Oravecz Lizanka: Lizanka
Az autizmus (április másodikai) világnapja alkalmából újra elővettem jegyzeteimet erről a könyvről, amelyet tavaly decemberben olvastam. Lizanka története magával ragadó: saját szemszögéből mesél, így az olvasó szinte a fejében hallja a gondolatait. A könyv egyszerre személyes vallomás és betekintés az autizmus világába.
Oravecz Lizanka: Lizanka – Egy autista lány útja a bezártságtól a teljes életig
Ezt a könyvet tavaly decemberben olvastam. Az autisták (április másodikai) világnapja alkalmából vettem elő újra a jegyzeteimet. Érdekelt a téma. Lizanka szórakoztatóan irt; pár nap alatt kiolvastam a könyvét.
Több ponton is tudtam vele azonosulni.
A felnőtt nő, már múlt időben meséli el a történetét kisgyermek korától kezdve. Közben megismerkedünk az autizmussal. Riportokat olvashatunk Lizanka anyjával, közeli ismerőseivel, orvosával. Örültem, hogy egyes szám első személyben írta meg, mert így már az első pillanattól kezdve nem a könyv lapokon, hanem a fejemben élt a történés.
Ez egy budapesti történet, pedig a szülővárosa az Szentendre, és néhány fejezet erejéig megfordulunk a Győri egyetemen is.
A bonyodalom az, hogy a lányt a legkülönfélébb viselkedési, személyiség zavarokkal kezelték; volt, amikor egészen durva pszichiátriai osztályokon. Csak felnőtt korában vált hivatalossá az autizmus spektrum zavar.
És valóban, nem egy kórházi zárójelentéstől oldódik meg a probléma; de egészen sokat segít az önelfogadáson, ha ismerjük és értjük önmagunkat…
Idézetek a könyvből – Lizanka
***
Ferrari behúzott kézifékkel
*****
„Nem is látszik, hogy autista vagy!”
*****
Mindenkiben vannak autisztikus tünetek, de attól még nem biztos, hogy autista. Számtalan oka lehet még a viselkedésének.
***
Saját határaink felismerése és tiszteletben tartása a kiegyensúlyozottság egyik kulcsa.***
Az „elvárás” pedig, hogy egy fogyatékosságnak látszania kell, még ősibb, mint az autizmus fogalma. (Itt a fogyatékosság szót orvosi és jogi értelemben használom.) Valóban, megtanultam beszélni, el tudok menni vásárolni egyedül, dolgozom, barátaim vannak, azaz jól tudom „játszani” a neurotipikust (tehát a nem autistát), de…… mibe kerül nekünk, hogy „ne látszódjon”?
***
Az embereknek sokszor pusztán az is segít, hogy kimondhatják a legkeményebb dolgokat, és ezt valaki elfogadja anélkül, hogy ítélkezne felettük.
***
A segítségkérés is fontos, mert nagyon nehezen tanulunk meg segítséget kérni. Nekem gyerekkoromban eszembe sem jutott. Engem bántottak, és kész. Nem mondtam el senkinek, nem kértem segítséget senkitől. Nem tudtam, hogy lehet.
***
Elég tragikomikus, hogy egy időben jelentkezett egy roma médiaiskolába, ahová azért nem vették fel, mert nem beszél cigányul, és általában véve is „nem eléggé cigány”. Jellemző példa arra, hogyan diszkrimináljuk a diszkrimináltakat is.
***
Ami még nagyon jellemző Lizankánál, hogy komplex társas szituációkban hogyan határozza meg az intimitás szintjét. Nehezen tudja felmérni a határokat, előfordul, hogy túlságosan személyes ahhoz képest, hogy milyen kapcsolatban van egy emberrel, máskor pedig túlságosan védi magát, és esetleg olyasmit sem tud megfogalmazni, ami az adott kommunikációs helyzetben fontos lenne.
***
