, habár továbbra sem tudom, miért és hogyan találtam rá erre a könyvre.
Főleg, hogy én nem szoktam fantasy regényeket olvasni.

Azt írja a net, hogy ez egy utópia könnyed szépirodalmi stílusban, és igaza van.
Tényleg könnyed, szellemes írás, ami filozófiai mélységeket is tartalmaz.

Azon gondolkozom, hány csillagra értékelném ezt a művet. A múlt héten Krasznahorkai-regényt olvastam

(akinek a zsenialitását már azok sem kérdőjelezik meg, akik sosem fogják olvasni).

Ezek után milyen polcra tegyek valakit, akit kevesen méltatnak? Pedig ez a könyv hibátlan!

Cselekmény?

Egy bölcsész srác akkora pofont kap – szerintem az élettől –, hogy a jövőben találja magát.
Egy olyan városban, ahol túltolták a demokráciát. A
z egyenlőség elvét annyira komolyan vették, hogy minden egyforma lett.
Minden épület szürke; az egyenlőség jegyében mindenkinek ugyanolyan frizurája, öltözéke és lehangolt ábrázata van.

A korábbi korok művészeti és kulturális emlékei ugyanúgy egy pincébe vannak zárva, mint például az Álomutazó című musicalben. Tehát ebben a világban sincs semmi „felesleges”.

(Akárcsak én, az író is megkérdőjelezi, hogy biztosan az-e a legjobb egy társadalom számára, ha kivételek nélkül, mindig – minden egyes esetben – a többség dönt. Szerintem a kivételeknek is helyük van a világban.)

Van ennek az elképzelt társadalomnak egy felügyeleti szerve: a Véleményőrség.

(Mert ugye egy teljesen demokratikus társadalomban az egyén nem mondja ki a gondolatait, mert mindig lesz valaki, akit megbánt vele.)

A Véleményőrség vezetője az egyetlen, akinek saját döntései lehetnek.
Minden más döntést szavazással hoz meg a közösség.
Főhősünk, Tamás, ennek a véleményvezérnek tart idegenvezetést a mindenki elől elzárt könyvtárban.
Ezzel jókora változást indít el…

(U.I.: Amellett, hogy látom a hibáit is, a demokráciának és a centralizmusnak vagyok szélsőséges híve.)

Kedvenc szereplő:

Absztrakt, aki egy eszme.
Igen, az eszmék köztünk élnek, és gondolatokra, tettekre késztetnek.
A cselekmény szempontjából nevezhetnénk ezt a figurát a sors kezének is.

Ez egy élvezetes olvasmány, amely megkérdőjelezteti a fennálló rendszerek tökéletességét,
majd megnyugtat:
az élhető világok legjobbika a miénk.

Hurghada, 2026. 01. 16. péntek.

