Szeged

Van olyan város, ahová nem kell különösebb indok: elég, hogy indul oda egy vonat. Szeged nekem ilyen hely – napfénnyel, tágas terekkel, egyetemi nyugalommal és folyóparti sétákkal. Olyan város, ahová sokadszorra is jó megérkezni.

---

Miért épp Szeged?

Mert ide indult az első vonat. A Nyugati pályaudvarról. Két és fél óra az út, késésekkel együtt. Amúgy ez az utolsó napom ebben az országban.

Kis töri lecke:

Az ide érkező római katonák már nem egy üres várost találtak.
1879-ben egy árvíz teljesen elmosta a várost.
Azóta nemcsak újraépítették a teljes belvárost, de még egy vízvédelmi rendszert is felhúztak; azóta jelentős károkat nem okozott a gyakori árvíz.
Az első világháború után ide költözött a kolozsvári egyetem; Szeged ma már az ország egyik legnagyobb egyetemi városa.

Hol van?

Dél-Alföldön, közel a szerb és román határhoz.

Mit néztem meg sokadszorra is?

Teljesen sablonos, ám valós választ adok: imádom a napsütéssel kevert hangulatát.

A mai egy kényelmes nap.

Séta a vasútállomástól a körúton át a Dóm térig; onnan a városháza előtti parkba, ahol olvasgattam egy picit.

Nem véletlen hívják a napfény városának. Itt még nem láttam borús időt.

A híres Kárász utcában már egy szál pulóverben nézelődtem. (A naptár szerint még tél van.) Az egyetem terén találkoztam egy kávéval és a pihenéssel.
Az esti vonat előtt még egyszer végigmentem a rakparton.

Ez talán annyira köszönhető a sok egyetemistának, mint a sok fának és a kitűnően ápolt homlokzatoknak. Százötven éve nemcsak újra felépítették a várost, de úgy tűnik, itt a karbantartásról sem feledkeztek meg.

Itt is érvényes a mondás, mely szerint érdemes felfelé nézni, már csak a látványos paloták miatt is. Nekem a Reök Cukrászda a kedvencem.

péntek, 2026.02.27.

Some cities do not need a special reason—you just get on the train that leaves for them. Szeged is that kind of place for me: full of sunlight, open squares, university calm, and walks by the river. It is the sort of city that feels good to return to again and again.