Piacnap
Nem terveztem, hogy ma is piacra fogok menni, de nálam, ez már csak így megy. Na jó, van olyan piactér, ahol épp bált rendeznek.
Az volt a terv, hogy elmegyek Marseille-be, veszek egy új függő ágyat, sétálok egyet és haza jövök. A rollert pedig St. Martin-Crau állomáson hagyom.
Az első piacba Crau fő utcáján futottam bele; mivel volt időm bőven a busz indulásáig, hát szereztem reggelit egy megnyerő külsővel rendelkező péksüti személyében. Pedig megmondták már a bölcs biciklikerék szerelők is, hogy habár megnézzük a külsőt, de a belső sokkal fontosabb; ha ezt a leveles rudat megdarálnám, megkapnám az egy havi cukor adagomat a kávéimhoz. Amúgy van a falunak egy külön piaccsarnoka (de ma fő utcát is igénybe vettek), ami egy olyan fa építmény, amit akár Makovecz Imre is tervezhetett volna. Olíva, szárított paradicsom, friss bagett kerül a táskámba – ebéd gyanánt. Amit aztán el is majszolok amíg a késő vonatra várok. Imádom ezeket a csemegéket.
Az időjósok azt ígérték, ma rossz idő lesz, ehhez képest áldom az ötletem, hogy reggel, kapásból fürdőruhát húztam a rövidnadrágom alá. Deh előtte intézem, amiért jöttem. Húsz percet sétálok a plázáig; vagyis csak majdnem, mert az előtte levő téren éppen piacnap van. (Magyar logika szerint, ez vásár, mert élelmiszert ma nem árulnak.) Jelentem, lett egy új sapkám🙂
A plázában, a kedvenc Undiz fehérnemű boltomban pedig beújítottam egy új alsónadrágot, egy rózsaszínt – csak úgy poénból, mert ilyen még nincs. Ha már itt vagyok, kihagyhatatlan program a panoráma terasz; az épület közvetlen a kikötő mellé épült, ennek tükrében a látványt, nem nehéz elképzelni.
Ebben a kellemes időben kedvem támadt biciklizni. Lime bringával öt perc alatt leérek a régi kikötőbe, a város turisztikai csomópontjába.
Minden évben találok egy új utcát, amit átadnak a gyalogosoknak, ezúttal a városháza előtti szakasz kapott plusz padokat, növényeket. Fél órás belvárosi séta után újabb bringára pattanok, nálam már nem is meglepő, ha strand felé veszem az irányt.
Ahol, amúgy telt ház van. Az értékmegőrző nem is vállal több táskát. Úszás után egy laza másfél órára bealszom a homokban, amikor felébredek, már a masszív viharfelhőket is strand látogatói között tudhatjuk. Ez egy liberális ország, a strand közönségét nem zavarja sem a fehér sem a fekete felhő jelenléte, itt mindenki megfér egymás mellett. Egészen addig, amíg az eső is helyet nem kér magának – épp akkor érkezik, amikor visszatérek egy újabb kör úszásból.
kilencvenkilenc az egyhez az arány: kilencvenkilencen rohannak fel a buszmegállók felé, egy százalék pedig rohan le a kiürülő vízbe. Így igazuk van, ezen a ponton mindegy mit csinálunk, vagy a heves eső vagy a tenger miatt leszünk vizesek.
Ha már így alakult, élvezzük!
Délután öt lévén amúgy is vissza akartam indulni a városba, szóval a száraz ruhákat hagyom a táskában, a fürdőnadrágra ráhúzom az esőkabátot és vissza sétálok a belvárosba.
A régi kikötőtől balra egy utcával beljebb van egy tér (és a környéke) arról híres, hogy tele van éttermekkel, itt mindig lehet jókat enni, inni; mondtam ezt három évvel ezelőtt. Ma, a tér egyik felén elegáns éttermek vannak, a másik felén brasserie kis vendéglők, ahol végtelenül akciós italokat reklámoznak. Úgy tűnik ide már inkább csak bulizni járnak az emberek. Ennek ellenére én mégis bepróbálkozom az egyik teraszom; éhes vagyok és van még másfél órám a vonat indulásáig. Hiba volt. Szörnyűséges húst kaptam.
Amúgy, mire ideértem, elállt az eső és újra kisütött a nap. Azért is erre felé jöttem; mert van itt egy normális toalett, ahol felavatom az újdonsült pink fehérneműt, illetve felvevem a száraz nadrágom és ingem is. Annyi, hogy a piros cipőmet megint sikerült úgy átázatni, hogy elszínezte a lábujjaimat. Olyan szép egységesen rózsaszín lábujjaim lettek, hogy ezt a technikát a kék osztriga bárban oktatni kellene – csak meg ne lássák az új alsógatyámat, mert akkor tuti betesznek szeneskocsinak a vonatozás során.
Jah és ami menetrendszerűen érkezik az nem a vonat, hanem hogy teljesen véletlenül megint találok egy fesztivált, ahol táncolnak. Most Maussane-ban – a szomszéd faluban, hazafelé tartva. Solaris tánc zenekar játszik: három fúvós, két gitáros, dobos, billentyűs, három énekes nő, három énekes férfi, három táncos, pocsék hangosítás, kevésbé bulis, de azért táncolható zenék. A fiatal énekes lány hangjába és tánc tudásába én helyből belezugtam.
Marseille, 2024. augusztus 16, péntek
