Egy szerelem története, amelyben nincs megnyugtató feloldás, csak fájdalmas igazságok és gyönyörű mondatok. Márai nem áltat: megmutatja, hogyan él tovább az emberben az, akit sosem tudott igazán elfelejteni. Ez a regény nem a romantikus ábrándokról, hanem a szerelem emberi, nyers és hiteles arcáról szól.

---

Ez egy szerelmi háromszög. A férj szerelmes egy korábbi nőbe, aki amúgy még a menyasszonya sem volt.

Azért érdekes, mert ez a könyv két részből áll. Először a feleség mesél, a második részben pedig a férj mondja el majdnem ugyanazt, a saját szemszögéből. Amúgy a következő könyvben Judit – akit nem tud feledni – mesél, majd az író utószavát olvashatjuk.

Bonyodalom? Megoldás?

Már az elején elmondja, hogy elválnak. A pasas beleszeret a cselédlányba. Hogy megpróbálja elfelejteni, sokéves utazásra indul, majd hazatérve elvesz egy középpolgári családból való nőt.

Beszúrnék ide egy saját gondolatot: volt már olyan, akinek sikerült teljesen elfelejtenie a nagy szerelmét?

Kétéves korában meghal a fiuk; a házasság menthetetlenné válik, sodródnak. Pár évvel később Judit visszatér.

Az író nem ringat álmokba senkit. A férfi a második nejétől is elválik.

Nincs meglepi, nincs happy end, mégis letehetetlen, mert tele van gyönyörű mondatokkal. Akár az egész könyvet aláhúzhattam volna.

Érdekes az a kérdés, hogy vajon létezik-e az igazi. Megéri-e várni?
Kíváncsi leszek majd Judit válaszára a második könyvben.

Kinek ajánlom?

Romantikus álmodozóknak semmiképpen! Ez lehozná őket a földre.
Bölcsészeknek, irodalomkedvelőknek. Mert ilyen hitelesen kevesen írnak a szerelemről.

Kedvenc jelenet?

Amikor Judit bezárja maga mögött az ajtót, és kettesben marad a feleséggel.

Miért olvastam ezt?

Szeretek a szerelemről olvasni, rózsaszín köd nélkül.

Milyen érzéseket hagy?

Ez a szerelem nevű dolog akkor is, pont akkor is tetszik, ha tud ennyire emberi is lenni.

Az élet nem mindig jó, nem mindig kényelmes.
De ha az élet ilyen szerelmes is lehet, akkor élni jó, akkor is, ha fáj.

