2024. március 18.

Szemét dolog másokat megsiratni. | It’s rubbish to make others cry. | C’est nul de faire pleurer les autres.

We finally put the dry trash in the garage. [wood, glass, debris, scrap furniture, tree leaves.) We turned around three times with the small company van. There is no annual garbage collection around here, but the locals have an entry card to the waste depot area. (The basic thing is that everyone around here has a car.) You have to drive up to a huge ramp surrounded by twenty smaller and bigger containers. So the resident backs up to the edge of the ramp and throws the trash down from the trunk; convenient solution. Standing on the ramp are three well-kept bins who coordinate the traffic, because it doesn’t matter which container we throw what into; must be selected. So I’m beginning to understand why houses only have two bins: the green one is for household waste, and the yellow one is for everything that can probably be recycled. At the depot, everyone – including the cars with the trash can – scatters the appropriate trash into the appropriate container. The categories are non-exhaustive: bored but still useful objects, compostable, furniture, metals, (car) tires, cardboard, plastics, metals, construction debris, glass (bottles), ceramic (plates), newspapers, refrigerators, electronics waste, fluorescent lights, toxic liquids and oils, objects deemed dangerous, etc. At the beginning of the ramp, they ask what we have brought and tell us what needs to be put where. I don’t understand why the sun umbrella had to be thrown in the plastic bin and not among the furniture, but they know.

The maids (who sleep together) finally start to move out. Of their four days off, three of them go for a walk in the surrounding towns. I know that they are good faces, it would be nice if they presented this to others.

My good friend just cries all day. Because there are too many problems in too many topics. The last disaster is that her lover dumped her again. I want to help him, but even if I were there, I wouldn’t be able to comfort him. I tried to encourage him and explain that there are still many beautiful things in life. Perhaps it would have been enough to describe my last train of thought, according to which tears are useful. I believe that sometimes there is a place for crying. I think that crying itself can be part of grief work or therapy. So I think that if someone wants to cry, cry, sob, let it out. It is part of another conversation if it can be objectively proven that the whole thing is a completely baseless hysterical (Here now, this is not the case). However, if life hurts and you need to cry, well, don’t hold back. I think it’s cool to be frustrated! And I think it’s a really strong character who can say “this hurts right now.”

Nous avons finalement déposé les déchets secs dans le garage. [bois, verre, débris, débris de meubles, feuilles d’arbres.) Nous avons fait trois demi-tours avec la camionnette de la petite entreprise. Il n’y a pas de collecte annuelle des déchets ici, mais les habitants ont une carte d’entrée dans la zone de dépôt des déchets. (L’essentiel est que tout le monde ici a une voiture.) Vous devez conduire jusqu’à une immense rampe entourée de vingt conteneurs plus petits et plus grands. Le résident recule donc jusqu’au bord de la rampe et jette les déchets depuis le coffre ; solution pratique. Sur la rampe se trouvent trois bacs bien entretenus qui coordonnent le trafic, car peu importe dans quel conteneur on jette quoi ; doit être sélectionné. Je commence donc à comprendre pourquoi les maisons n’ont que deux poubelles : la verte est pour les déchets ménagers et la jaune pour tout ce qui peut probablement être recyclé. Au dépôt, tout le monde – y compris les voitures avec la poubelle – disperse les déchets appropriés dans le conteneur approprié. Les catégories sont non exhaustives : objets ennuyés mais encore utilisables, compostables, meubles, métaux, pneus (de voiture), carton, plastiques, métaux, débris de construction, verre (bouteilles), céramique (assiettes), journaux, réfrigérateurs, déchets électroniques, lampes fluorescentes, liquides et huiles toxiques, objets jugés dangereux, etc. Au début de la rampe, ils demandent ce que nous avons apporté et nous disent ce qu’il faut mettre où. Je ne comprends pas pourquoi le parasol a dû être jeté dans la poubelle en plastique et non parmi les meubles, mais ils le savent.

Les servantes (qui dorment ensemble) commencent enfin à déménager. Sur leurs quatre jours de congé, trois d’entre eux partent se promener dans les villes environnantes. Je sais que ce sont de bons visages, ce serait bien s’ils présentaient cela aux autres.

