Maradt még pár gondolat a színházi fesztivál után, ahol azért csak három hétvégét töltöttem, mert nem volt több. Amíg tartott a program sorozat, az összes szabadnapomon ott voltam.
Nem hagyományos, sok szereplős, több felvonásos, nagy díszletes előadásokat kell elképzelni. Volt olyan, amelyikben egyáltalán nem volt díszlet, csak egy hatalmas poszter szolgált háttérként.
Viszont voltak jó megoldások: a Négy muskétásban a függöny félig átlátszó volt és némely jelenetet a függöny mögött játszottak el; miközben az előtérben, a sötétben pakoltak.
Ezek egyfelvonásos előadások, ötven maximum kilencven perces műsorok; Minimalista költségvetéssel, Négynél is több szereplőt ritkán látni. Gyakori, hogy maguk a szereplők egyúttal az öltöztetők, kellékesek, technikusok, jegyszedők és sokszor még a fényeket is maguk kezelik. Az alap, hogy marketingre nincs külön költségvetés. A napi egy előadás előtt a színészek szórólapokat osztogatnak az utcán. Ez a nézőknek azért jó, mert, ha lehetőség van rá, akkor időnként részleteket adnak elő a járókelőknek a darabokból, ezért van az, hogy 2019-ben egy előadásra sem ültem be, mégis sok mindent láttam. Az utcák amúgy is tele vannak utcazenészekkel, mutatványosokkal.
Azért, arra kíváncsi lennék a végén, mennyi pénz marad a fellépők zsebében. Nagyon sok nézőtér száz székkel sem rendelkezik, de a nagyobb – színházakban bőven akad akár kétszáz fős terem is. Gondolom, ezeket nem töltik meg minden nap. Csak remélem, hogy nincs igazam, amikor azt írom, hogy szerintem, a rendezvényhelyszínek sokat levámolnak a bevételből. Ráadásul, a szerte az országból, más országokból érkezett társulatoknak valahol lakni kell – az sem olcsó ilyenkor. Azt már el sem tudom képzelni, mennyi olyan költség lehet, ami elsőre nem nyilvánvaló. Egy saját becslésből indulok ki. Ha mind a 20. előadás napon legalább harmincan vesznek 15 eurós jegyet, akkor 9 ezres bevételük van. Merem remélni, hogy ennek legalább a negyede a színészek zsebében marad, ez esetben 2.250 eurót kell szétosztani a társulat négy tagja között. Ez kevesebb, mint egy diákmunkás bére. Vannak egyéni produkciók, és nagy stábbal dolgozó showműsorok is!; Csak egy feltételezés, hogy átlagos nézőszámmal számoltam..
Akárhogy is dobálózok a számokkal, akkor sem értem anyagilag hogyan éri meg ez anyagilag a színészeknek. Azt, hogy én jómagam, konkrétan hány műsort láttam és mennyi pénzt költöttem, még nem mertem kiszámolni. A minap, tíz darab pénztári bizonylatot találtam a táskámban. Ugye, Franciaországban nem kötelező és nem szokás nyugtát kérni és adni, tehát a legtöbb esetben nincs feljegyzésem egy költésről. Pedig dél-francia viszonylatban egyáltalán nem számít drágának ez a fesztivál. Az az átlag tizenöt eurós belépő, sok esetben, egy mozijegy árával felér; csak hát, sok „kicsi” sokra megy. Túl sok a kis összegű fizetés.
Nehéz összefoglalni, mit érzek egy ilyen fesztivál után. Felpörget, motivál, ötleteket ad, feltölt? Inkább túlcsordul; több, mint csordultig tele vagyok élményekkel. (Úgy tűnik, ma is szeretem a kitekert mondatokat 🙂 ) Sok mindent láttam, a színháztermeken és azokon kívül is.
A végén már egyáltalán nem vágytam egy második vagy harmadik előadásra is az adott napon. Simán, csak sétálgatni az utcákon is egy erős fesztivál hangulatot ad.
Van egy érdekes és nagyon szubjektív megfigyelésem. Viszonylag kevesebb hithű muszlimot láttam a fesztiválon. (Biztosan rosszul használom a fogalmakat, én most azokra gondoltam, akik a hagyományos, vallásos öltözetet viselik.) Itt délen, a hétköznapokban elég gyakran találkozom láthatóan vallásos muzulmánokkal – és ezzel semmi gond nincs. Szerintem errefelé, talán a lakosság harmada a francia gyökerekkel rendelkező francia. Ehhez képest a fesztiválon, nyilván változatos volt a vendégek összetétele, elég sokféle nemzetiséggel találkoztam, ennek ellenére ritkán láttam hithű muzulmánt vélhető öltözetű látogatókat!. (Pedig, amúgy bármikor, bármelyik utcán végig megyek, biztosan látok egy arab országok sztereotípiáira jellemző öltözetet.) Mindez, valójában csak egy helyen volt szembetűnő: a rasszizmus elleni tüntetésen; szinte csak született franciának gondolt, látszatra európai (kaukázusi) rasszhoz tartozó embereket láttam. Épp csak azok a csoportok nem képviseltették magukat, akik az idegen gyűlölet célpontjai. Vagy akkor hogy is van ez? Talán lehetséges, hogy a korábban bevándoroltak a leginkább bevándorló ellenesek Remélem badarságokat beszélek. Valami nem ok ebben a világban.
Az események után pár nappal olvasom, hogy jövőre az arab, a fesztivál vendég nyelve lesz. Azt írják, „az arab valójában rányomja bélyegét a tudomány, a művészetek, világára. Talán érdekes lenne, ha ezen a fesztiválon egy másik kultúra is társulna, amely jelentős kölcsönhatásba került más népek kultúrájával.” Ez valami új szemlélet, ez tetszik.
Beugrott egy skandináv szakember egy korábbi riportja, melyben azt magyarázta, hogy nem képes a bevándorlókat beintegrálni a helyi kulturális és társadalmi közegbe. Persze hogy nem, van nekik saját kultúrájuk, miért is akarnák azt eldobni és új szokásokat felvenni? Ezzel szemben megütötte a földemet ez a szó a szervezők közleményében: „kölcsönhatás”. Hatással vagyunk / leszünk egymásra és akinek ez nem tetszik, az fordítsa el a fejét, ha meglát egy gyros büfét az utcán! (Akik a magukmódján alkalmazkodnak: magyar rántott húst sütnek és francia bagettbe csomagolnak.)
Ezek után egy kis kereszténység:-). Amúgy is szokásom minden útba eső templomba benézni, de ennyit rég látogattam meg, mint itt és Avignonban vannak indokolatlanul nagyok is. Valójában csak egy funkcionált eredeti szándéka szerint, a többi, ma már rendezvényhelyszín. Van annak valami spirituális üzenete, ha az egyik templomból kilépve hullócsillagot láttam az égen?
A nap végére egy üzenet. Kedves pasasok! Ha ti is szakadt, nem eléggé átgondolt ruhába jelentek meg, azzal a mellettetek álló nőt tisztelitek vagy nem tisztelitek meg…
Avigion helyett, már Les Bauxban, 2024. július 27-én, szombaton, a hét első munkanapján