Idézetek a könyvből: Az igazi

és néhány hozzájuk fűzött megjegyzésem

Mondd, mi a hatalom?… Most olyan sokat írnak, beszélnek erről. Mi a politikai hatalom, mi okozza, hogy egy ember át tudja adni az akaratát millióknak? És mi a tartalma a mi hatalmunknak, a nők erejének? Azt mondod, a szerelem. Hát lehet, hogy a szerelem. Én néha már kételkedem ebben a szóban. Nem tagadom a szerelmet, dehogyis. A legnagyobb földi erő ez.
*****
S mégis, néha úgy érzem, a férfiak, mikor szeretnek bennünket, mert nem tehetnek másként, kissé le is nézik az egészet.
*****
hogy az igaz szavaknak van valamilyen alakító és tisztító erejük.
*****
A bűn nemcsak az, amit a katekizmus annak nevez. A bűn nemcsak az, amit megteszünk. Bűn az is, amit szeretnénk, de nem vagyunk hozzá elég erősek.
*****
Élni, élni! – kiabáltam. – Én nem tudok csak úgy élni, mint egy fa. Élni csak akkor lehet, ha van miért élni
*****
Olyan volt, mint a fia, volt benne valami a végzetből.
*****
Egy lakás értelme nem a bútorok, hanem az érzés, amely eltölti ott az embereket.
*****
Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne.
*****
– Miért fél a szenvedéstől? – mondta még később. – Olyan láng az, amelyben kiég magából az önzés, a hiúság.
*****
Egyszer azt mondta, nevetve, hogy ő az igazi kalandor, mert a kaland is csak akkor valósítható meg, ha rendtartás van körülötte, műgond
*****
Akarsz egy cigarettát?… Rágyújtok, mert izgatott vagyok.
—
Néha, nem tudom eldönteni, h levelet ír a legjobb barátjának vagy beszélget a legjobb barátjával a nő.
*****
Azt mondta, egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme. Mondott néha ilyen büszkéket, sértődötteket.
*****
úgy látszik, a külső rendtartással az ember mindig leplez valamit, ami mélyen, belül, rendetlen.
*****
Így ültem, kezemben a szalaggal, szívemben a szent elhatározással, hogy meghódítom a férjem, mint Napóleon Angliát.
—
Neki sem sikerült.
*****
Maga mondta egyszer, hogy a valóság mindig egyszerűbb.
– Egyszerűbb – mondta nyugtató hangon–, és végtelenül veszélyes.
*****
A legnehezebbet kísérelte meg, amire ember vállalkozhat az életben. Tudja, mit csinált? Értelemmel akart közömbösíteni érzéseket. Mintha azt mondanám, hogy valaki szavakkal és érvekkel reábeszélt egy darab dinamitot, ne robbanjon fel többé.
*****
Csodálkozik majd, mennyivel egyszerűbb a valóság, mint képzeli, mennyivel útszélibb, közönségesebb, s ugyanakkor milyen torz és veszélyes.
*****
Igen, azokban a napokban tanultam meg igazán hinni. Tudod, mint a tengeren, viharban, a kishitűek… Akkor tudtam meg, hogy a külső világ zűrzavara mögött belső rend van, olyan értelmes és csodálatos, mint a zenében.
*****
Mit tudott? Csak azt, hogy az érzelem dolgaiban nincs tanács.
*****
– Nekem szükségem van a polgári rendre. Az ember befelé éppen eléggé kalandos. Kifelé éljen úgy, mint egy postafőtanácsos. A rendtartás életszükséglet, mert különben nem tudok odafigyelni…
*****
– Maga azt szeretné tudni tőlem, lehet-e érzelmeket az értelem segítségével megsemmisíteni?… Erre kereken azt felelem, hogy nem. De megvigasztalhatom, hogy az érzéseket, néha, szerencsés esetekben, meg lehet szelídíteni és el lehet sorvasztani. Nézzen meg engem. Túléltem
*****
Áldozó Judit
—
Ügyes vezetéknév választás
*****
Nem szeretem az ilyen évtizedes, néma drámákat, láthatatlan ellenfelekkel, vértelen és sápadt feszültségekkel. Ha dráma, legyen jó hangos, verekedéssel, halottakkal, tapssal és füttyel. Meg akarom tudni, ki vagyok és mit érek még ebben a drámában. Ha megbuktam, elmegyek. Akkor aztán lesz, ami lesz, nem érdekel többé Péter és Áldozó Judit sorsa.
*****
Ha ő nem tudta megtalálni az igazit, majd megtalálom én helyette.
