Giftun és a korallok
A Giftun-sziget korallzátonyai között snorkelezve fedezek fel egy lenyűgöző víz alatti világot, ahol színes halak és élő korallok kápráztatnak el. Az Orange Bay idilli partszakaszán pihenve úgy érzem magam, mintha egy mesefilmben lennék – a tenger színei, a homok és a gondosan kialakított környezet tökéletes harmóniát árasztanak. Bár az utazás apró nehézségekkel is jár, a tengerparti naplemente és a különleges élmények mindenért kárpótolnak.
07:04
Egykoron a budapesti belvárosi otthonomnak is javíthatatlanul selejtes volt a fürdőszobája; mindig csöpögött legalább egy nem várt helyről a víz. A problémát úgy kezeltem, hogy beszereztem egy kültéri teraszokon használatos fa rácsos padlót, ami alatt kedvére csordogálhatott a víz, és többé nem kellett fel törölnöm sehonnan. Nos, ebbe a fürdőbe is kellene valami deszka, amin száraz lábbal lehet közlekedni, mert a fürdőszoba szőnyegek nem tudnak kiszáradni.
07:21
Meghalt, leütötte, elütötte, kivégezte. Csak a szokásos híreket hallgatom a rádióban. Komolyan mondom, sokkal boldogabbak a hülyék, sokkal jobb, ha nem követem a híreket.
08:03
Tegnap este tizenegy után érkeztünk meg a kairói túráról, nem vagyok valami kipihent. Mára viszont feliratkoztam egy snorkel programra; ilyet még sohasem próbáltam.
08:40
Hát nem mondom, hogy jó a biztonságérzetem ebben a kocsiban. Felvett egy srác, aki a nevemet meg a telefonszámomat tudta. Remélem, hajózni megyünk.
08:42
Annak az orosz szállodának a kikötőjébe hoztak, ahol tegnap a kairóiak kitettek. Pedig ma másik céggel szerződtem.
08:51
Egyelőre egy strand végi yacht fedélzetéről bámulom a vízben úszó olajfoltokat; ami elkeserítő.
09:00
Hurrá, indulunk. A Giftun-sziget a várossal párhuzamos; a városi strandokról nézve pont azon a látóhatáron van, amikor a panorámából nem elvesz, hanem hozzátesz. A Giftun úgy néz ki, mint egy hatalmasra nőtt homokpad a vízben; e sziget déli végén van az Orange Bay nevű strand. A Giftun és Hurghada közötti rész – is – snorkel-paradicsom. Kb. bárhol lenézünk a víz alá, korallzátonyokat fogunk látni.
09:15
Nagyon figyelnem kell, mit mond a hajó személyzete. Az angoltudásom azért még több mint hiányos, de már le tudom követni, mit mondanak. Látom, itt is úgy működik, mint a korábbi francia hajós cégemnél: van egy kapitány, aki magáért a hajóért és az emberek biztonságáért felel, és van egy igazgató, aki a vendégek szórakoztatásáért felel.
Nem most először érzek francia hatást; ismerve, hogy egykoron ezek a szerénységtől mentes gallok a teljes Észak-Afrikát leigázták, ez talán nem is csoda. Az viszont még mindig nem áll össze, hogy a török nyelvben mit keres annyi franciás hangzású szó – hisz még csak nem is a latin nyelvek családjának tagja.
09:45
Szóval Musztafa a mai idegenvezetőnk. Szerintem ez a srác drogozik, mert ebben a kora reggeli órában már csíkban van a szeme.
09:55
Betesz egy jó zenét, és ezzel meg is alapozta a huszonéves közönség jókedvét. Kedves, táncolható zene szól. Na jó, nekem bármilyen zenével meg lehet alapozni a jó hangulatomat.
10:30
Létezik olyan, hogy valami egyszerre unalmas és jó?
Hívhatjuk ezt megszokottnak? Ha ez így van, akkor én nagyon megnyugszom a boldogságban. Az sem újdonság, hogy imádom a tengert, és az sem, hogy havonta legalább egy hétvégét a parton töltök.
A „kék szőnyegen ezüsthíd” már egy ismert kép; nálam most is gyönyörű. Ezúttal minaretek és szállodasorok csatlakoznak a háttérhez.
10:35
Erről az oldalról nézve Hurghada egy tök menő hely; amit tizedannyi költségből is meg lehet úszni, mint egy francia tengerpartot, úgy, hogy a személyzet és a látvány is kényezteti az utast. Azért azt ismételten feljegyzem, hogy minden napágyakon tespedő kedves vendéget be kellene vinni egy szegénynegyedbe is, hogy érezze: ennek a kényelemnek és
festői luxusnak az árát nem ő fizeti meg.
