Gíza
Gízában testközelből tapasztalhattam meg a történelem monumentális építményeit: a piramisok óriási gránitköveit és a Szfinx lenyűgöző jelenlétét. A léptékek felfoghatatlanok, az élmény egyszerre inspirált és elgondolkodtatott az ókori és a mai világ közötti kontraszton. Bár a nap szigorú ütemterv szerint telt, ezek a pillanatok örökre velem maradnak.
13:02
Délelőtti kairói múzeum után, immáron Gízában. Túl egy kávén és egy parfümreklámon.
13:06
Légvonalban pár száz méterre a parfümös pihenőtől, de busszal húszperces útra beülünk egy kerthelyiségbe, ahol büféebéddel várnak minket, eléggé tetszetős kínálattal.
Nyilván kötelező elem: a pizza és a bolognai (jellegű) spagetti; de vannak nekem tetsző friss saláták, öntetek, szószok, csirke, és az a hengeres husi is nagyon tetszik. Azt mondják, marha; szerintem tűzön sütötték ezt a darált húst.
Amúgy is a frissensülteket a legbiztonságosabb kérni egy idegen helyen; ettől ráadásul azonnal beindul a Pavlovi reflex. Teszek mellé rizst, balzsamecetes salátát.
A reggeli sivár müzli és proteinszeleteim után ezt az ebédet én most nagyon élem.
Látom, a srác most hoz még egy adagot a tűzrakóhelytől, akkor kérek még egy tányérral. Ha jól látom, a fémrúdra gyúrják rá ezeket a kolbász alakú húsokat, és a nyársakat simán tűz fölé teszik. Nagy ötlet, mert így a belseje is átsül a fémrúdon.
13:45
Légvonalban csak két utcányira vagyunk az archeológiai parktól, de ha jól látom, körbe kell menni a busszal. Már a térképen is jól látszik, hogy nem a „park” a jó szó erre; szerintem ez egy Keszthely városa méretű terület.
Ami körül annyira túlterhelt a város, hogy pldául autópályákkal is körbe kell venni.
13:55
Mobil átjátszótornyot látok, ami úgy néz ki, mint egy pálmafa – ötletes.
Háttérben a három gízai piramis sziluettje.
14:23
Az első piramisnak akkora kövei vannak, mint a mellette álló ember. Ezt a busz ablakából nézem.
14:25
A második az, aminek a csúcsán még megvan a külső burkolat; tehát ezt a hatalmas „kőrakást” még leborították szépen csiszolt kövekkel.
Mindezt mégis miért?
Mert pár ezer éve egy ember úgy gondolta, hogy akkor lesz halhatatlan, ha ilyen monumentális síremlék alá teszik bebalzsamozva.
Na és valójában mi lett belőle?
Turista látványosság lett a múzeumban.
Nem önmagának, egész népének intézett halhatatlanságot.
14:35
Busszal egyenesen a harmadik piramisig hoztak minket. A filmekben nem látszik, hogy Gíza egy hegyen van. Amúgy messze: húszperces buszútra vagyunk a folyótól. Tényleg onnan húzták ide fel ezeket a tömböket?
14:36
A három piramis között lovas riksákkal hordják az embereket, a stílusosabbakat teveháton, a spórolósak gyalogolnak.
A nagy lépték miatt egész közelinek tűnik a három nagy piramis, de szerintem egy kilométer út biztosan van a három építmény között. Felmegyünk a legfölső melletti parkolóba, ugyanaz a buszkaraván áll mellettünk, mint akikkel reggel óta utazunk.
14:37
Árusok tömkelege fogad minket. Az egyikhez odavezet az idegenvezető; már értem, miért mondta a múzeumban, hogy ne itt vásároljunk. Gondolom, itt kap jutalékot. Ezzel semmi bajom nincs,
csak épp azt nem említette a többieknek (amit én gyakori múzeumlátogatóként tudok), hogy általában a múzeumshopokban minőségibb ajándékokat lehet venni, mint egy útszéli bazársoron – vagy éppen itt a homokban.
Nekem már a múzeumban sem volt igényem a vásárolgatásra.
