Visszhangok egy hosszú nap végén
Egy nap, ami fáradtságot hozott, de büszkeséget is. A munkahelyi dinamika, apró örömök és elgondolkodtató érzések – minden együtt van. Egy belső monológ Maussane-ból.
- Maussane, 2026. 07. 15. kedd
Mit érzek?
Fáradtságot. Ma hosszú napom volt. Másrészt, belefáradtam ebbe az egészbe.
Ma? Büszke?
A munkámra. Konyhán dolgoztam. Ehhez az is kellett, hogy ma normális srácokkal dolgoztam együtt.
Mit kívánnék annak, akivel ugyanez történik?
Állj ki magadért! Más nem fog kiállni érted.
Apró örömködések?
A szakács nagyon finom bárányt sütött ma. Ezzel köszönte meg a munkámat.
Tervek?
Kitartani, amíg nem találok egy jó munkahelyet. Ha októberig sem találok, akkor kérek állami támogatást – nem csak pénzt, hanem inkább mentorálás formájában.
Mire van szükségem?
Önmagamra. Nem tudom, miért ezt írom le, de ez jutott először eszembe. Olyan, mintha csak szelleme lennék önmagamnak.
Hála?
Azért, a legtöbb embernek ennél sokkal rosszabb: gyönyörű helyen lakom; többnyire nem fárasztó a munkám; heti két napot teljes egészében a szenvedélyeimnek szánok. Bőven ki tudom fizetni a számláimat.
Egyebek?
A formás fehér nadrág visszament Svájcba. Sebaj, legalább újra tudok gondolkodni. Feláll tőle minden érzékszervem.
Egyúttal, visszament Svájcba a hotel tulajdonosa is. Ennek nem örülök; holnaptól megint a „ha nincs macska, cincognak az egerek” játékot játsszuk.
Ma, délután háromkor szólt a főnök, hogy ma reggel hétkor dolgoznom kell.
Valahogy össze kell magam szedni.
Totál elfelejtettem, hogyan működnek az emberi kapcsolatok. Az nem baj, hogy jól el tudok beszélgetni a növényekkel, de egy rózsabokor ölelésére kevésbé vágyom.
