Notes from Forgotten Summer Adventures

Az ilyen nyugodt napok után mindig úgy érzem, nincs szükségem máshová menni vagy bármit kívánni. Csak egyszerűen élvezem a nyugalmat és a természet közelségét. A hullócsillagok figyelése is mindig emlékeztet rá, hogy az apró dolgokban rejlik az igazi boldogság. Még sok ilyen hétvégét kívánok magamnak, és most irány a tenger egy jó hosszú úszásra!

Két választásom van. Megveszem az ötödik fürdőruhámat is, vagy a naturista strandot választom. Az előző két vásárlás is feledékenység miatt történt. Délután fél ötkor érkeztem meg Palavas nyugati végéhez.

Reggel hétkor indultam a hotelből. Arlesban letettem a rollert (remélem meglesz), a vonatra nem akartam rohanni, inkább reggeliztem. Vonatozás közben elkezdtem átnézni a jegyzeteimet, amibe olyannyira belemerültem, hogy a St. Rock pályaudvaron, érkezés után még egy órát ott töltöttem egy helyben. Sőt időközben elütötte a delet az óra.

Ha már amúgy is belváros, meglátogatom a kedvenc wook kifőzdét; majd egy séta a városban, csak mert szép ez a város. Aztán, villamossal az Auchan bevásárló központba. Hosszas nézelődés után: gyümölcs, víz, napernyő; majd vissza panaszt tenni, még szerencse, hogy még a parkolóban kipróbáltam a napernyőt. Pérol villamos végállomáson sikerült fél órát várni a helyi buszra, majd versenyt tolakodni a feljutásért. Újabb tizenöt percbe került, míg mindenki megvette a maga egy eurós jegyet.

Plusz még húsz perc gyalog a Palavas szélén lévő naturista partszakasz. Ez sem egy elkerített terület. Ez egy pár kilométeres homoksáv, szélén bokrokkal, ahol az is normális, ha ruhában van az ember, de az is, ha meztelen, ez már a természet területe.

Korábban nem akartam napernyőt venni, mert ez is csak egy teher, amit cipelni kell, azonban a hordozható árnyék nagyban javítja a komfortérzetet. El is aludtam alatta két órára.

Nos, este hattól ez idáig semmilyen esemény nem történt: úszások és olvasások szabálytalan ciklusai váltják egymást. Most, péntek délelőtt tíz óra van. Most már elmondhatom, hogy nincs olyan órája bármely napszaknak, amikor ne úsztam volna a tengerben.

Úgy tűnik, semmi rendkívüli nem kell ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. Esetemben, elég feküdni a homokban és csinálni a semmit. 🙂

A fényképező memóriájában a napnyugta fotókat a napkelte fotósorozat követi. Napnyugta előtt felfaltam a kiló barackot és bagettet, majd napnyugta után megetettem a szúnyogokat friss magyar vérrel. Rengeteg volt, de éjfélre mind eltűntek; ekkor készítettem elő a függőágyat az alváshoz – egy újabb úszás után.

Fél ötkor felébredtem, mosdóba kellett mennem, egyúttal, úsztam kicsit a tengerben. Aztán amikor visszahelyezkedtem a függőágyban egy reccsenés után a homokban találtam magam, elszakadt az agyonhasznált szövet. Egy órát dobtam rá, hogy megpróbáljam valahogy használhatóvá tenni, de a vége az lett, hogy egyszerűen leterítettem a homokba és inkább bámultam a hullócsillagokat. Persze előtte, utána, úsztam egyet. 🙂

Az a fura, hogy nem tudtam mit kívánni – babonából – a hullócsillagok láttán. Tehát, nem tudom összefoglalni pár szóban mit akarok, hova tartok. Habár, így másnap, délelőtt azt kívánom, még sok ilyen hétvégét magamnak.

Ez a levendulaolaj, amit Valensoleban vettem, tök jól működik, mint rovarriasztó – abban az esetben, ha minden szúnyog alszik. Viszont fél hatkor elkezdett világosodni, én meg elkezdtem vízbe ugrálni; hol azért, hogy fotózzák, hol a csípések elől, máskor csak úgy kedvtelésből. Napkelte után, ismét üzembe helyeztem a napernyőt, betakaráztam és békésen visszaaludtam.

Reggeli kávé helyett, most megyek úszom egy hatalmasat. Aztán lesétálok a faluba, piacnap van és én éhes vagyok.

Montpellier, 2024. augusztus 08. utáni reggelen