Délután bementem a városba, kikapcsolódás gyanánt ma is meglátogattam egy múzeumot és az ő fotó kiállítását.
Musee Réattu Réattu, egy híres festő volt pár száz évvel ezelőtt. Halála után, palotáját a városnak adományozta, ahol ma a családja festmény gyűjteményét mutatják be. Egyébként, az épületből gyönyörű kilátás van a folyóra. Kis cetlikre felírtam pár mondatot, miközben gyönyörködtem a festményekben és fotókban. Ha jól olvastam, két, viszonylag idősebb fickó életmű kiállítása -válogatása látható. (bocs, ha rosszul értelmeztem, gyenge a francia tudásom.) A lényeg, ezen művészek alapértelmezetten monokróm diákra rögzítenek. Bemásolom a mondatokat, amik a nézelődés közben beugrottak.
Az egyik szobában, a sarokba belógottak egy damilon egy két oldalú tükröt. Csak pár euróba kerül, mégis nagy ötlet. Az árnyék mozgása játékosságot ad a térnek.
Több teremben is játszottak azzal, hogy a különböző korú festmények közé beillesztettek egy fotót, ami összeköti a közöttük levő festményeket: Ügyes húzás a tizenhetedik századi nő akt festmény két oldalára ezerkilencszáz-hatvanas évekbeli akt fotókat tenni.
Mindig örülök, ha a korszakból és stílustól kiugró (születési dátuma alapján, nem egy, a korra jellemző) darabokat mutatnak be: tizennyolcadik század és hamis érzelmek a festményeken. Végre egy kis más, mint a korszaktól megszokott.
Ezen a ponton meg kell jegyeznem, hogy ez a múzeum nagy kedvencem lett.
Ez a fotós tényleg csodálta a női testet. Érzékenységgel tekintet a modellekre. Nem is tudom, mintha kifinomult szobrok lennének a partnerei. Talán, ezt hívják fotó-művészetnek.
Egyszerű vízparti ágakat lefotózni úgy, hogy annak esztétikája van. Ez a fickó tudott valamit. Tegyük hozzá, fekete-fehérben csinált mindent!
Elképesztő ez a fazon! Egy egyszerű fatörzsből is művészetet csinált! Az ő korában rendelkezésre álló technikából tényleg kihozták a szépművészet legjavát.
Azt a világot nehéz (talán, nem is kell) utánozni, ahol minden harminchat képkocka után ki kellett kapcsolni az eszközt.
Nocsak! Picasso, képet festett az arlesi nőkről! Habár nem ennek a stílusnak vagyok rajongója, ez egy aranyos festmény. Igen, nekem ez a szó jutott eszembe: cuki. Sok Picasso műhöz volt már szerencsém, ez, azok közé tartozik amik tetszenek nekem.
A teremőr néni – másfél óra téblábolás után – meglátta bennem a lelkes érdeklődőt és folyamatosan jött utánam és narrált. Oh szegény, bárcsak értettem volna.
Bevallom, nem emlékszem ezt a cetlit milyen kontextusban hoztam létre: Csak etikus döntéseket hozhatunk meg! Mindegy, hogy merre jár, milyen utakat jár be. Arles fotófesztivál, 2024. Július 28.
