Az agyam Barcelonában hagytam

Egy szenvedélyes barcelonai hétvége után, a város hangulata, a zongoraszó és a kávé illata még mindig velem van – de az agyam valahol ott maradt a spanyol tengerparton. Egy rövid történet a városról, amitől nehéz elszakadni.

---

• Vasárnap, 2025. március 23.

A reggel, amikor még a diákszálló létezésével is kibékülök, csak, maradhassak a városban.
Tizenegy órakor indul a buszom; még reggel nyolc sincs. A város még alszik.
A terv az, hogy sétálok egyet, és magamba szívok minél több… levegőt.

Tegnap, csak hajnalban érkeztem vissza a szállásra, az esti szenvedélyes koncert után meg sétáltam egy hatalmasat a kellemes időben.
Vettem egy fagyit – abban a cukrászdában, ahol magyar kürtös kalácsot is árultak.

Szóval, az első szabad téren töltött fél órámat egy kávézó teraszának adományozom.
Míg megnézem a Formula 1 verseny végét, addig magamhoz térek.
A péksüteményt és a narancslevet már a főtéren fogyasztom el, miközben zongorajátékot hallgatok.
A szabad téren le van csavarozva egy zongora, bárki játszhat rajta, és serényen élnek is a lehetőséggel; bármikor jövök erre, valaki mindig játszik rajta.
Nem, nem rongálják; nem, nem zavarja a környékbelieket. Ezen a hatalmas téren szállodák vannak és üzletek.

A sétálóövezetben még egy utolsó szelfi a belvárosi katedrális előtt.
Lefotózok még néhány tűzfalat, amire erkélyeket festettek, lakókkal együtt.
Vajon mi késztette a lakóközösséget arra, hogy az üres falakat ne a reklámcégeknek adják el…

Ezekbe az óvárosi utcákba bele vagyok szerelmesedve: szűk utcák felett magasra húzott házak, rengeteg erkéllyel, amiket tele raknak virágokkal.

A busz időben indul, kényelmes és nincs tele.
Hatalmasat alszom Nîmes városáig.
Négy órakor már a helyi villamost várom.
Egy kis sült krumpli a gyorsétteremben, és a következő vonattal már indulok is tovább.
A rollerem sértetlenül vár a szokásos helyén, a rendőrség parkolójában.

Este nyolckor, nem érkeztem meg; az agyam Barcelonában hagytam.