Reggeli macskakoncert és poros utcák, majd közel harminc kilométer gyaloglás Hurghada turisták által nem látogatott részein – ez az én valóságom a Vörös-tenger partján. A szűkös körülmények ellenére felfedeztem a város kettős arcát: a színes, védett Marina világát és a nyers, igazi életet a helyiek között. Egy biztos, az élmény nem szokványos, de minden sétával közelebb kerülök a valóság 2.0-hoz.

---

10:10
Süt a nap, meleg a levegő; a teraszom alatt 

macskák adnak hangos koncertet síró kisgyerekeknek.

10:27
Hiába van internetes SIM-kártyám, ha térerőt nem adnak hozzá – csak a kanapén, az ablak alatt van.
Oh, te jó ég, néha irigylem a problémáimat.
Tegnap, bár strandolós napot terveztem, sikerült bejárnom a város nagy részét (ez is egy olyan település, ami csak a parton létezik).
A mai program a kimaradt részek: az óváros után lemenni a Marina partra. Az óváros tőlem északnyugatra van, és helyesebb lenne simán csak régebbinek hívni, hiszen ötven éve itt még semmi nem volt, csak néhány halászcsónak. A Marina part tőlem délnyugatra épült, a turisták kedvéért: kikötő, bárok, strand és állítólag egy szép naplemente. Ez így is nettó két óra gyaloglás – még ha nem is egyben. A Marina partról visszafelé biztosan kipróbálom a helyi kisbuszt. Itt nincs tömegközlekedés; a főbb útvonalakon cirkál rengeteg mikrobusz, némelyik a szétesés határán. Ezeket egyszerűen le kell stoppolni bárhol, aztán kitesznek, ahol kérjük.

12:24
Most, hogy körbefotóztam a környékemet, ide még világosban sem jönnék be önszántamból. Európai turista fejjel nézve, ez nem egy bizalomgerjesztő környék. Mindazonáltal, a helyiek is megtanultak itt élni. Szemetesek az utcák – pontosabban a földutak; egymáshoz közel lévő házak között félsötét közök, utcán bandázó fiatalok. Óvatosnak kell lenni.
Amúgy nálunk, a lépcsőházban csinos freskók vannak, és a lakásom belülről, habár messze nem tökéletes, de ez itt szerintem jónak számít. Koszos az összes tányér és evőeszköz, este veszek egy mosószert. Van tévé vagy kilencszáz csatornával, de a távirányító csak részben működik; halkítani nem lehet
(ez is annyira jellemző errefelé: semmi sem halk).
Az ágynemű szakadt, az ebédlőasztal székein azért van párna, mert alattuk nincsen fa, amire rá lehetne ülni. A víznyomás szakaszos: egy percig van, egy percig csöpög (errefelé nincsenek víztornyok, ezért sok ház tetején vannak hatalmas víztartályok – ami szárazság esetén is jól jön). Nálunk viszont a lépcsőház alatt van egy szivattyús pumpa. A fürdőben minden illesztésből szivárog a víz – rutinosan itt hagytak egy lehúzót.
És még jó sok problémát találhatnék – amiken röhögök, már csak azért is, mert hat napra hetven euróért van egy lakásom a Vörös-tenger partján, és ahelyett, hogy sajnáltatom magam, inkább elmegyek felfedezni a környéket.

12:46
Már a második saroknál tartja a markát 

egy öt éves forma gyerek. 

Nem koldus, csak itt játszanak a porban, és amikor megláttak, elkezdtek jönni utánam.

12:50
Egy újabb ház, ahol a felső három szinten már laknak, az alsó két szinten pedig csak a teherhordó beton oszlopok árválkodnak. Az az érzésem, hogy ez nem egy folyamatban lévő, hanem egy 

elfeledett építkezés.

