A mai napot az örök emlékek közé

Az előző részek tartalmából: 

két hete próbálom meghosszabbítani az egyiptomi tartózkodást. Kifizetett apartman márciusig, a hivatal meg minden nap új fejezetet kér a történethez: hol egy papír, hol egy pecsét, hol egy „még egy másolat”. Hétfő délután feladtam.
Kedd reggel megérkeztem Isztambulba, szilveszter után indulok is vissza Hurghadába, és abban reménykedem, hogy a belépésnél kapok egy friss vízumpecsétet.
Addig viszont: itt ez az éjszaka…

---

Isztambul, 2025. december 31. szerda este, és valahol közben 2026.

18:25 – Inkább kifizetem a jegyet.

Ma már nem fárasztom magam: volt elég bajom a nap folyamán, nem akarok felgyalogolni a Kabataş hajóállomástól a Taksim térig. Inkább felvonó. Ez a föld alatti sikló olyan, mint a lyoni vagy a budavári, csak föld alatt megy és modernebb:
mintha a város azt mondaná, „oké, most kivételesen nem kell hősnek lenned”.

18:33 – Készülődnek.

Fent a teret és az Istiklal sétálóutcát már körbekerítették a rendőrök. Pont mint tavaly. Engem ez valamiért megnyugtat:
Isztambulban a káosz is szervezetten történik.

18:41 – Az egészséget se pazaroljuk.

Sem az öltözékem, sem az időjárás nem indokolná, de a tegnapi felhőszakadásos „angolosan sétálós” jelenet után ma jobbnak látom az étterem fűtéséhez húzódni.
A romantikát most kivételesen hagyom másnak, én csak testhőt gyűjtök.

19:12 – Akkor miért alkalmazzák?

Miért alkalmaznak egy olyan srácot, akinek nincs egy jó mozzanata? Curry csirkét kértem csípős nélkül, rizzsel. Kaptam csirkét chilis darabokkal, köret nélkül. Finom volt… csak az utolsó falatokat megsirattam, addigra hatott a benne felejtett paprika.
A „nem csípős” itt valószínűleg azt jelenti: „csak később”.

19:33 – Ideje megnézni, hogyan jutok ki a reptérre.

Rossz hír: ebben a városban, ma éjszaka, nem jár a metró. Hajnali négy helyett fél háromkor indulok a buszhoz, és a 200 lírás viteldíjból simán lesz 300–400.
A repülőtér mindig eléri, hogy az ember újra értelmezze a „távol” fogalmát.

19:35 – Spórolni kell, nem fukarkodni.

Megint beigazolódott, hogy nem érdemes a közlekedésen spórolni. Jobban jártam volna, ha már tegnap a reptéren megveszem az Istanbulkartot.
A város nem büntet, csak tanít. Az oktatás pedig fizetős – mindig…

20:09 – Divatos.

Ez a koncert kocsma, tegnap màr bizonyitottak nàlam:
Az asztalra ragasztott QR-kód szerint itt 95 líra egy korsó finom sör. Remélem, ma is annyi lesz. (Kb. 50 líra egy euró.) Ötven méterrel feljebb, a sétálóutcán 200–500 líra egy korsó egyszerű világos. Itt meg jobb fajta „dán csoda” csapolva.
Az ilyen helyeket az ember nem találja, hanem megérdemli.

20:25 Hangolódunk

Közben elkezdtek hangolni a zenészek. Nyugat európát is helybenhagyó precíz a hangtechnika. Az összes hangfal olyan tisztán szól, mintha egy stúdióban táncolnék.

20:35 – Fogadjuk, ahogy van.

A pincér 195 lírával számolja a korsót. Ha számon kérném, még hangos zene alatt is találna rá magyarázatot. Lehet vele kötekedni, de attól nem lesz finomabb az élet.
Az elvek néha drágábbak, mint az ital.

21:14 – Ügyesek.

Az elmúlt fél órában kifizettettek velem egy belépőt (500 líra) és a fogyasztásomat. A 195 lírás sör a számlán már 215, mert „koncert van”. Tegnap is azon gondolkodtam, hogy éri meg nekik ilyen jó árakon működni. Hát így.
A trükk nem az, hogy olcsó, hanem hogy közben észre sem veszed, mikor lett drágább.

21:14 – Korai aggodalmak.

Ha négy napon belül nem jön meg a tervezett állami támogatás, kénytelen leszek meglepetésszerűen beállítani apámhoz. Van más ötlet?
Na mindegy, ma este a jelennek van koncertjegye.

21:22 – Akkor számoljunk!

Egy ilyen színvonalas hely még a trükkjeikkel együtt is olcsó és.
kettő óránként váltakoznak majd a zenekarok. Most épp 
három embernek játszik a
négytagú rockbanda, de ők ugyanúgy odateszik. És elismétlem 
ötödszörre is: szilveszter van, táncolni kellene, nem zsörtölődni. 

21:58 – Látszik, nincsenek képben.