Mon bon ami pleure toute la journée. Parce qu’il y a trop de problèmes dans trop de sujets. Le dernier désastre est que son amant l’a encore larguée. Je veux l’aider, mais même si j’étais là, je ne pourrais pas le réconforter. J’ai essayé de l’encourager et de lui expliquer qu’il y a encore beaucoup de belles choses dans la vie. Peut-être eût-il suffi de décrire ma dernière pensée selon laquelle les larmes sont utiles. Je crois que parfois il y a une place pour pleurer. Je pense que pleurer en soi peut faire partie du travail de deuil ou de la thérapie. Donc je pense que si quelqu’un a envie de pleurer, de pleurer, de sangloter, laisse-le sortir. Cela fait partie d’une autre conversation s’il peut être objectivement prouvé que tout cela est une hystérique totalement sans fondement (ici, ce n’est pas le cas). Cependant, si la vie vous fait mal et que vous avez besoin de pleurer, eh bien, ne vous retenez pas. Je pense que c’est cool d’être frustré ! Et je pense que c’est un personnage très fort qui peut dire “ça fait mal en ce moment”.

Végre összedtük a száraz szemetet a garázsban. [fa, üveg, törmelék, selejtes bútorok, falevelek.) Háromszor fordultunk a kis céges furgonnal. Errefelé nincs éves lomtalanítás, viszont a helybélieknek van belépő kártyájuk a hulladék depó területére. (Ugye az alap, hogy errefelé mindenkinek van kocsija.) Fel kell hajtani egy hatalmas rámpára, ami körül húsz kisebb – nagyobb konténer áll. Tehát oda tolat a lakos a rámpa szélere és a csomagtartóból lefelé szórja a szemetet; ké­nyelmes megoldás. A rámpán áll, három jól ápolt kukás, akik koordinálják a forgalmat, mert nem mindegy melyik konténerbe mit dobunk; szelek­tálni kell. Így már kezdem érteni, hogy a házak­nál miért csak kettő kuka van: a zöld a háztar­tási hulladék, a sárgába pedig minden ami valószínű­leg újrahasznosítható. A depón mindenki maga – a kukás autók is – szórja ki a megfelelő konténerbe a megfelelő szemetet. A teljesség igénye nélkül a kategóriák: megunt, de még jól használható tárgyak, komposztálható, bútorok, fémek, (autó) gumik, kartonok, műanyagok, fémek, építési törmelék, üveg (palackok), cserép (tányérok), újságok, hűtőgépek, elektronikai hulladék, fénycsövek, mérgező fo­lyadékok és olajok, veszélyesnek ítélt tárgyak, stb. A rámpa elején megkérdezik mit hoztunk és elmondják, mit hova kell letenni. Azt én nem értem a nap ernyőt miért a műanyagosba kellett dobni és nem pedig a bútorok közé, de ők tudják.

A szobalányok (akik együtt alszanak) végre kez­denek kimozdulni. A négy szabadnapjukból, hárman elmennek sétálni a környékbeli városokba. Én tudom, hogy jó arcok, jó lenne, ha ezt másoknak is prezentálnák.

Jó barátom egész nap csak sírdogál. Mert túl sok témában túl sok a probléma. Az utolsó kataszt­rófa, hogy a szeretője már megint lapátra tette. Úgy szeretnék segíteni nek, de ha ott lennék mellette akkor sem tudnám vigasztalni. Próbáltam lelket önteni belé és elmagyarázni, hogy azért még mindig sok szép dolog van az életben. Talán elég lett volna csak az utolsó gondolat menetemet leírni, mely szerint a könnyek hasznosak. Én hiszek benne, hogy néha helye van a sírásnak. Szerintem maga a sírás is lehet egy gyászmunka vagy egy terápia része. Szóval szerintem, ha valakinek sírni van kedve az sírjon, zokogjon, adja ki magából. Az egy másik beszélgetés része, ha ob­jektívan bizonyítható, hogy az egész egy teljesen alap­talan hiszti (Itt most, nem ez az eset áll fen). Azonban, ha az élet fáj és épp sírni kell, hát, ne tartsuk vissza. Szerintem frusztráltnak lenni ciki! Az pedig szerin­tem egy igenis erős jellem, aki ki tudja mondani, hogy “ez most fáj.”