Elmélkedések az olimpiai megnyitó után

Hogy is van ez? Valamiért mostanában minden körülöttünk forog, mintha csak egy hatalmas káosz lenne. De hát tudod mit? Talán ez az élet része. Az olimpiai megnyitó után sok mindenen elgondolkodtam. Az emberiség sokszínűsége, a francia kultúra, a fekete giliszták és a parton találkozott alakkal való találgatás mind-mind arra késztet, hogy megálljunk, és elgondolkodjunk valóságunkról. Talán a normalitásban mindenféle káosz és változatosság belefér. És ki tudja, talán mindez része valami nagyobb forradalomnak. A jövőben pedig mindig emlékeznünk kell erre a különleges, érzelmes pillanatra, amikor Celine Dion az Eiffel torony szélén énekelt, és amikor a francia ebédlőasztalnál megtapsolták a magyar érmeseket.

Néztem az olimpiai megnyitót. Egészen különleges megoldások. Megint az jutott eszembe, hogy nem született helybeliként, néha olyan érzésem van, mintha a franciáknál minden folyamat egy hatalmas káosz lenne, de a végére mindig minden a helyére kerül. Meg tudom érteni azt, aki nem ért velük egyet, de kérem szépen, tessék utánuk csinálni!
Még két gondolat az olimpiával kapcsolatban: Egymás után ötször néztem meg, ahogy Celine Dion az Eiffel torony szélén énekelt. Hatodszor is elérzékenyültem.
Azért az jóleső érzés, amikor a francia ebédlőasztalnál megtapsolják a magyar érmeseket. Jóleső gesztus.
A szobámban kezdenek dühíteni ezek a fekete giliszták – az én hivatlan vendégeim. Hetente egy kisebb lapáttal összeszedek a szobámban, emellett rendszeresen lefújom vegyszerrel az ajtót, a lábtörlőt. Talán a falakból jön elő ez a sok rovar?!
Mi az összefüggés, hogy mindeközben épp azt mondja a riportalany (a podcast műsorban), hogy „A normalitásba sok minden belefér”?
Ha már podcast. „Akkor van forradalom, amikor a lakosság úgy gondolja, ha lelövik, akkor mindegy.”
Tegnap a parton felfigyeltem egy nézelődőre. Nem tűnt egy szerencsés alkatnak – a távolból feltételezve. Az a típus volt, akinek nekimegy az ajtó.
Csütörtök hajnali félkettőkor (a tengerparton, a csillagok alatt) azt írtam fel, hogy olyan sötét van, hogy annak is örülök, hogy a törölközőm megtaláltam. Most viszont fél három van, és még nem vagyok álmos.

2024. július 27., szombat – a munka két első napja