Montpellier-i széljegyzetek
A hétvégi montpellier-i élmények után maradt néhány gondolatfoszlány a füzetemben. Egy film Bob Dylan karrierjének kezdetéről, a nyelvtanulás öröme és a szoknyapecér férfiak sorsa – mindez összegyűlt néhány tömör mondatban.
Nem is tudom, mi a film címe magyarul, amely Bob Dylan karrierjének kezdetéről szól. Eredeti angol hanggal, francia felirattal néztem.
Kellemesen meglepődtem magamon, mert a film nagy részét értettem. Szomorúan konstatálom, hogy ezentúl nem mondhatom, hogy azért nem beszélgetek franciául, mert nem értem a nyelvet. Mi lesz ezután az új kifogásom?
Ez a Bob Dylan-film a zenekedvelők számára kötelező. Az egész filmet jól jellemzi egy párbeszéd az elején:
– Legyünk a legjobbak!
– Nem! Legyünk mások!
A film végén pedig:
– Te nyerted a (zenei) háborút. Te szabad vagy.
Nem akarok mélyebb filmkritikába bocsátkozni, mert a párbeszédek egy részét nem értettem.
Volt benne egy szerelmi szál is, miközben ennek a srácnak legalább két barátnője volt egyszerre. Saját megállapításom: rossz lyukra fut, aki több nővel játszik… Dylant minden nő kikosarazta legalább egyszer.
Ha egy szóval kellene jellemeznem a filmet, az az önmegvalósítás.
Ha lehetne lelket festeni, akkor én az övéről (A Nőről) kérnék egy képet. Habár nem vagyok benne biztos, hogy született már olyan festő, aki képes ennyi árnyalatot és ilyen részletgazdagságot felismerni, átlátni, megismerni, átérezni, befogadni, lefesteni, visszaadni.
A szoknyapecér férfiak egy idő után mindig rossz lyukra futnak. Ebben biztos vagyok…
Az olcsó ember nem engedheti meg magának a tisztességet.
A mai világban egyre nehezebb nem arra vágyni, ami nincs.
Egyedül nem tudsz nyerni!
Montpellier, 2025. február 2.
Egy spontán utazás története
