Egy táncest utáni mozdulatlanságban néhány felismerés, vágy és új becenév születik. Tömör, személyes gondolatok az önazonosságról, magányról és vágyról – egy utazó szemszögéből.
Random gondolatok halmaza következik.
Táncest után, miután együtt mozogtam a tömeggel: én is valaki vagyok; nem senki!
Mai felismerés: Habár velem együtt kerek a világ, nem szükséges, hogy én legyek a középpontjában.
A kézművesek ünnepén csilingelő lovak vonulnak a megtelt téren. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy itt is furcsa, amikor egyedül vagyok. Ez adhatna némi reményt a jövőre nézve…
Naplementés sétányon, olvasás után a kívánságom: szájon csókolni egy nőt.
Mindenkit meg akarok ismerni, mert még csak most tanulom a francia kultúrát. Mert tanulnom kell a nyelvet. És mert a nők nyelvét akarom érezni a nyelvemen.
Nem lenne rossz: ugyanazon nő mellett akarok felébredni!
Lásló (így, Z nélkül, rövid o-val). Az első becenév, amit nem kaptam, hanem magamnak adtam. Ezt a praktikusság ihlette, mert ezt így a franciák is le tudják írni és ki tudják ejteni. Az online alteregóm neve: UtazóLaci.