14:38
Tizenöt euróért befizetem magam egy sírkamra-látogatásra, míg szinte a teljes többség azért fizet tizenöt eurót, hogy belépést nyerjen eme hatalmas sivatagi terület azon pontjára, ahol egy képben látszik a három piramis.
14:39
A legfelső piramishoz megyünk. Kimondva snassz, mégis hatalmas élmény megérinteni ezeket a gránit falakat.
Nehéz elképzelni, hogyan, mennyi izzadsággal és honnan kerültek ezek ide.
Képtelen vagyok érzékeltetni a léptékeket. Ha egy-egy kőtömb olyan másfél méteres lehet, milyen magasan van a teteje?
Fel se látok odáig, pedig az idegenvezetővel épp azon poénkodunk, ahogy minduntalan cserélgetem a szemüvegem és a napszemüvegem.
14:40
Először egy fa lépcsőn felmegyünk a piramis oldaláig, majd onnan lefelé. Az eleje még istenes, de van olyan szakasza a lejáratnak, ami derékmagasságú, két ember egymás mellett csak lapjával fér el, és meleg van.
Józan paraszti ész alapján kizártnak tartom, hogy itt bárkit vagy bármit is le tudtak vinni.
Talán öt percet megyünk lefelé; a falak minden díszítéstől és mintától mentesek – talán majd lent a sírkamrában.
Mindenki csalódott, mert ez egy sima kamra, melynek a padlójának fele homokos, fele kővel borított, a teteje félcső formájú.
Lehet talán öt méter a legnagyobb magassága, de a hosszúsága sem sokkal több.
Meleg van és pára.
„Rólad is csináljak egy fotót a telefonoddal?” – kérdezi kedvesen a teremőr.
Nem szükséges, én csak a történelem nyomát kerestem.
14:53
Felszínre érkezve harminc perc szabadidőm marad. A csalódott élmény ellenére sem vagyok letörve, sőt örülök, hogy lementem!
Nem a kamrával volt a gond, hanem a kommunikációval; nyilván, ha teljes körű a tájékoztatás, akkor lehet, kevesebb a bevétel, és csak néhányan akarnának lemenni.
14:55
Átsétálok a második piramishoz, ami közelinek tűnik, ám a sziklás homok és a hatalmas lépték miatt fárasztóan hosszú a séta, mire teljesülhet a vágyam:
megérinthetem a történelem egy újabb darabját.
Az első piramist elengedem, nem akarok rohanni sehova – azt amúgy is alaposan megcsodáltam már a lépésben haladó busz ablakából.
14:56
Köszi, napfény, hogy a fotó pillanatában pont a piramis csúcsa mögött ragyogsz, egy glóriát adva a fotó témájának.
14:57
Tényleg durva, nincs az a fotó, amibe belefér ekkora építmény!
No és persze a város látképének is csak egy szelete fér rá a felvételre.
Mekkora lehet az egész város? Mekkora lehet az új város építésének a projektje?
Ugyanis azt találták ki az állam vezetői, hogy az élhetetlen Kairó problémáit úgy orvosolják, hogy építenek egy új fővárost.
Hát sok sikert!
15:01
Ihletet kapok a játszadozó gyerekektől; hát persze, hogy nekem is fel kell másznom a piramis falára! 🙂
Jó élmény, tényleg úgy örömködök minden homokszemnek, mint kisgyerek a játszótéren.
Jó itt lenni.
15:05
Az egyik biztonsági őr súg, hogy melyik pontról látszanak a legjobb szögben a háromszögek. Ő is el akarja kérni a telefonomat, hogy fotót csináljon rólam.
Nem, nem fogom kiadni a kezemből a gépet, és nem fogok borravalót osztogatni egy olyan képért, amire semmi szükségem.
15:10
Hát, ez a fél óra nem enged többet, minthogy „japán turista” üzemmódba kapcsoljak, és végigfotózzak mindent, de azt már reggel tudtam, hogy Kairóba érdemes visszajönni több napra is, és akkor úgy, hogy egyénileg.
Merthogy én szeretek végigjárni és elolvasni mindent a múzeumokban.
Ebben a napban nincs több, mint hogy végighajtanak minket a főbb pontokon, mint egy fejős tehén csordát.
