Åsa Wikforss: Alternative facts – quotes and notes

Van e jelentősége a valódi ténynek? Emellett, mekkora jelentősége van annak, hogy kikkel és hogyan értelmezzük a rendelkezésre álló információkat?
Nem irtam külön véleményt a regényről. A kiragadott idézetek az én világlátásomat is tükrözik.
Pár fogalmat tisztába tesz ez a könyv.

---

“A tények írják le, milyen a világ… Vagyis tény az, ami igazzá tesz. “

“Freud a tudattalan felfedezését minden idők legnagyobb felfedezéseként írta le …, de ma már sokan úgy látják, hogy nincs semmi, ami azzal a funkcióval bír, amelyet Freud a tudattalannak tulajdonít.”
Ennek ellenére én úgy gondolom, létezik tudat alatti. Értem ezalatt, hogy valid szóhasználatnak értem azt, hogy nem tudatos gondolkodás.  Olyan  értelemben, hogy az adott pillanatban, valakinek a cselekménye nem teljesen átgonolt.

“Ezek a vizsgálatok azt akarják kideríteni, mi zajlik az 1. rendszer működése, a gyors, tudattalan gondolkodás során, amelyet nem szűr meg a reflexiós képességünk és a kritikus értékítéletünk, vagyis a 2. rendszernek nevezett lassú gondolkodás.”

“A tudás egyszerre követeli meg azt, hogy az embernek legyen véleménye (meggyőződése), és hogy ez a vélemény igaz legyen”

“Akármilyen erős is a meggyőződés, nem azonos a tudással.”

“A szerencsés tipp nem egyenlő a tudással.”

“Mésem tehetünk egyenlőségjelet az igaz vélemény és a tudás közé.”

“Az, hogy úgy tűnik, esik, nem bizonyítja, hogy tényleg esik. Teljes mértékben be vagyok csapva… Ha így gondolkodunk, a filozófiai szkepticizmushoz jutunk: ahhoz a gondolathoz, hogy talán semmit sem tudunk.”

“Főként azért vagyunk felelősek, hogy miképp ellenőrizzük a meggyőződéseinket és keresünk bizonyítékokat. “

“Ez azzal is összefügg, hogy a tudás terén megosztjuk a munkát. Ha az egyén hozna létre minden tudást, rendkívül megbízható kognitív képességekkel kellene rendelkeznie. Ahogy azt korábban már megjegyeztük, ez az állatoknál így működik, és Mercier meg Sperber szerint ezért nem is szenvednek megerősítési torzításban. De mivel mi, emberek együttes erővel hozzuk létre a tudást, kevésbé fontos, hogy az egyének kognitívan hibátlanok-e, sokkal lényegesebb, hogy a közös kogníció jól működjön. Ebből a szempontból persze a napjaink megosztottsága katasztrófa: minél ritkábban találkoznak és vitatkoznak ellentétes nézetű emberek, annál kisebb az esélye annak, hogy eljussunk az igazsághoz.”

“A meggyőződéseink ellen szóló bizonyítékok megerősítik azokat.”
Habár, ez így kiragadott szöveg, mégis, az jut eszembe, – most, hogy sokadik szemszögből elemezzük, hogy a tényeket szubjektívan értelmezzük; szóval, van e jelentősége a valódi ténynek? Emellett, mekkora jelentősége van annak, hogy kikkel és hogyan értelmezzük a rendelkezésre álló információkat?

“Egy csimpánzt megtéveszthetnek az érzékszervei (például ehetőnek nézhet egy követ), de a tévedések száma korlátozott. Ám a tudás társadalmi természete miatt egy ember teljes világképe alapjaiban téves lehet.”

“A filozófusok egyetértenek abban, hogy a hazugsághoz feltétlenül szükséges a megtévesztés szándéka: az ember rá akarja venni a másikat, hogy igaznak tartsa az állítását, holott ő maga nem hisz benne.”