A legtöbb turista a resortba érkezik, tehát nem is látja a másik világot.
10:40
Ott vannak a koralltelepek, ahol sötétebb a víz. A hajóskapitány pedig emlékszik rá, hol járt tegnap is. Távolabbról nézve, ahol a nyílt vízen sok hajó van egymás közelében, ott biztosan valami látványosság van a vízben.
10:45
Ezt a snorkelt egy bonyolultabb dolognak képzeltem el. Kapok egy egyszerű búvárszemüveget, hogy lássak a víz alatt, meg egy lélegző pipát, hogy ne kelljen kiemelni a fejemet a vízből. Én opcionálisan választok békatalpakat is.
Feladat egyszerű: feküdni hason a víz tetején. Ha nem lenne elég a sós víz felhajtóereje, a mentőmellény biztosan megtart. Nyilván a fejem a vízben, és máris figyelhetem a halakat, amikről eddig nem is sejtettem, hogy néha tényleg épp a lábunk alatt úszkálnak.
11:00
Mivel fényképezőt nem tudok vinni a víz alá, ezért egy gyors felsorolás jön emlékezetből:
a hal,
amelyik ott kajál tőlem egy méterre,
az extra hosszú, de vékony hal;
a tarka hal;
a szivárványos hal;
a sárga;
a pufók;
a ceruza alakú világosbarna; é
s a tehén mintás hal.
11:10
Ehhez a lélegző pipához nem értek, vagy a pipa nem a legjobb. Gondolom, azért folyik bele rendszeresen a víz, mert túl mélyre viszem a fejem. A délutáni merülésnél nem viszek pipát – nem nagy ügy percenként kiemelni a fejem egy levegővételre; a vizet kiöntögetni belőle nagyobb macera.
A békatalppal egy picit gyorsabb úszni, de messzire úgysem mehetünk – ez is felesleges lesz. És azt sem engedi a vezetőnk, hogy a korallok fölé menjünk, mert védett területen vagyunk. A koralltelep szélét ússzuk körbe; látványban ez nem okoz csalódást.
11:23
És most szerkesztetlenül itt hagyom ugyanúgy ezt a pár sort, ahogy törölközés közben felírtam:
“Hát ez király volt. Hát, de ezeket a halakat látni király volt, az a színes, az a hosszú meg a korallok hát na, ja. Amikor az ember nem találja a szavakat, ez megint, az az eset, hogy ezt mondta a turista magazin, de amikor itt vagyok, akkor csak keresem a szavakat, vagy hát, hogy ez tényleg létezik.”
11:25
Egy búvár szemüveget veszek otthonra is.
11:31
A büféebéd ma is egyszerű és nagyszerű: rizs, saláta friss paradicsomból, paprikából, uborkából – fontos, hogy friss és helyi, ugyanis, ha jó helyre születik az ember, akkor nehéz rossz ételt készíteni a rendelkezésre álló alapanyagokból.
Ugyanúgy hívják, de más íze van a zöldségnek.
Itt is volt – a tegnap megismert – hengeres formájú, darált húsból és istenek fűszeréből álló sült hús.
11:47
Ugye úgy volt, hogy az iszlám egyik alappillére – ha jól olvastam – az alamizsna. Ennek megint egy példája a mögöttünk haladó csónak. Jó, lehet, hogy haver, ám úgy tűnik, teljesen természetes, hogy ami van, azt megosztják. Ezt be kellene vezetni más kultúrákban is, például az összesben.
11:50
Csinálok még néhány fotót, amíg elérjük az Orange Bay strandot. Úgy érzem magam, mintha egy poszteren vagy valami mesefilmben lennénk. Ilyen színeket talán még nem is láttam.
Ennyire tiszta kék szín, amit az ég visszatükröz; hozzá a csónak fehér színe; hozzá a horizonton a strand homokja.
Én nem tudtam, hogy ez a kép valójában is létezik, mégpedig itt, a szemem előtt.
11:55
Most már értem, a kis csónak azért csatlakozott hozzánk, mert a Giftun-szigetre nem tud kikötni a hajó. A sziget is egy újabb védett terület; a hajók felkavarnák a part vizét, meg hát a strandolók élményét is rontanák ezzel.