12:55
Szóval itt tényleg az van, hogy autók, gyalogosok tetszés szerint jönnek mennek; bárhol, bármerre, bármikor.
Itt van például ez a kétszer három sávos aszfalt csík; az alap, hogy középre kell egy járdasziget.
A szélső sávban nem haladnak autók, oda kedvük szerint parkolnak, illetve a kisbuszok le és felveszik az utasokat; illetve többnyire ott (de néha belső sávban) közlekednek a gyalogosok,
mert a járdán laknak, játszanak, vizipipáznak, vagy simán csak tárolják a portékáikat az üzletek.
Az is megesik, hogy az utcaseprő ember a belső sávban letámasztja a talicskáját és átmegy a tulsó járdára szemetet szedni vagy vizipipázni.
Láttam már zebrát is- azokat többnyire fekvő rendőrökkel kombinálják, egy biztos, ember ott nem kell át;
legalább a sofőröknek azon (jelentős arányú) része lelassít, akiknek a kocsija a következő ütődés hatására helyben lebomlik.
Zsigulit már többet is láttam, de a kommunista időből származó Škoda furgonon és Zastava kis kocsin fennakadt a szemem. 

13:16
Gondolom, ezt itt azért hívják a nagy bazárnak, mert a másik a kisebb. A kis utcákban bádog tákolmányok sorakoznak, itt éppen ezt értik bazár alatt. Valami kirakodóvásárt képzeltem el egy téren. Nem, ez csak egy terület, ahol sok a bódé. A telefonomat sem merem elővenni. Ez is egy lepukkant környék. 

Olyan, mintha harminc éve vad fejlesztésekbe kezdtek volna, de az utóbbi tíz évben minden visszájára fordult.

13:30
Ez a kis platós autó nagy fazon: sikerült neki kissé fordított gúla alakban felpakolni a banánokat.

13:32
Még mindig a régi városrészben vagyok. Most épp egy mini vidámpark nyomaira bukkantam; valószínűleg itt, a kereszteződés sarkában volt fix helyük a körhintának és társainak, de mára csak a színes tűzfal és a földből kilógó áram doboz töredékek maradtak.

13:40
A katonai ruhába öltözött rendőrök itt is megszokott részei az utcai látképnek. 

Már a franciáknál hozzászoktam, 

hogy az utcán fegyveres rendőrök posztolnak – ujjuk a ravaszon.
Isztambulban is gyakoriak voltak a fémérzékelők,
de az, hogy tizenhat éves fiúk állnak fém pajzs mögött, az új.
Egyik hotel kapujánál láttam, ahogy a biztonsági emberek még tükörrel is benéznek az autók alá.
Alap, hogy taxi vagy bármilyen idegen jármű nem mehet be a hotel területére.

13:43
A forgalomban egyszer csak egy szamár araszolgat – gazdájával és kis szekerével.

13:45
Kétsávos út, a belső sávban egy szemetes konténer, és derékig benne egy tizennyolc éves srác turkál. Ha ez az elérhető karrierek egyik sarokpontja, akkor 

nem csoda, ha sokan az erőszakszervezeteket 

választják, és örülhetünk, ha azt állami keretek között teszik.

13:50
Ennek az utcának a látképét úgy tudom jellemezni, hogy képzeljük el (Magyarországon) a szovjetek kivonulása után magára hagyott kettő – négy emeletes panel házakat; amik már évtizede üresek, eszi őket az enyészet, majd valaki úgy dönt, beköltözik, nem javít rajta, csak beköltözik a falak közé.
Itt nem csak a kocsik vannak kibelezve.

13:55
És most, irány a Marina part. Megint kicsit eltévedtem, mert egy másik úton kellett volna lejönnöm a piactól a partra; mondjuk, így is volt olyan utca szakasz, ahol inkább keresztül rohantam. Például, volt egy száz méteres rész a négy emeletes házak alatt, ami úgy nézett, ki, mint egy vasgyűjtő telep, miután kiégett, aztán rájöttem, hogy ezek az emberek autószerelő vállalkozást üzemeltetnek. Nos, szóval, nyertem plusz húsz perc sétát, de ennek köszönhetően egy extra panorámás partszakaszon pihenhetek és fotózhatok.