15:12
Amúgy még mindig durva, hogy ezekről, amiket itt érzek, a történelemkönyvekben olvastam.
15:13
Ezek a tevék egész jó fejek, egyszer szívesen ülnék a hátukon, de most már se időm, sem fizetési hajlandóságom nincs erre.
15:45
Látom, vannak még más piramisok is – amiket egy következő alkalommal meg kell néznem magamnak. De már megint a buszban ülve araszolunk;
megyünk a Szfinxhez.
15:50
Kaptunk tíz percet; ez arra sem elég, hogy körbejárjuk a Szfinxet. Csak el tudok sétálni mellette, és lefotózni.
Ez van.
A mai napon nem ígértek kulturális mélységeket; ma a japán stílust élvezzük.
Megyek, és mindent jól megnézek az út mellől.
15:55
Ez az egy darab szobor hatalmasabb, mint apám háza.
A hegyoldalban van, ma már félig a földszint vonala alatt. Nem csoda, ha évszázadokon keresztül el volt temetve.
Ma már elég nagy területen körbe van ásva; csak arra kellene tíz perc, hogy folyamatos haladás mellett körbejárjam.
Picit zavar, amikor a lemenő nap a szemembe világít, így fotózni sem lehet rendesen.
Sebaj, majd nézem szabad szemmel.
15:56
Ez vajon tömör lehet belülről? Látom, ezt is közel akkora kövekből rakták össze, mint a piramisokat.
Látom, itt is vannak még lezárt területek és ásatások. Tehát ezen a városnyi területen egykoron egy városnyi méretű temetkezési terület terült el.
Próbálom összeszámolni, hány sor téglából áll; azon akadok le, hogy nem tudom, mivel és hogyan érzékeltetni a méreteket.
15:57
Mondanám, hogy a történelem megelevenedik, de ez a „macska” kőből van, ezer éve meg sem mozdul.
Kivéve a filmekben.
16:03
Azon csodálkozom, hogy még egyetlen balesetet sem láttam, pedig közlekedési táblát vagy bármiféle rendszert sem találok.
A régészeti terület alatti kereszteződések leginkább egy óvodás udvarra hasonlítanak,
ahol mindenki mindenféle játékkal, kedve szerinti irányba és sebességgel halad.
Mi most éppen egy papiruszintézet felé.
És mint az oviban, most mi ülünk a nagyobb játékszeren, a többiek fognak engedni.
16:10
Aham, ez azért intézet, mert a papiruszkereskedő ezt a nevet adta neki.
Egy újabb üzleti érdekeltségbe csöppenünk.
Viszont ez korrekt hely, mert valóban tart egy tízperces bemutatót, mielőtt elárulná, hogy huszonöt eurót kérnek egy papiruszra nyomtatott poszterért.
16:20
Nem értettem, hogyan hívják a növényt, amiből csinálják, úgy néz ki, mint egy fiatal, zöld nád.
A hosszú, egyenes, csőszerűen egymásba tekeredő leveleket egy gumikalapáccsal ütjük, ezáltal a rostokat széttörjük.
Hosszában félbevágjuk; kipróbáltuk, nem tudjuk elszakítani a hosszú egyenes szálakat,
így már értem, hogyan tudtak több ezer évig fennmaradni ezek az iratok.
Ezeket a szálakat beáztatják pár hétre egy víznek látszó folyadékba.
Azt mondja a srác, ezalatt elvesztik a maradék keménységüket is – tehát a félcső formájukat.
Utána, ahogy öregapám mutatta a szőnyegfonást, egymásra és keresztbe tesszük a szálakat.
Az így elkészült papírt prés alá teszik egy hétre,
az eredmény egy szuper erős és majdhogynem átlátszó vékonyságú lap.
16:55
A buszból nézve vicces ez a káosznak tűnő valami az utakon.
Látok olyan kis autót, amit annyiszor kalapáltak ki a karosszérialakatosok, hogy elvesztette eredeti formáját.
Egy másik vázának a felét megette a rozsda.
Parkolóban a vadiúj Audi mellett egy riksát látok, aminek szét van szakadva a ponyvája.
A kereszteződésben egyszerre araszol az egymásra merőleges kétszer kétsáv,
mindeközben negyvenöt fokban keresztbe egy tevecsorda ballag.