“Az alaptalan állítások ugyanolyan komoly fenyegetést jelentenek a tudásra. Ezek néha igazak, néha hamisak, ebben különböznek a vegytiszta hazugságoktól. Ezért egyfajta „kamunak”, humbugnak szokták nevezni őket.”

“A hazugság másik módja a célzás, vagy ahogy a filozófusok hívják: az implikálás. A nyelvhasználat során gyakran többet közlünk, mint amennyit expliciten kimondunk.”

“Amennyiben el akarunk határolódni egy állítástól, az is jó módszer, ha azt mondjuk, hogy csak idéztünk valakit.”

“Vannak olyan helyzetek is, amikor a hazugság erkölcsileg nézve jogosnak tűnik, mert az igazság kimondásának következményei túl sok kárt okoznának.”

“A pszichológusok beszélnek „kék hazugságokról” is. Olyanokra gondolnak, amelyek egyszerre önzőek, és kedveznek másoknak – de csak azoknak, akik a csoportunkhoz tartoznak. Ha hazudunk egy másik csoportról, például az ellenfél csapatáról, azzal a sajátunkat segítjük, még akkor is, ha ez önzés.”

“Egy amerikai filozófus, Harry Frankfurt azt mondja, hogy fontos különbség van a hazugság és a kamuzás között. Mind a hazug, mind a kamuzó ember úgy tesz, mintha állítana valamit. A különbség abban áll, hogy a hazudozót érdekli az igazság, mert erőfeszítéseket tesz érte, hogy valótlant közöljön. A hazugsághoz ezért tudásra és koncentrációra van szükség, az ilyesmit nem lehet szemrebbenés nélkül csinálni. És mivel a meggyőződések összefüggnek, egy hazugság gyakran újabbakat eredményez, vagyis a hazudozásba energiát kell fektetni, hogy összetartsuk a hazugságok hálóját. Aki kamuzik, mondja Frankfurt, azt nem érdekli az igazság, csak hetet-havat összehord, és nem foglalkozik vele, igaz-e, vagy sem, megalapozott-e, vagy sem, összefüggő-e, vagy sem. A kamuzó és a hazug ember is megpróbál elrejteni valamit, de mindkettő valami mást: a hazug ember azt próbálja leplezni, hogy nem hisz abban, amit állít, a kamuzó pedig azt, hogy nem érdekli, mi a helyzet valójában. A kamuzónak nem az a fontos, milyen a világ, hanem az, hogy azt mondja, ami a legjobban megfelel neki.”

“A tudatlanságnak két fajtája van: a téves, megalapozatlan meggyőződés és a meggyőződés hiánya. “

“A képességeink és az önbizalmunk fordított arányban áll egymással.”

“Az összeesküvés-elméletek mind pszichológiai, mind ismeretelméleti szempontból izgalmasak. Pszichológiailag a szektagondolkodás megjelenési formái.”

“Egy csimpánz meg tud tanulni bizonyos dolgokat, például hogy miképp lehet bottal hangyát fogni, de a technikája nem fog az idő előrehaladtával fejlődni. Míg ők mindig újrakezdik, mi óriások vállán állunk, hogy ismét Newtont idézzem.”

“Egy ország oktatásának sikere nem a forrásokon és az osztályok nagyságán múlik, ahogy azt a politikusok hangoztatják, hanem azon, mi történik a tanteremben, vagyis az oktatás tartalmán.”

“Ahhoz, hogy megszerezzük a tudást, és egyéni kutatásokat végezzünk, tudásra van szükségünk: előismeretekre az adott tárgykörben, amelyek segítenek megtalálni a releváns információkat, valamint nyelvi készségekre, amelyek lehetővé teszik, hogy megértsük és értelmezzük, amit találtunk.”