– Kit, kérem? –
*****
világgal törődni. Aztán elvesztettem az embert, és kaptam helyette egy világot.
*****
Hát így éltünk. Mindhárman vártunk valamire: anyósom a halálra, férjem Áldozó Juditra és én arra, hogy a halál vagy Áldozó Judit, vagy valamilyen más, kényszerítő fordulat megérkezzen egy napon az életembe, s én végre tudjam, mi lesz velem és kihez tartozom…
*****
Már nem akarsz bosszút, nem… s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökéletes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked.
*****
Egy napon felébredtem, felültem az ágyban, és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden…
*****
olvastam, mindent, ami kezem ügyébe került. Tartok tőle, hogy a rossz irodalom hazudja tele a férfiak és nők fejét álérzésekkel. Az emberi világ mesterséges tragédiáinak nagy részét annak a hazug tanításnak köszönhetjük, mellyel a gyanús könyvek hatnak az emberekre.
—
Már nem csak a rossz irodalom, de  az elv ugyanaz
*****
Nem hiszek a Don Juánokban, nem hiszek abban, hogy egyszerre több nővel is szabad élni. Egyetlenegy emberből kell megcsinálni azt a hangszert, amely minden dallamot érzékeltetni tud. Néha sajnálom az embereket: oly esztelenül, reménytelenül kapkodnak…
*****
De még mindig jobb igazat hallgatni, mint hazugot beszélni.
*****
Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, fiam. Megmondom, két szóval. Alázat és önismeret. Ennyi a titok.
*****
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát
*****
nem tudtam, hogy nincs szégyellnivaló az életben. Csak a gyávaság szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni vagy nem mer elfogadni érzéseket. Csaknem becsület dolga ez. S a becsületben hiszek. Gyalázatban nem lehet élni.
*****
Apám és anyám „eszményi” házaséletet éltek, szóval förtelmeset.
*****
Aki sokat beszél, leplez valamit. Aki következetesen hallgat, meggyőződött valamiről.
*****
Lázár azt mondta, a gépi civilizáció futószalagon termeli az emberi magányosságot is. Azt is mondotta, hogy Paphnucius nem volt olyan magányos a sivatagban, az oszlop tetején, madárganéjjal hajában, mint egy milliós nagyváros emberei, vasárnap délután, tömegben, a kávéházakban és mozgóképszínházakban
*****
Azt mondod, nem olyan nehéz leszokni?… Persze hogy nem olyan nehéz. Én is megcsináltam, nem is egyszer, amíg érdemes volt. Csak éppen az egész nap azzal telt el, hogy nem cigarettáztam. Ezzel is szembe kell nézni egy napon. Az ember törődjön bele, hogy nem bír el valamit, szüksége van bódítószerekre, s fizesse meg e szerek árát. A
—
Amúgy, a népnek is. Montenegróban például, legális a szerencsejáték minden formája, viszonylag sok a kis kaszinó.  Ezzel, (de máshol a droggal, alkohollal) épp a nincsteleneket fosztják ki. Ez vele a baj.  (A társadalomra vagy az ellátórendszekere gyakorolt hatását majd máshol kifejtem. ) Másrészt, ha mindenről leszoktatod az embereket, akkor az utolsó reményt veszed el tőlük. A kaszínózás legalább az egészségügyet nem terheli. Az a baj, hogy a nehéz sorsú embereknek mimdíg lesz valami addikciójuk.  Akkor is, ha az állam, amúgy bölcsen, betilt mindent, valamit akkor is találnak majd : zug főzdéket, koka leveleket, telefont… Nehéz kérdés ez. Hol van az aranymetszés a beszabályozottság, a függőségek és az egészséges remény között?
*****
Lehet, hogy nem vagyok hős, de nem vagyok gyáva sem, mert van bátorságom a szenvedélyeimhez.”
*****
volt-e bátorságom mindig, minden vonatkozásban szenvedélyeimhez. Például Áldozó Judithoz…
*****
s ugyanolyan aggályos figyelemmel bámul reám, mint én bámészkodom… figyelemmel, mintha először látnék valamit az életben, amit csakugyan érdemes szemügyre venni…
