Kalandvágy és felelősség: az egyensúly művészete

Az élet kihívásai gyakran két szélsőség közötti egyensúlyozást kívánnak. A kalandvágy és a felelősség találkozása különösen fontosá vált harminc felett, ahogy a belső bizonytalanság is új irányt vett. Ebben a bejegyzésben az önállóság iránti vágyamról, a tisztesség iránti elkötelezettségemről, és egy különleges fotókiállításról írok, ahol a múlt és a jelen különös harmóniában találkozott.

---

A szükségesnél nagyobb mértékben kedvelem az önállóságot. Ennek ellenére nem szeretnék senkinek a háta mögött cselekedni. A korrekt és tisztességes játékokat kedvelem. Fiatalon az az ember voltam, akinek a fényképét beragasztják a „kalandvágyás” szócikk mellé. Harminc felett azonban ez a kalandvágy találkozott a felelősségtudattal is.

Amióta csak ismerem magam, bizonytalan embernek tartom magam. Büszke vagyok rá, hogy ez a bizonytalanság nem befolyásolhatóságot eredményezett, hanem a naiv középre húzás rendszerét. Minden érvre keresek egy ellenérvet. Minden pozitívnak megkeresem a negatív párját. Minden rosszban keresem a jó oldalát. Egyszer egy lovas iskolában hallottam egy tréfás megjegyzést: „A szekér akkor halad egyenesen előre, ha a jobb és a bal oldal egyformán húz, és te biztos kézzel fogod közöttük a gyeplőt.”

Délután bementem a városba, csak hogy kimozduljak.

A fotózással is foglalkozó hetedik alapitvány kiállítása

volt soron. Egy fotós épp tegnap mondta, hogy a kiállításokra és értékelésekre beküldött képek többsége hatásvadász. A leggyakrabban ábrázolt témák a nyomor, a halál, és a kizsákmányolás. Amikor a fotós a nyomor látványából üzletet csinál, akkor mit tesz? Hol van a kizsákmányolás határa? Persze ezek fontos és fájdalmasan aktuális témák. A fotós szerint azonban felüdülés lenne olyan képeket is látni, amelyek pozitív gondolatokat hordoznak. Nos, ma valami ilyesmi történt.

Ebben az intézményben a templom volt a téma. A terem egyik felén a párizsi Notre-Dame-bazilika rekonstrukcióját mutatták be. Nem a katasztrófát ábrázolták, hanem a felújítást és a megmentett értékeket. Volt egy kis múltidézés is: a kedvenc képem 1918-ban készült, a háború alatt. A teljes bejárati homlokzatot homokzsákokkal takarták el, mert tartottak a bombázásoktól. A terem másik felében a jeruzsálemi nagy mecsetet mutatták be, ahol emberek – zsidók, muszlimok, keresztények – élnek egymás mellett egy városban.

Arles, 2024. szeptember 20., péntek