“A konstruktivizmus, mondja, nem oktatáselmélet, hanem a gyakorlati tudás elmélete, ami azért fontos, hogy tisztán lássuk a megértési mintázatok felépülését. Hattie szerint a megértési mintázatok akkor alakulnak ki a leghatékonyabban, ha a tanár aktív és elkötelezett, az oktatásnak pedig világos struktúrája van, és nem laza, tanulóközpontú tanítást jelent.”

“Tudás az emberi gondolkodás eredménye (amit racionalizmusnak hívunk), a tudás a valóság visszatükröződése (amit empirizmusnak hívunk) és a tudás a tapasztalatokat érthetővé tevő konstrukció (amit konstruktivizmusnak hívunk).”

„A mai tudás nem azonos a tegnapival vagy a holnapival, és ami tudás az egyik helyen, nem biztos, hogy tudás a másik helyen is.”

“Ezért a tudás nem igaz vagy hamis, hanem olyasvalami, ami megbeszélés és vizsgálat tárgyát képezheti. A tudás vitatható.”

“Soha nem olyannak látjuk a világot, amilyen „valójában”, foglalja össze Sjøberg, hanem a fogalmainkon és az elméleteinken át megszűrve: „Még az egyszerű »tények« is csak azért tények, mert van egy elméletünk a helyzetről.”

“A mi nyelvünkben elsődlegesek a főnevek, a dolgok jelölői, más nyelvek viszont az igékre épülnek, a folyamatokra, és aki ilyen nyelvet beszél, teljesen máshogy látja a világot: A dolgok és a közöttük lévő viszonyok világa más, mint a folyamatok világa, az egyikben a stabilitás a »természetes«, és a változás igényel magyarázatot, míg a másikban a változás a »természetes«, a stabilitás a természetellenes, és ez szorul magyarázatra.”
Szerintem, ezzel – akaratán kÍvül – leírta a magyar és a francia nyelv közti különbséget. 

“Nem a tudás vagy az igazság változik, hanem az elméleteink.”

“A gazdasági és kulturális polarizálódás, a kognitív torzítások, a félretájékoztatás villámgyors terjedését lehetővé tevő szétforgácsolt média, a tárgyi tudás és a szakértelem megkérdőjelezése összetalálkozott, és megteremtette azt, amit tényrezisztenciának hívunk. Komplex problémáról van szó, amelynek nem egyszerű a megoldása.”

“Ha nincs is közvetlen ellenőrzésünk a meggyőződéseink felett, közvetett van: megalapozott információkat kell keresnünk, és kritikusan meg kell vizsgálnunk az okokat, amelyekre a meggyőződéseinket alapozzuk. Mások meghallgatása, az olvasás, a megfigyelés, az érvelés és a reflektálás olyan cselekedetek, amelyeket ellenőrzésünk alatt tarthatunk. Még ha nem is terhel minket közvetlen felelősség azért, amit hiszünk, közvetetten igen: a mi felelősségünk, hogy releváns információt fogadjunk be, és ellenőrizzük a meggyőződéseink megalapozottságát. Ez egyéni szinten és a másokkal folytatott vitákban is fontos.”

“A kritikai gondolkodás ezért azt jelenti, hogy megvizsgáljuk egy állítás igazságát, és értékeljük az okait.”

“Egy másik gondolkodási csapda, amely nagyon jellemző napjaink vitakultúrájára, az ad hominem érvelés, vagyis a személyeskedés. Ez azt jelenti, hogy az embert támadjuk, nem az érvet.“

“Olyan ez, mint az oltás: ha beadunk valakinek egy kis adag félretájékoztatást, és elmagyarázzuk, az milyen fortélyokkal győzi meg, erősíthetjük az esetleges nagyobb dózissal szembeni ellenálló-képességét”