*****
Az élet döntő eseményei az időben történnek, tehát nagyon lassan. Alig van látható cselekményük. Az ember él… ennyi a cselekménye mindennek, ami fontos életünkben.
*****
Egy tehetős férfi körül pontosan olyan körtánc van, mint egy tetszetős nő körül. Nem szól ez a személynek: a nők magányosak, gyöngédségre, szórakozásra és szeretetre vágynak,
*****
Rend van körülöttük, eszelős rend. S ebben a nagy rendben lassan megfagy körülöttük az élet, mint ahogy egy expedíció körül, mely messzire készült, virágzó tájak felé, egyszerre befagy a tenger és a világ, s akkor nincs többé terv és szándék, csak hideg és mozdulatlanság.
*****
Mert sokáig remélnek. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerűen utaznak, vagy nagy házat visznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyűjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat… De mindez nem segít. S tudják ők pontosan, miközben mindezt mívelik, hogy semmi nem segít. S még mindig reménykednek. Már maguk sem tudják, miben bíznak?… – tudják jól, hogy a több pénz, a tökéletesebb rovargyűjtemény, az új szerető, az érdekes ismeretség, a kitűnően sikerült estély és a még sokkal kitűnőbben viszonzott garden party, mindez nem segíthet… Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan „intéznek” valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát… Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! Gyorsan, embereket! Vagy kutyákat! Vagy gobelineket! Vagy részvényeket! Vagy gótikus tárgyakat! Vagy szeretőket! Gyorsan, mielőtt kiderül…
*****
Boldog népeknek nincsen történelmük, így tanítják, boldog embereknek nincs címük, rangjuk, nincs fölösleges világi szerepük.
*****
Az ember, ha a tenger mellett él, nem gondol mindig arra, hogy a tengeren el is lehet utazni Indiába, vagy bele is ölheti magát a fürdőző. Legtöbbször csak él az ember a tenger mellett, fürdik vagy könyvet olvas.
*****
Megértettem, hogy a nagy cselekmények egészen szótlanok és mozdulatlanok, a látható és érzékelhető cselekmények mögött van egy másik, mely olyan lomha, mintha egy szörny aludna valahol, a tengerek és az erdők mögött, egy ember szívében, egy lomha szörny,
*****
tudtam azt is, hogy érzéki megoldások véglegesen és hosszú időre nincsenek nők és férfiak között, az érzéki pillanatok önmagukban újulnak meg és omlanak el a semmiben, a megszokásban és a közönyben.
*****
Annyit már tudtam akkor is, hogy az embereket nem a rang, a születés avatja előkelővé, hanem a jellem és az értelem.
*****
Tolsztoj még azt hitte, hogy van valamilyen megoldás, s afféle félállati sorsot szánt a nőknek; szüljenek és öltözzenek darócba. Ez a megoldás embertelen, beteges. De embertelen és beteges a másik is, mely a nőből mutatványos dísztárgyat csinál, érzéki remekművet.
*****
Azt hiszed, a természetnek szüksége van erre?… Ördögöt, fiam. Erre csak egy termelési rendnek és egy társadalmi berendezésnek van szüksége, melyen belül a nő önmagát árucikknek tekinti.
Igen, igazad van, én sem tudok jobbat, mint ez a termelési és társadalmi rend… minden más kísérlet, melyet feltaláltak helyette, megbukott.
*****
Mit akart ezzel? Semmit. Minden nő vajákos, ha szeret.
*****
S most, mikor a másik izent, ilyen szabályosan és cselédesen – minden nő cselédes kissé a szerelemben, legszívesebben mindegyik olyan levélpapíron írna szerelmes levelet, melynek felső sarkába színes rózsákat préseltek, két összefonódott kéz szorítja egymást és galambok csókolódznak, legszívesebben megtömné mindegyik a kiválasztott lény zsebeit hajfürtökkel, keszkenőkkel, babonás szerelmi kegytárgyakkal!
