Zene, hab és emlékek – Arles nyári éjszakája

A zene ünnepe nem csupán egy esemény – Arles-ben egy egész város lélegzik ritmusra. Egy habpartival indult, nosztalgiával és flamencóval folytatódott, s mindez egy végtelen nyári táncba torkollott. Gyere, te is hallgasd, nézd, érezd!

---

• Fête de la musique
  Arles, 2025. június 21.

A fête szó egyszerre jelent ünnepet és bulit. Mert itt ez szinte ugyanaz. Minden ünnepen bulihangulat van. Hogy lenne ez másképp a zene ünnepén?

Ez a kedvenc ünnepem.

Nem viszek magammal semmit. Mert ha véletlenül megint habpartiba keveredek, ne járjak úgy, mint tavaly a fontvieille-i falunapon: a piros cipőm piros maradt, de most már a belseje is az, meg a zoknim is az lett; a pénztárcámat pedig betettem tíz percre a szárítógépbe.

Ma se zokni, se talpbetét – csak a vízálló telefonom meg a kulcstartóm.

Hány helyszínen szól valami ritmus? A „minden utca sarkon” csak azért nem helytálló, mert tereken szól, kávézók teraszán, múzeumok udvarán, parkban, papírbolt előtt (valamiért épp oda szokott egy balkáni rezesbanda).

Úgy tűnik, a lényeg, hogy bárki, akinek bármi köze van ritmushoz és dallamhoz, az csináljon valamit: énekeljen, zenéljen, táncoljon – vagy simán csak hallgassa a többieket.

A programok tizenegy órakor kezdődnek az iskolások ének- és táncpróbáival, aztán a legváratlanabb helyeken a legváltozatosabb művészek bukkannak fel: a Mistral-szobor tövében egész nap DJ nyomja. A római kori színházban kóruskoncertet élvezek. A Wilson téren a zeneiskola növendékeitől vibrál a forróság. A török étterem szabadnapos szakácsai hazájuk ritmusait fújják. Queen-emlékkoncert a Városháza téren. Délutáni jazz a múzeum lépcsőjén.

És a felsorolást még hosszan folytathatnám – de mindben egy a közös: fél tízkor naplemente, negyed tizenegyre teljes sötétség, aztán minden egy hatalmas szabadtéri táncba torkollik.

Nekem viszont mennem kell. Este tízkor még van egy félórás műszakom a hotelben: bezárom a napozóteraszt, hogy reggel hétkor újra kinyithassam.

Este tizenegykor már a szomszéd falu főterén figyelek egy újabb lemezlovast. Egy órát még élvezem a nyüzsgést.

A hazafelé úton még rendbe szedem az emlékeimet: A török étteremben pont olyan tálat ettem, mint decemberben Isztambulban – de csodás is volt! A fontvieille-i templomnál ma is koncert van – de imádtam ott éjszakánként ücsörögni, két évvel ezelőtt. A Voltaire téren eddig mindig flamenco koncert volt – vajon hová költöztek? A piac tér körül öt különböző kisebb koncertszínpad áll a teraszokon – most először hallgatom ezeket egyszerre, nem pedig egymást követő héten