Falatnyi történetek Arles-ből

Képzeld el, amikor egy sörhöz harminc perc, egy szendvicshez viszont csupán egy mosoly kell. Néhány villanás az elmúlt napokból: pincérlányok, utcasarkok, falvak, és egy buszjegy hajnali ötletből.

---

• Arles, 2025.08.06. szerda

Időrendiség nélkül hozok pár szösszenetet az elmúlt napokból.

Ezeket a pincérlányokat is külalakra vették fel. Bevételt termelnek, rendelést felvesznek, de különösebb hasznuk nincs; sem motivációjuk, sem képességük nincs arra, hogy egy tálcát megtartsanak. Sikerült fél óra alatt felszolgálniuk egy korsó sört; ebben az időtartamban benne van az a tizenöt perc is, amíg a lány a körülöttem lévő asztalokat törölgette, anélkül, hogy hozzám szólt volna. Mert nem az ő dolga volt a rendelésfelvétel — ezt teljesen átérzem; csak hát ilyenkor az az íratlan szabály, hogy értesítsük az illetékest.

Viszont a szendvicses lány nagyon menő! A Fórum tér sarkán rendezkedett be egy fürdőszoba méretű helyiségben, aminek az ablaka az utcára nyílik. Egyedül dolgozik, nem tartozik hozzá terasz, a kért bagettet szépen becsomagolta egy darab papírba; franciáktól szokatlan módon ezt úgy tette, hogy séta közben is ki lehetett hajtani a csomagolást — tehát számolt vele, hogy nem fogom hazáig vinni. Nem is francia volt, hanem japán. Az ablak alatt belül volt egy kis tálaló pultja, tele frissen vágott zöldségekkel. Még olyanokra is kiterjed a motivációja, hogy nem egy másik büfé majonézes, kebabos étlapját másolta, hanem egyedi stílust alakított ki, aminek része az is, hogy nem csak egy fehér filcet használ, hanem ízlésesen kipingálta a fekete pala tábláját.

Amúgy kellemes napok állnak mögöttem; hétfőn délután csak úgy bementem a városba, kedden is, amikor is a folyó másik partján pihentem. A szerda esti falusi sporteseményt nem tartották meg, de ha már lementem a faluba, akkor kiültem egy kicsit a térre.

Aztán hajnalban, egy hirtelen ötletből, megvettem a nizzai buszjegyeket.