*****
S így vagyunk az életrenddel is, felépítünk módszereket, sokáig azt hisszük, életünk órarendje tökéletes, délelőtt dolgozunk, délután sétálunk, este művelődünk… s egy napon megtudjuk, hogy mindez csak fordított sorrendben elviselhető és értelmes, nem is értjük, hogyan tudtuk éveken át megtartani az esztelen életrend szabályait…
*****
Évtizedes pereket emberek között nem lehet nagy jelenetekkel, vitákkal elintézni. A végén cselekedni kell, így vagy úgy.
*****
Természetesen harcol. Vár, figyel, reménykedik. Mindent elkövet, hogy elsőrendű köze legyen férjéhez. Aztán elfárad. Aztán elveszti önuralmát. Vannak pillanatok, mikor minden nő fenevad lesz… ilyenkor már a hiúság, ez a vadállat kezd üvöltözni. Aztán megnyugszik, beletörődik, mert nem tehet mást.
*****
S a különös az, hogy mindenük megvan nekik. De ezeknek semmi nem elég…” Nem, Juditnak semmi nem volt elég.
*****
igen, meggyújtotta a bányatüzet, melyhez minden gyúanyag együtt volt már a lélek tárnáiban… Ez nagyon szépen hangzik.
*****
Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki.
*****
Csak ilyenkor érzem itt jól magam. Már csak az éjszakai emberek maradtak, látod. A magányosak és bölcsek, vagy reménytelenek és kétségbeesettek, kiknek minden mindegy, csak maradhassanak valahol, ahol lámpák égnek és idegenek ülnek a közelben, ahol magányosak maradhatnak, de úgy, hogy nem kell hazamenni… Nehéz dolog, hazamenni, bizonyos korban, bizonyos tapasztalatok után. Még a legjobb így, idegen emberek között, magányosan, kapcsolatok nélkül. Kert és barátok, mondta Epikureus; nincs más megoldás. Azt hiszem, igaza van.
*****
De kertből sem kell sok, elég néhány cserép virág egy kávéházi teraszon. S barátból elég egy-kettő.
*****
Kezdtünk egyedül maradni. A világ hallása finnyás. Elég néhány jel, mozdulat, s az irigység, kíváncsiság és rosszindulat finom kémhálózata már gyanít valamit a világban.
*****
Lázár azt mondta egyszer, félig tréfásan, félig komolyan, hogy semmi nem igaz, csak a rágalom.
*****
Amíg vágyaid vannak, kötelességeid is vannak.
*****
De eljön egy nap, mikor a lélek egészen megtelik a magány vágyával. Mikor nem akarsz már egyebet, csak kidobálni lelkedből mindent, ami fölösleges, ami hazug, ami mellékes. Mikor az ember veszélyes és hosszú útra megy, nagyon gondosan kezd csomagolni.
*****
A kínai remeték, hatvan felé, így hagyják el a családot. Kis batyut visznek csak magukkal. Mosolyogva mennek el egy hajnalban, szótlanul. Nem a változás felé mennek, hanem a hegyekbe, a halál és a magány felé. Ez az utolsó, emberi út. Ehhez jogod van. A poggyász, melyet ez útra magaddal viszel, könnyű lehet csak… fél kézzel viszed. Nincs benne semmi hiú, semmi fölösleges.
*****
És ez a vágy nagyon erős a lélekben, bizonyos életkorban. Egyszerre hallod a magány zúgását, s ez a hang ismerős. Mint aki a tenger mellett született,
*****
s egy napon, álmában, megint hallja a tengert. Egyedül élni, cél nélkül. Megadni mindenkinek mindent, amihez joga van, s aztán elmenni. Megtisztítani lelked és várni.
*****
Először nehéz a magány, mint egy ítélet.
*****
S talán jó lenne mégis megosztani valakivel, talán enyhébb lenne ez a mély büntetés, ha megosztanád, akárkivel, méltatlan társakkal, idegen nőkkel. Vannak ilyen órák, a gyöngeség ideje ez. De elmúlik, mert a magány lassan átölel téged is, személy szerint, mint az élet titokzatos elemei, mint az idő, melyben minden történik.