12:02
Az Orange Bay egy kétszáz méter hosszú, fából készült koktélozó terasz, egy olyan vízparton, amiről eddig azt képzeltük, hogy csak a képzeletben létezik.
12:05
Egy stég végén tesz ki a csónakunk, onnan egy központi fogadó pavilonba érkezünk, amely körül szuvenír árusok és büfések vannak. Jobbra-balra vagy száz méter hosszan árnyékos teraszok babzsákokkal, a felső szinten pedig nyáron éttermek üzemelnek.
A strand mögött egy talán húsz méter magas homokdomb húzódik, le is van zárva a sziget egy kerítéssel, hiszen egy nemzeti park területén vagyunk.
12:07
Micsoda véletlen, amikor belépünk a központi kerek pavilonba, Ed Sheeran „Perfect” című száma szól, amire egyesek keringőzni is szoktak – nagyon illik az idilli képhez.
12:15
Másfél órát és egy privát szakaszt kapunk, hogy kiélvezzük a partot. Ez az igen hosszú koktélbár terasz ötvenfős blokkokra van osztva, minden csoport kap egy saját teraszt és hozzá tartozó homokos partot.
Azon gondolkodom, hogy nyáron, amikor ez a hatalmas privát strand teljesen tele van, akkor is van-e lehetősége a személyzetnek ennyire figyelmesnek lenni. Babzsák foteleket igazítanak, idős nénit kisegítenek a vízből, figyelnek mindenre, köszönnek, itt vannak.
12:30
Van egy hinta a vízben, alig lehet rá felugrani a vízből; naná, hogy nekem ezt ki kell próbálnom.
Valaki azt mondja mellettem, ez olyan, mint Bora Bora, és lehet, tényleg ilyen a fehér ott is. Fehér a víz alatt is a homok, nyugodt, világoskék a víz, a hátunk mögött tényleg enyhén narancsos árnyalata van a homok hegynek – annyira szép.
13:06
A legolcsóbb koktél tíz euró!
Én is spórolós vagyok, de azért itt megittam volna egy koktélt vagy kókusz levet az életérzés kedvéért. Nyilván az az alapja az árazásnak, hogy úgyis ki tudják fizetni az ide érkezők, csak hogy azért is jöttünk Hurghadába, mert nem a francia árakat akarjuk kifizetni!
Adja túl árazottan, de ne ennyire! Azért amikor a francia riviéra és hurghadai resortok között tízszeres szorzó van, akkor bőven van játéktér az árakkal. Azért tartom ezt jó hasonlatnak, mert az itteni kerítésen belüli zárt világok szolgáltatásainak
színvonala sok esetben eléri a francia tengerpart szintjét.
Szóval, ha mindent kétszeres áron kínálnának, mint a parton, az is vállalható lenne, de ha a franciával azonos az árszint, akkor már nem éri meg idejönni. Ha a turistának nem éri meg idejönni, akkor a helyieknek sincs bevétele. Ám ha Egyiptomhoz képest áraznak kiemelten magasan, akkor mindenki jól jár.
13:15
Úgy tudom, a Giftun-szigeten vannak egyéb magán strandok is, csak ennek a legjobb a marketingje.
13:41
Még egy utolsó körben fényképezés, és indulunk is vissza. Egyrészt maradnék még, másrészt már várom a második korall nézegetős úszást.
14:30
A hajónk kétszintes; a felső szint egy nagy terasz, ennek a közepén van a hajó kormánya a kapitánnyal.
Kifekszem a hajó orrába napozni. Azért ez az életérzés, amikor a nagy kékségbe lógatom a lábam… elfogynak a szavak.
15:05
Most nem a tenger közepén, hanem a partvonalhoz közelebb haladunk. Egyre inkább úgy tűnik, a második úszás – amit beígért a programszervező iroda – itt kimarad. Hisztizhetek, de mi haszna lenne?
Inkább kiélvezem a tájat, a napsütést, a tengert, és megfigyelem a part menti üdülő telepeket.
15:30
Szóltam, hogy nem szükséges, de ragaszkodnak hozzá, hogy a reggeli autós srác visszahozzon oda, ahol felvett a program előtt.
15:40
Beülök egy útszéli, nem turistáknak szánt kávézóba. Általában ötven líránál nem kérnek többet egy kávéért. Nincs kisebb bankjegyem, mint százas, kiteszek a srácnak egy százast, simán elkér még egyet.
Az a helyzet, hogy én nem szeretek balhézni; ezért csupán egy másfél perces szóváltásba megyek bele, hogy mégis miért. Talán aranyból van a kávé?! Szóváltásba beleállok, de nem tudom, hol a határ, ahol már tettlegesség következik.