---

Idézetek a könyvből: A szabad város

Néhány , hozzá fűzött széjegyzettel

Vannak olyan emberek, akik mintha Isten tanmeséi lennének a többiek számára.
*****
A legjobb tulajdonság, amivel egy ember rendelkezhet: Nem veszed magad túl komolyan.
*****
Végre eltűntek a homályos határok, a feleslegességek, minden egyértelmű, tiszta, és kétségtelen lett.
*****
Mindenki tudja, hogy az emberek annál okosabbak, minél többen vannak
–
Sok ember egyszerre sohasem buta, de sohasem bölcs!
*****
És ahogy egyre égetőbb szükség volt rá, hogy végre kiderüljön az igazság, mindenki egyre jobban akarta, hogy neki legyen igaza.
–
Egész pontosan, mi az igazság fogalom magyarázata?
*****
„Az alvás fontos és szükséges dolog, de bizonyos helyzetekben egyszerűen nem praktikus.”
*****
Meglepő, mivel az az ember, aki a szokások rabja, nem számít a halálra, hiszen úgy rendezi be az életét, mintha az örökké tartana, ismétlődésre, folytonosságra alapozza azt, mintha csak egy örökmozgót építene
*****
Liberopolisban nincsenen zsarnokok. Ez a lényege ennek a demokrácia. Senki sem lehet senkinek a zsarnoka, mindenki szabad, és mindenki beleszólhat minden döntésbe – fordult vissza Tamás felé.
– Paksi, itt mindenki mindenkinek a zsarnoka. Én tanultam diktatúrákról, és pontosan ugyanúgy néznek ki, mint ez. Ez egy diktatúra, csak épp még lázadni sem tudnak az emberek, mert nincs ki ellen – mondta Tamás, mélyen Paksi szemébe nézve. Megfogta a hatalmas ember vállát, és így folytatta jelentőségteljesen:
– A szabadság nem ezt jelenti – mutatott az alattuk gomolygó tömegre – Itt nincs egy szabad ember sem, és te vagy az egyetlen, akinek egyáltalán lehetősége van rá, hogy az lehessen. Szabadnak lenni nem azt jelenti, hogy egy fix rendszerben azt csinálsz, amit akarsz. Egy leláncolt ember is lehet szabad, mivel a szabadság éppen azt jelenti, hogy te alakítod ki a rendszert. Hogy ahelyett, hogy valaki megmondaná neked, hogy ez és ez micsoda és mit jelent és hol vannak az egyes fogalmak határai, hogy utána ezekkel a fogalmakkal kedvedre játszadozhass; te foglalod rendszerbe azt, amit magad körül látsz, és te döntöd el, mit hogyan, és minek gondolsz.