Amikor a prémium csapolásért ugyanannyit kérnek, mint az alap kínálatért, az még tanulóidőszak. Néhány év és belejönnek.
Mi meg eltanulhatnánk tőlük, hogyan kell pia nélkül bulizni.

22:04 – Ezt miért írtam fel?

Az elmúlt egy évben ennél jobban nem akartam valakihez tartozni. Miért pont most jutott eszembe? Na, ez az a mondat, amit nem magyarázok.
Egyikünk sem járna jól vele.

23:13 – Indul a séta a partra.

Rendőrök védenek mindent is. Sebaj, őket is körbe lehet táncolni. Tele az utca, a mozgásnak saját ritmusa van, és ma este
mindenki ugyanarra tart: a „mindjárt” felé.

23:55 – Durrogások, pukkanások, akkordok.

Várunk. Mit is? Inkább cselekszünk.
Hullámzik a parti közönség, és közben rájövök:
a tömeg nem mindig nyom. Néha visz.

00:10 – Tizenöt perc.

Tizenöt perc. Ennyi az egész, és már át is mentünk 2026-ba.
Gyors tűzijáték, tömött utcák, kurjongatás.
A nagy pillanatok mindig ennyire gyorsan történnek meg.
A hossza csak utólag nő meg, amikor elmeséled.

00:25 – Aranyszarv felett.

Nem sokat láttam a fellőtt tűzijátékokból. Most már tudom: nem a parton kellett volna állni, hanem a kétszintes híd tetején. Na és?
Láttam már ilyet.  Így is szép ez a tenger.
A hangulat az, ami megismételhetetlen. 

00:45 – Bulibáró.

Egyszerre három jó csaj tapadt rám a kis diszkóklubban. Egész addig, amíg rá nem jöttek, hogy nem fogom fizetni a számlájukat. Kár a helyért, pedig jó zene szólt.
A romantika itt gyorsan pénzügyi kérdéssé válik.

01:49 – Európai fejős tehénnek néznek.

Fekete bőrt akarok!
(Nem ruhát, életérzést. Páncélt. Vagy legalább egy olyan arcot, amin nem látszik, hogy euróban gondolkodom.)

01:54 – Azért az erkölcs is számít.

Ha annyira gazdag lennék, hogy szabadon meghívhatnám az összes lányt, megtenném. Csak úgy, a buli kedvéért.
De most nem a bőség éjszakája van, hanem a határé:
meddig vagyok kedves, meddig vagyok naiv, és mikortól vagyok saját magamnak felelős.

01:14 – Gyors ez az infláció.

Ugyanaz a korsó sör tegnap 95 líra volt, ma este nyolckor 195, fél tizenegykor 215, az imént meg 300-at fizettem.
Ez már nem ár, hanem előadás. Isztambulban az infláció is élőzene.

01:15 – A zenészek is váltottak.

Most épp rockbanda játszik, tele a placc. A tömeg úgy viselkedik, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga: december 31-e éjjelén egyszerűen csak együtt lenni. 

01:20 – Buksi-simi, kinek is?

Van egy táskariasztóm; cigisdoboz méretű kütyü mozgásérzékelővel. Ha megmozdul a táskám, 130 decibellel ordít. (Egy diszkó 95 decibel.) Strandolásnál egy fokkal jobb, mint a „rablásbiztos törölköző”: nem lesz lophatatlan, de nem ez lesz a legvonzóbb célpont. Na most a riasztó a felettem lévő koncert-hangfal rezgéseire bejelzett.
A táskám is bulizik. Vagy pánikol. Nem döntötte el.

01:25 – Eltévedve fejben.

Tipikus példája annak, amikor nem tudják, mi miért van. A koktélpultban húsvágó deszka, pedig elég lenne egy műanyag lap a citromokhoz. Profi éttermi fűszertartó láda, pedig elég lenne három szóró: só, cukor, fahéj.
Nem értik, mi mire való, de ők is akarják, amit a nyugat.
Pedig nem akarni kéne, csak megérteni.
Ezt üzenhetnénk oda-vissza egymásnak is.

01:30 – Na most néznek hülyének.

Minden előzmény nélkül nevetésben török ki a tánctér szélén.
Most esik le, hogy míg körülöttem ma este
mindenki gondolkodás nélkül egyszerűen jól érzi magát, addig én figyelek, elemzek.
Vajon a feszültség nevetve is tud távozni? 

02:06 – Jelzem, Isztambulban vagyok.

Hajnali kettőkor egy mediterrán városban szállingózik a hó, és megmarad a kocsik tetején.
Jelentem, lemerültem.
Az ember néha nem elfárad, hanem „kikapcsol”, mint egy telefon, amin túl sok app fut egyszerre

02:34 – Örömmel feladom.

A mai napot az örök emlékek közé.
Megkeresem, honnan megy a buszom, indulásig sétálgatok, talán baklavát is eszem.
Úgy tűnik, a város velem együtt virraszt.
És most, hogy átértünk 2026-ba, jólesik nem okosnak lenni, csak jelen lenni. Végre.