14:03
Sikeresen leérkeztem a tengerpartra; így, az elmúlt egy nap alatt bejártam Hurghada nagy részét, csak a déli nyaralótelepek maradtak ki. Közel harminc kilométert sétáltam eddig.
Picit már kezdem unni. Most épp alattam egy publikus, de fizetős strand van, aminek nagyon szép a panorámája. Itt a hegyoldalban robog a forgalmas főút,
feljebb pedig a valóság 1.0
a maga lepusztult ságával.
Normális turista marad a parton, én azonban 

nem bánom, hogy a szállásom a helyiek között van, 

és azt sem, hogy az elmúlt egy napban megismertem a városnak azt a felét, amit amúgy nem szokás az Instagramon mutogatni.

14:28
Egy sarki kisbolt fölött egyszere díszeleg az Auchan és a Lidl logo. Vajon ismerik a márkák történetét is?

14:54

Akkor mostantól jön a valóság 2.0.

14:55
Kívülről nagyon szép mecset egy fura környezetben : jobbról az ipari kikötő, balról a szagos halpiac, egyúttal két perc sétára képeslapra való Marina parttól.
Amúgy nagyon szép arany és bronz színekben ragyog az összes kupola és mind a két minaret torony.
A belső terek díszítése is ragyog; keresztény léleknek még szoknia kell, hogy a mecsetekben ritkán van félhomály.
Ennek nincs égbehúzó belmagassága, de a hatalmas ablakok miatt ez is egy tágas tér. 

Az jut eszembe; érdekes hogy a belgrádi Nagytemplom hasonlít az isztambuli nagy mecsetre, sőt itt is hasonló csillárok vannak. 

Az ima szertartás alatt csendben leülünk a puha szőnyegre. 

Jól esik itt megpihenni. 

Kapok egy magyar nyelvű tájékoztató füzetet; Ennek már erősen propaganda íze van, a füzet felében „akikre büszkék vagyunk ” témájú fejezetek leledzenek ,
engem csak az érdekelne, hogyan működik ez a vallás;
meg akarom érteni ezeket az embereket

15:33
A turistáknak épített Marina kikötője körül emelet magas kőkerítés fut, akárcsak a legtöbb turistáknak szánt ingatlan körül.
A reptereket idéző beléptetés már megszokott.
A kerítésen belül megszűnik az utcazaj, a kosz és a nyomor bármilyen látszata; 

itt egy jól védett, európai világ van. 

Az Instagram-fotók itt készülnek.
Olyan, mintha egy cseppnyi mennyországban járnék.
Egy romantikus, naplementés szelfivel biztosan sok lájkot kapnék.

17:05
Az alacsony árazásba, még a zsivány hozzáàllás is belefér : az étlapon 90 egyiptomi font egy sör, a kiállított számlán 102 font szerepel; adok neki egy kétszázas bankjegyet, vissza ad belőle kilencvenet. Ez így is nagyjából két euró. 

Visszafelé, a helyi kisbuszokat akartam kipróbálni, de meggyőz egy taxis. Nem lepődünk meg, amikor amikor drágán méri az utat, kétszáz ötven fontot vesz el tíz kilóméterért, ez olyan öt eurónak felel meg. 

17:23
Reggel lefotóztam a bankjegykiadó automata számlapját, mert rajta voltak az arab számok is. Most, miközben egy fantasztikus török kávét szürcsölök, megtanulom felismerni a bankjegyeket az arab írás alapján is.

17:36
Azért álltam meg a helyi plázában, mert itt van egy nagy méretű szupermarket, ahol olcsón lehet jókat vásárolni. Tizennyolc eurót fizettem egy nagy szatyor zöldségért, gyümölcsért, pékáruért és egy szappanért. Ha már van egy külön hűtőm, hát megpakolom.
Spoiler: A hűtő feltöltése olyan jól sikerült, hogy ez az egy bevásárlás fedezi a teljes nyaralás összes étkezését. Tehát a tegnapi tizenkilenc és a mai tizennyolc euróból megvan egy heti étkezésem.

Hurghada, 2025. január 6., hétfő