A kis lovas vagy szamárfogatok az autók között haladnak – akárcsak a gyalogosok.
17:03
Egy szokásos forgalmi káoszos naplementével búcsúzunk Gízától.
17:25
Úgy tudom, ez a régészeti terület eleve Kairó külvárosa. Mi onnan még húsz percet jövünk kifelé, amikor elfogynak az út menti lakótömbök.
Vannak több száz méteren futó, talán huszonöt emeletes házsorok is.
19:43
Úgy tűnik, Egyiptomban imádják a kupolákat. Ennek az étteremnek is vagy tizenkét kisebb kupola fedi a tetejét; gyakran látok ilyet.
Megálltunk ugyanannál a benzinkútnál, ahol idefelé is, ugyanúgy tizenegy busz és még ennyi mikrobusz, meg két rendőrautó áll a parkolóban.
19:44
Azt hiszem, a sofőr srác váltás nélkül vezeti le azt a közel 600 kilométeres oda- és visszautat; ez nagyjából kétszer hat óra.
A rendszámtáblán is jól látszik, ez egy Németországból leselejtezett busz, pedig alig lehet tízéves az amúgy kényelmes jármű.
19:46
Egyre jobban tetszik az egyiptomiak zenéje. Sokan hallgatnak amolyan meditatív zenére hajazó, nyugalmat sugárzó dallamokat.
19:48
Ja, és akiket én német útitársaknak néztem, valójában nekik is az orosz az elsődleges nyelvük, csak nem akarnak oroszul beszélni.
Nem tudom, hogy milyen nemzetiségűek lehetnek; talán ők voltak az ukránok, és azért élnek Hamburgban.
Jól esett, hogy a lány velem is váltott pár mondatot, és engem is érdekelt kik ők..
Kíváncsi lettem volna, hogyan jutottak el Hamburgig.
19:58
Azért ez milyen már:
most látom, hogy van olyan busz, amelyikhez fegyveres biztonsági őr tartozik.
19:59
Ugye az már ingerküszöb alatt van, hogy minden egyes közintézményben, az egyszerű boltban is, irodában és mindenhol van mágneses detektor és egyesével való beléptetés.
De tényleg mindenhol.
20:04
Most nézem csak, a mi buszsofőrünk oldalán is ott lóg egy fegyver.
20:15
Sokolyat látok, amin ledöbbenek, kiakadok.
A gyakori apró bosszúságok ellenére, azért a nap végén a mérleg mindig egálba kerül.
Közben azon gondolkodom, hogy mindenkinek látni kellene a világunknak ezt az oldalát is.
Néha vannak olyan dolgok, amik pont annyira gyönyörűek, mint a szerkesztett poszterek, ezáltal semmi meglepő nincs bennük, mégis annyira erős az élmény, annyira letaglóz… csak keresem a szavakat, de csak a csodákat találom.
Ezek az élmények örökre megmaradnak.
20:44
Mi ez a gázszag vagy benzinszag? Kezdjek el imádkozni?
Tengerparton, de a sivatagban megyünk,
ugyanis a sivatag belefolyik a tengerbe.
Gondolom, ezért is rossz minőségű az út, mert átfúj rajta a homok.
Mindezt térképről tudom, mert sötét van.
20:52
Olajmezők vannak körülöttünk. Most találtam egy ilyen pontot a térképen – ez okozza a szagokat.
20:54
Átlátni a Szuezi-öböl másik partjára, mármint a fényeket látom.
21:10
Errefelé nem azt kérdezik, hol laksz, ki vagy, hanem melyik hotel hányas szoba.
21:30
Tehát a buszon mindenki beszélt oroszul,
sőt az összes kávézó és kereskedő is, ahol megálltunk.
Nem lepődnék meg, ha a mai összes megálló és kereskedelmi egység egy „cégcsoporthoz” tartozna.
Azonban vannak nyolcan, akik nem akarnak orosz nyelven megszólalni,
plusz engem, valahogy közéjük kevertek a szervezők. Gondolom, ők is azt hitték, hogy a magyar is egy szláv nép, mint a többi, aki körülötte van.
Gíza, 2025. január 9., csütörtök