*****
Egyszerre megérted, hogy minden időrendben történt: először volt a kíváncsiság, aztán a vágyakozás, aztán a munka, s végül itt a magány. Már nem akarsz semmit, nem remélsz új nőt, aki megvigasztal, sem barátot, kinek bölcs beszéde megengeszteli lelkedet. Minden emberi beszéd hiú, a legbölcsebb is. Minden emberi érzésben annyi az önzés, a tunya szándék, a finom zsarolás, a tehetetlen és reménytelen kötöttség! Mikor ezt tudod, mikor már igazán nem remélsz az emberektől semmit, nem vársz a nőktől segítséget, a pénz, a hatalom, a siker gyanús árát és félelmes következményeit ismered, mikor már nem akarsz egyebet az élettől, csak meghúzódni valahol egy vacokban, társ, segítség és kényelem nélkül, s hallgatni a csendet, mely lassan zúgni kezd a te lelkedben is, mint az idő partjain… akkor jogod van elmenni. Mert ehhez jogod van.
—
Ezt a pár oldalt sokszor olvastam el. Megérintett, akár egy aktuális dal.
*****
Minden embernek joga van egyedül, templomi csendben készülni fel a búcsúra és a halálra. Még egyszer kiüríteni lelkét, olyan üressé és áhítatossá varázsolni az emberi lelket, mint az idők kezdetén volt, a gyermekkorban.
—
Jó, de én nem akarok meghalni, csak fel akarok készülni a halálra. Sőt!  Én készen állok a halálra . Nekem, szép életem volt, ami eztán jön, az legyen a ráadás. És remélem, még jó sok ráadás lesz.
*****
A valóság mindig egyszerű és megnyugtató. Ju
*****
Egy napon az élet megtelik várakozás helyett cselekedettel.
*****
Tudták, hogy semminek nincsen vége, kettejük párharcának nehezebb fordulata most kezdődik. Én aludtam, mint akit elkábítottak.
*****
Csakugyan, tökéletesen megtanulta a leckét. Kissé túlságosan is. Ez úgy történt, kérlek, hogy ez a nő a maga erejéből megtanult néhány esztendő alatt mindent, amit mi, többiek, életmódnak, társas érintkezésnek, jó modornak, nagyvilági életszabálynak nevezünk, s amit mi készen kaptunk, környezetünktől és nevelésünktől, mint az idomított állatok
*****
Judit mindennap kitüntetéssel vizsgázott: csak éppen mind a ketten belebuktunk a kísérletbe.
*****
az angolok tudják, hogy a dolgokat túl kell élni. Mikor ezt mondta – talán ez volt az első személyes mondat,
*****
Néha történik valamilyen baleset, emberi kapcsolat, véletlen fordulat, s egy ember felébred és körülnéz a világban.
*****
A világ csodálatosan ki tud elégíteni néha. D
*****
Éhezők esnek így a terített asztalnak, s nem törődnek vele, hogy a természet csodálatos gyorsan megszabja vágyaink határát, nem fékezi őket a gyomorrontás veszélye sem.
*****
Az emberi test hetven százalékát folyadékok alkotják, csak a maradék harminc százalék áll össze embernek és testnek szilárd anyagokból. Az emberi jellemet így alkotja hetven százalékban a hiúság: a maradékon osztoznak a vágy, a nagylelkűség, a halálfélelem, a becsület.
*****
Az ember nem pöröl a végzettel a halál, a betegség és a szegénység miatt, hanem elfogadja és elviseli – ezért mindig csak megállapított.
*****
Tudod, ott ült velem szemközt a fényűző étteremben ez a gyönyörű nő, nyakában drága prémekkel, ujjain villogó ékszerekkel, férfi nem tudott elmenni mellette anélkül, hogy tetőtől talpig meg ne érintse tekintetével: s csendesen, mesélő hangon arról beszélt, hogy a fagyos földben nagyon kellemetlen volt lakni, mert egerek ezrei ugráltak át fekvőhelyeiken. Ilyenkor némán ültem mellette, néztem és hallgattam.
*****
Nincs személyes kárpótlás azért, ami általában az emberekkel történt és történik, ma és ezer éve. S
*****
Lehet enyhíteni a szegénységet, lehet arányosítani az elosztást, lehet fékezni az önzést, a nyerészkedést és a kapzsiságot, de nem lehet a tehetségtelenekből lángeszű embereket nevelni, nem lehet a botfülűeket megtanítani arra, hogy isteni muzsika is van az emberi lélekben, nem lehet a kapzsiakat, a két pofára zabáló hörcsögöket nagylelkűségre szoktatni. Minderről már nem is beszélt Judit, ann