Ez így négy eurót jelent, ami még Provence-ban is soknak számít.
Azt elfogadom, ha lehúznak, mert
látványos a különbség az ő és az én életszínvonalam között,
de ez a srác pofátlan!
Annyi esze azért volt a srácnak, hogy előszedte a legszebb csészét, és tényleg finom kávét főzött.
15:50
Nah, most hogy kimérgelődtem magam – amiatt, mert csak utólag jutott eszembe, hogy akár emelt hangon elmagyarázhattam volna a kávézósnak, hogy négy eurót még egy riviérán sem kérnek egy kávéért. Kérjen kettőt, az is magas ár!
Nos, ezek után belevágódom egy újabb kalandba: leinteni és beülni egy rozoga mikrobuszba – az nekem egy kaland faktor.
16:04
Ezek a mikrobuszok zseniálisak. Ezt be kellene vezetni otthon is, hogy egyszerűen leintek egy üres autóst, aki elvisz valameddig, és adok neki cserébe egy buszjegy árát.
16:05
Ismét megállapítást nyer, hogy
a duda mindenre jó:
dugót lehet vele oszlatni, lehet vele beszélgetni a szembejövő autóssal, szolgálhat marketing célokat is („Itt állsz az út szélén, elvigyelek?”), vagy lehet nyomni simán csak megszokásból is.
16:07
Hogyan történik a pénzvisszaadás? A sofőr egyik kézzel vezet, másik kézzel elfogadja a hátulról előre nyújtott bankjegyet,
és két dudálás között visszaad belőle.
A jobb kezüket csak dudálásra és pénzváltásra használják. A bankjegyek a szélvédő és a tetőkárpit közötti résekbe vannak tömködve. Elöl a legkisebb, legtávolabb a legnagyobb bankjegy. A kormány mögött, a műszerfal réseiben vannak a fémpénzek.
16:08
Adok neki egy százast; nem tud belőle visszaadni.
Összesen nincs nála két eurónyi pénz;
berohan egy zöldségeshez felváltani.
Ő most éppen tíz fontot fogadott el tőlem, a helyiek nem adnak neki egy fontnál nagyobb összeget. A tíz egyiptomi font az egy húsz centesnek felel meg, Marseille-ben pontosan tízszer ennyi egy buszjegy.
Nah, például ez a sofőr bácsi is minden bizonnyal tízszer annyit kér el tőlem, mint egy helybéli utastól, de mégsem lett pofátlan. Mindenki jól járt.
16:09
Kezdem felvenni
a forgalom helyi ritmusát:
A megfelelő módon bekanyarodok a körforgalomba – gyalog; a szükséges kijáratnál én is kiteszem az irányjelzőt – a jobb mutatóujjamat –, és mint az autók, én is szépen ki kanyarodok.
16:30
Utolsó estém, egy kicsit élvezni szeretném
a felszínes, turistás életérzést a kikötői sétányon.
Ha akad délelőtti korallzátonyos túra, akkor azonnal befizetek rá, de sajnos a legtöbb csak délután érkezik vissza. Az nekem már késő lesz.
16:40
Na jó, ezt a gyönyörű naplementét kevés helyen látni ebben a városban.
16:58
Nah, ezt otthon is kipróbálom:
fogok egy palacsintát, és mintha kebabot csinálnék, tölcsért csavarok belőle. Teszek bele csokireszeléket és gyümölcsdarabokat. És kész is a Choco
17:43
Az alkoholosnak írt koktélból kihagyják az alkoholt; azért az árba majd biztosan beleszámolják. Másrészt
a gyümölcslé készítéshez errefelé nagyon értenek,
és a négy euró amúgy sem egy magas ár érte.
19:29
A biztonsági szolgálat
nem engedi be azokat a helyieket
a Marina területére, akik nem ott dolgoznak.
Ugye öltözködés, szakállviselet alapján is jól elkülöníthető, ki a turista.
Ez tényleg két külön világ.
20:18
Már egészen komoly rutinnal stoppolom le a kisbuszt (mert nekem nem állnak meg, ha nem teszem ki a kezem), és nyomom a kezébe a húsz fontos bankjegyet, amiből még visszakapok tizenhármat.
Merthogy neki hét egyiptomi font elég volt ahhoz, hogy megtegye velem a tizenkét kilométeres utat.
Hurghada, 2025. január 10., péntek
–
