Nyugalom két nő mosolyán túl

Egy hét utolsó munkanapja, amikor még a mosogató is örömforrás, és a levendula színe is számít. Arles folyópartján ülve, két női gesztus gyógyítja a lelket, és a nyugalom lassan megtelepszik. Nem könnyű itt dolgozni, de valamiért mégis hálás vagyok – főleg magamnak.

---

• Arles, 2025. június 25. szerda (A hét utolsó munkanapja)

Mit érzek?
Nyugalmat. Ez több dolognak is köszönhető.
A „stressz-kontroll” nevű, vitaminok közé sorolt tablettának is. Amennyiben tudatosan használom, működhet: kivezethet abból a csapdahelyzetből, amelyben – amíg nem vagyok nyugodt – nem tudok stratégiában gondolkodni. Nem ebben a módszerben hiszek, de tüneti kezelésnek megteszi .
Nyugodtságom köszönhető a tulajdonos asszonynak is, aki ezen a héten nem home office-ból vezeti a hotelt. Amikor távolról irányít, akkor – finoman szólva is – a fogához veri a garast. Most, amikor itt van a hotelben, egy okos asszonynak tartom.
Na és itt van a takarítók főnöke is, aki a rosszindulat mintaképe. Ha nincs itt a tulajdonos, nyeregben érzi magát. De amikor itt van, minden energiáját leköti, hogy a kedvében járjon – tehát ezen a héten kevésbé ártalmas.
Harmadrészt azért is nyugodt vagyok, mert elhatároztam, hogy nem hagyom magam felidegesíteni. Ez néha nem könnyű, de igyekszem.

Mire vagyok ma büszke?
Minimum unalmas, de mégis ezt válaszolom: magamra. Ezen a munkahelyen dolgozni kicsit olyan, mint ellenszélben pisálni – amennyiben az ember egy picit is érzékeny és figyelmes léleknek tartja magát.

Mit kívánnék másnak, akivel ugyanez történik?
Ugyanazt, amit hétfőn: ne hagyd magad felbosszantani!

Apró örömforrás a mai napra?
Például a kellemes bringázás.
A szellő a folyóparton, ahol épp most ülök.
A levendula színe.
A jól végzett munka öröme – ma épp a mosogatóban.

Tervek?
Holnap és holnapután – a szabadnapjaimon – megint Marseille. Ami nem a kedvenc városom, de van ott egy állásajánlat.
Meg kell néznem a „France Travail” honlapját is állásügyben.
Illetve, csinálnom kell egy alapos keresést, hogy hol hirdetik az Arles és Avignon környéki állásokat.

Mire van szükségem?
Kitartásra. Tudatosságra.

Miért vagyok hálás?
Elsőként az a szerénységtől mentes válasz jut eszembe: magamért.
Az, hogy egy kellemes délutánt töltök az arles-i folyóparton, azt magamnak köszönhetem.

Egyébek:
Ez a két nő mézet csurgat a lelkemre – még akkor is, ha nem fogok (és nem akarok) mit kezdeni a helyzettel.
Az egyik a tulajdonos lánya, aki tegnap este átjött utánam a szomszéd faluba.
Az előzmény: a tulajdonos asszony előre megígérte a nevemben, hogy elültetek egy olajfát. A vége az lett, hogy négyen ültettük el: a tulaj apja is átjött segíteni.
Ma pedig a tulajdonos asszony kihívott a teraszra, hogy megmutassa: beteg az egyik pálma. Kisvártatva jött utána a lánya is. A tulajdonos asszony hátraszól: „Most már látod a Lászlót?”
A másik, aki balzsamozza az önértékelésem, az a recepciós lány.
Tetszik, hogy messziről is előre köszön, és mindig nagyon kedves velem. Bírom a fejét.