Nem akkor szabad valaki, ha senkinek és semminek nem kell engedelmeskednie, és dönthet különféle dolgok felől, hanem akkor, ha van saját világa, amiben az életének különféle eseményei és választásai saját jelentést nyerhetnek. Hiszen pont ezt jelenti embernek lenni. Világot alkotni magad köré. Ami itt történik, az pont ennek az ellenkezője. Az emberek egy digitális rendszer keretein belül azt csinálják, amit akarnak, de a rendszerhez nem nyúlhatnak. Önmaguk és egymás zsarnokai ezek a szerencsétlen öltönyösök, és te vagy az egyetlen, aki segíthet nekik. Ezt jól jegyezd, meg Henger Paksi!
*****
Mesélt neki Petrarcáról, a nagy költőről, aki 1336-ban felmászott a Mont Ventoux-ra, semmi másért, mint hogy a „viharos hegy” magaslatáról elé táruló kilátásban gyönyörködjön.
–
Amúgy a reneszánsz, és még jó néhány másik kor is így indult, h újra felfedezték a régi tudományokat, kultúrákat
*****
Elmondta neki, hogy a táj először csak háttér volt a képek mögött, de szép lassan, ahogy az embert egyre jobban megbabonázta a természet szépsége, fontosabbá vált, mint az ember, míg végül már olyan képeket festettek, amelyeken már nem is voltak emberi figurák, csak a természet szolgált modellül.
*****
Tudta, hogy jól döntött, amikor esélyt adott Tamásnak. Már eltűnt a bűntudat gombóca a torkából, ami akkor nőtt oda, amikor a szavazás házában maga se tudja, miért, igazat adott neki. Helyette egy másik gombóc alakult ki, amikor arra gondolt, hogy miféle perverz életet élt eddig, gyarló ösztönökként elutasítva azokat a nagyon is természetes kételyeket, amelyek csak a helyes útra igyekeztek terelni. Hiszen hogyan lehet valami rossz, ami ennyire jó? Hogy lehet a szabadság ellensége valami, amitől úgy érzi magát, mintha szárnyakat növesztene, mint egy pegazus, és kirepülne a saját száján, hogy kedvére sodródjon a lassú, meleg levegőben a fénycsíkok között, porcicákat kergetve? Úgy érezte, hogy jéggé fagyott szíve darabokra törte az üveget, ami határok közé szorította, és olvadni kezdett. Miközben kifelé sétált a polcok közül, kezében az Odüsszeiával, egész testében bizsergett, ahogy agyába lassan beépült az életadó víz, amire ez a kiszikkadt talaj hiába várt annyi éven át: A szép.
*****
Miért, a gondolatok nem léteznek?
*****
Te is tudod, hogy valóság nem létezik, legalábbis nem az embereknek.
*****
Az emberek képzelete, az absztrakcióik hozzák létre az egész világukat, és még saját maguk képzetét is. Nincs ettől semmi félnivalód. Sőt, ha valamitől félned kell, Henger Paksi, az legfeljebb az, hogy egy napon nem leszel képes rá, hogy világot képzelj magadnak.
*****
Úgyhogy hallgass a barátodra; ne aggódj azon, hogy vajon mi létezik és mi nem, és jobb híján vedd készpénznek azt, ahogyan látod a dolgokat.
*****
Mindketten azon gondolkoztak, hogy vajon hol lehet az absztrakt, amikor épp nincs sehol. Tamás arra gondolt, hogy ott van mindenhol, ahol valaki elvonatkoztat valamitől, még ha épp nem is látszik. Paksi arra gondolt, hogy bizonyára van egy másik világ valahol, ahol olyan lények élnek, mint ez a Péter, és ahonnan néha a mi világunkba látogatnak.
*****
Paksi elődje mindent központosított, és egész nap az íróasztalánál ült. Csak bizonyos központoknak kellett utasításokat adnia, amelyek az egész várost mozgásban tartották. Először ő is így állt neki a dolgoknak, de aztán néhány év elteltével egy saját megoldást talált. Mindenféle helyzetekre részletes, egymásra támaszkodó, és egymásra utaló parancsrendszereket hozott létre minden területre, így neki csak annyi volt a feladata, hogy ezeket tökéletesítse, és az olyan helyzeteket kezelje, amelyekkel nem számolt előre. Paksi módszere igen jól működött, az elmúlt tíz évben nagyon ritkán fordult elő, hogy új utasításokat kellett adnia valakinek. Inkább csak felügyelte a rendszert, és kis módosításokat hajtott végre rajta, miközben az olyan élvezetes és aprólékos feladatokat, mint az építkezés, személyesen végezte. Már csak arra várt, hogy az utódai elég nagyok legyenek ahhoz, hogy oktathassa őket.
*****
Lehet, hogy Konzerv keze van a dologban? Tudta, hogy az a marha rossz vezérigazgató lesz. Túl buzgó, túl agresszív. Néha van egy-kettő, akik kitalálják, hogy ők majd felülbírálják Paksi utasításait, meg kérdezgetnek, és ellenőrzik a dolgok menetét. Az idióták. Nyilván jobban tudnak mindent, hiszen őket egy gép sorsolta ki. Jobban, mint Paksi, aki több, mint húsz éve azzal foglalkozik, hogy a város működését felügyeli.
*****
Légy büszke magadra, és ne keseregj olyan dolgokon, amik még meg sem történtek

---

Reading Experience – Free City

A light yet thought-provoking dystopian novel.
A future society where equality erases individuality.
An enjoyable read that quietly challenges our assumptions.

English body text

Reading Experience
Corsano Dániel: Free City

Why did I read it?

I found it completely by accident in my “library” cloud folder and wondered why I had bought it four to six years ago. I was actually looking for a light novel to listen to while commuting by bus. It wasn’t a bad decision, although I still don’t know how or why I came across this book—especially since I usually don’t read fantasy novels.

According to the internet, it is a utopia written in a light literary style, and that description is accurate. It is witty and easy to read, yet it contains philosophical depth.

I keep thinking about how many stars I would give it. Last week I read a novel by Krasznahorkai (whose genius is no longer questioned, even by those who will never read him). After that, where do I place someone who is rarely praised? And yet, this book is flawless.

Plot?

A young humanities student receives such a blow—probably from life itself—that he finds himself in the future. In a city where democracy has been taken too far. Equality is treated so seriously that everything has become identical. Every building is gray; in the name of equality everyone has the same hairstyle, clothing, and gloomy expression.