*****
az Álomjátékot. Ismered?… Én nem láttam soha. Ő gyakran idézte néhány sorát, jelenetét. Azt mondotta, ebben a drámában föllép egy ember, akinek minden vágya, hogy az élet egy „zöld halászóládikával” ajándékozza meg, tudod, olyan zöld dobozzal, melyben a halász a horgot, a fonalat, a csalétket tartja. S ez az ember megöregszik, elmúlik felette az élet, mikor az istenek végre megszánják és elküldik neki ajándékba a halászóládikát… S akkor ez a szereplő, kezében az élete hosszat áhított ajándékkal, a szín elejére lép, hosszan vizsgálja a ládikát, és mélységes szomorúsággal mondja: „Ez nem olyan zöld…” Lázár idézte néha ezt a mondatot, mikor az emberek vágyaikról beszéltek
*****
Otthon minden sokkal egyszerűbb, de titokzatosabb, sejtelmesebb is, mert a legmutatványosabb külföld sem nyújtja azt az élményt, amit az elhagyott otthon szobái rejtegetnek. Ez az élmény a gyermekkor. A várakozás emléke. Ez van minden élet alján. Erre emlékezünk, akkor is, amikor később egyszer a Gaurizankárt látjuk vagy a Michigan-tavat. A
*****
S most mondok neked valamit, ha nem tudnád: a szerelem, ha igazi, mindig halálos. Úgy értem, nem célja a boldogság, az idill, a kéz a kézben, az andalgás, holtomiglan-holtodiglan virágzó hársfák alatt, melyek mögött a tornácon lámpa szelíd fénye világít, s az otthon dereng, hűvös illataival… Ez az élet, de nem ez a szerelem.
*****
A természet nem jóságos. A boldogságot ígéri nekik ezzel az érzéssel? A természetnek nincsen szüksége ilyen emberi ábrándokra. A természet csak teremteni és pusztítani akar, mert ez a dolga. Kegyetlen, mert terve van és közömbös, mert terve emberen túli. A
*****
A természet megajándékozta az embert a szenvedéllyel, de megköveteli, hogy ez a szenvedély feltétlen legyen.
*****
Nem véletlen, hogy az emberiség történetében a nagy szerelmes párokat csaknem ugyanolyan áhítatos és megszeppent tisztelet övezi, mint a hősöket, a merész vállalkozókat, akik valamilyen reménytelen és nagyszerű emberi ügyért kéretlenül vásárra vitték a bőrüket. Igen, az igazi szerelmesek is vásárra viszik a bőrüket, szó szerint és valóságosan, s ez a vállalkozás, ahol a nő éppen úgy alkotó, mint a férfi, a nő éppen úgy hős és lovag, mint a férfi, mikor elindul a Szent Sír meghódítására a csatába.
*****
Minden időben és minden vallásban ezért tisztelték a szerelmeseket: mert máglyára lépnek, mikor egymás karjaiba borulnak.
*****
A vágy ezer nyelven szól hozzánk. Mindezt megértem. De csak szabad emberek vethetik magukat ezekbe az áradó mély vizekbe…
*****
Minden más aljas csalás, rosszabb, mint a tudatos kegyetlenség.
*****
Tudják, hogy az élet legnagyobb titka, megtartani valamit: befőttet, embert, pénzt, egyszóval mindent, ami fontos, hogy megmaradjon…
*****
Judit nem volt érzelmes. Saját magának lopott, különösebb cél nélkül, olyan szorgalommal, komolysággal és körültekintéssel, mint aki évezredes tapasztalatból tudja, hogy a hét kövér esztendő nem tart sokáig, az urak szeszélyesek és a szerencse forgandó, s ha az embert a bohóc jó sors egyszer leültette a zsírosbödön mellé, tanácsos idejében és alaposan belakni, mert hamarosan elkövetkeznek a szűkös idők. Előrelátásból lopott, nem nagylelkűségből és szánalomból.
*****
Az ember nem ismeri határait.
*****
Tudjuk, legalábbis Henry James óta, hogy a regény talán legfontosabb építőeleme a nézőpont. A nézőpont határozza meg a történet tónusát, eldönti, hogy mi kerül be a történetbe és mi marad ki belőle.
*****
A harmadik személy, aki olyan sok regényben és drámában a valódi mozgatója a cselekménynek, itt egy egészen váratlan dimenzióba viszi át a regény súlypontját.
*****
Lázár nem útmutató, csak éppen rámutat az igazságra, s a híveire bízza, hogy válasszanak.
****