“Vannak bizonyos egyszerű alapszabályok, amelyekhez tarthatjuk magunkat, ha egy online forrás megbízhatóságát kell megítélnünk, és szerencsére ma már sokan nyújtanak tájékoztatást ebben a kérdésben. Először azt kell megnézni, milyen kijelentésről van szó. Komoly? Vagy szatirikus? Esetleg valami vicc? Sokan megtapasztalták már, milyen kínos, amikor a közösségi oldalon éppen megosztott szövegről (amely arról szól, milyen rémes Trump vagy Clinton vagy akárki) kiderül, hogy azt csak viccből írta valaki. Másodjára azt kell ellenőrizni, mennyire elismert a forrás. Egy új honlapról van szó, vagy egy közismert forrásról, amelynek megbízhatósága már kiállta az idő próbáját? Van felelős kiadó? Vannak szerzői jogok? Szponzorált tartalmat ad közre, vagy igazi híreket? Harmadszor pedig át kell gondolni, hogy első kézből származó információval van-e dolgunk.”

“Van okunk azt hinni, hogy a forrásnak érdeke fűződik pont ennek az üzenetnek a terjesztéséhez (pont most)?”

“Ki a szakértő? Egész egyszerűen az az ember, aki sokat tud egy speciális területről. Senki sem szakértő mindenben”

“Egy sor kutatást végeztek már arról, hogyan lehet kiküszöbölni ezeket a holtpontokat. Jó ötlet például keresni egy közös alapot, mind személyesen, mind a vélemények tekintetében.”

“Ha nem soroljuk egymást különböző csoportokba, és sikerül közös nevezőt találnunk a hovatartozás kérdésében, csökken a tudásrezisztencia (tudással szembeni ellenállság).”

“Mielőtt elkezdünk érvelni valaki ellen, nézzük meg, miben van szerintünk igaza, és esetleg dicsérjük meg a gondolatmenetét. Arra is vannak bizonyítékok, hogy ha éreztetjük a másikkal, hogy biztonságban van, és megbecsülik, akkor könnyebb zöld ágra vergődnünk.”

“Még soha senkit sem győztek meg azzal, hogy hülyének állították be.”

“Az erős érzelmek és a polarizáció tudásrezisztenciához vezet.”

“Úgy hiszem, hogy néha bölcsebb az érzelmeinkre hallgatnunk a céljainkat illetően.”

“Lehet, hogy az értelmem rábeszél, hogy kezdjek szakmát tanulni, menjek férjhez, költözzem egy bizonyos városba, találkozzam bizonyos emberekkel, de ha az érzelmek nem támogatják ezt, nem fog működni.”

“Ezért a gyakorlati értelem szempontjából az érzelmek nagyon fontosak. De semmi keresnivalójuk az elméleti értelem területén.”

“Magánemberként mindnyájan felelősek vagyunk azért, hogy kiküszöböljük a kognitív torzításokat, és kritikusan gondolkodjunk.”

“Különböző forrásokból merítsük az információinkat! Olyanokat is használjunk, amelyek a sajátunktól eltérő nézőpontot képviselnek (már amennyiben komolyak)!
Figyeljünk oda a források megbízhatóságára!
Gyakoroljuk az okok értékelését, és kerüljük el a különböző gondolkodási csapdákat!
Ne felejtsük el, hogy tévedhetünk is, és próbáljuk meg átgondolni, milyen ellenvetésekkel lehet élni az álláspontunkkal szemben!
Vegyük komolyan a szakértelmet! Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy valaki valóban a téma szakértője-e, keressük fel az illető hivatalos honlapját!
Vállaljunk felelősséget a másokkal folytatott párbeszédeinkért! Kerüljük az olyanokat, amelyek polarizációhoz és erős érzelmi reakciókhoz vezetnek, kövessünk el minden tőlünk telhetőt a közös kiindulási pontok megtalálásáért, és értelmezzük a lehető legjószándékúbban az ellenfél álláspontját! Az olyan érvelési fogások, mint a szalmabábérvelés vagy az ad hominem érvek, megnehezítik a vitát.”

Arles, 2024. augusztus 01.