The artistic and cultural relics of earlier eras are locked away in a basement, much like in the musical Dream Traveler. In this world, nothing is considered unnecessary.

(Like me, the author questions whether it is truly best for a society if the majority decides in every single case, without exception. I believe exceptions also have their place in the world.)

This imagined society has a supervisory body called the Opinion Guard.
(Because in a fully democratic society, individuals do not voice their thoughts—there will always be someone offended by them.)

The leader of the Opinion Guard is the only one allowed to make personal decisions. All other choices are made by communal voting. The protagonist, Tamás, gives this opinion leader a guided tour of the library closed off from everyone else—and sets major changes in motion.

Favorite character:

Abstract, who is an idea. Yes, ideas live among us and inspire thoughts and actions. From a narrative perspective, this character could be seen as the hand of fate.

This is an enjoyable novel that questions the perfection of existing systems and ultimately reassures us that our world may be the most livable of all.

Hurghada, 2026. 01. 16. Friday.

---

Expérience de lecture – Ville libre

Un roman léger qui cache une réflexion profonde.
Une société future où l’égalité efface toute différence.
Une utopie accessible qui pousse à s’interroger.

Texte français

Expérience de lecture
Corsano Dániel : Ville libre

Pourquoi l’ai-je lu ?

Je l’ai trouvé totalement par hasard dans mon dossier cloud « bibliothèque » et je me suis demandé pourquoi je l’avais acheté il y a quatre à six ans. Je cherchais un roman léger à écouter pendant mes trajets en bus. Ce n’était pas un mauvais choix, même si je ne sais toujours pas comment ni pourquoi je suis tombé sur ce livre, d’autant plus que je ne lis habituellement pas de fantasy.

Sur internet, on le décrit comme une utopie écrite dans un style littéraire léger, et c’est juste. L’écriture est fluide et spirituelle, tout en contenant une véritable profondeur philosophique.

Je réfléchis encore au nombre d’étoiles que je lui attribuerais. La semaine dernière, j’ai lu un roman de Krasznahorkai (dont le génie n’est plus remis en question, même par ceux qui ne le liront jamais). Après cela, sur quelle étagère placer un auteur peu célébré ? Et pourtant, ce livre est irréprochable.

Intrigue ?

Un jeune étudiant en lettres reçoit un choc si violent—probablement de la vie elle-même—qu’il se retrouve dans le futur. Dans une ville où la démocratie a été poussée à l’extrême. Le principe d’égalité est pris tellement au sérieux que tout est devenu identique. Tous les bâtiments sont gris ; au nom de l’égalité, chacun a la même coiffure, les mêmes vêtements et une expression morne.

Les vestiges artistiques et culturels des époques passées sont enfermés dans une cave, comme dans la comédie musicale Voyage de rêve. Dans ce monde, rien n’est considéré comme superflu.

(Comme moi, l’auteur remet en question l’idée selon laquelle il serait toujours préférable que la majorité décide, sans exception. À mon avis, les exceptions ont aussi leur place dans le monde.)

Cette société imaginaire possède un organe de surveillance appelé la Garde de l’Opinion.
(Car dans une société totalement démocratique, l’individu n’exprime pas ses pensées : il y aura toujours quelqu’un pour s’en offenser.)

Le chef de la Garde de l’Opinion est le seul à pouvoir prendre des décisions personnelles. Toutes les autres sont prises par vote collectif. Le protagoniste, Tamás, lui fait visiter la bibliothèque interdite au public, déclenchant ainsi de profonds changements.

Personnage préféré :

Abstrait, qui est une idée. Oui, les idées vivent parmi nous et nous poussent à penser et à agir. Du point de vue du récit, ce personnage peut être considéré comme la main du destin.

C’est une lecture plaisante qui remet en question la perfection des systèmes existants et qui, finalement, nous rassure : notre monde est peut-être le plus vivable de tous.

Hurghada, 2026. 01. 16. vendredi.

---