!!!Barcelona, 2023 november 13.

Mintha egy tündérmese végén lennék. |
It’s like being at the end of a fairy tale. |
On se croirait à la fin d’un conte de fées.

November 13, 2023

At Flixbus,
the system works similarly: if you don’t pay, the system tells you where to sit, and it’s not always pleasant. Today, we already know that even on planes, it’s more of a guideline, but on a bus that is already crowded (because there’s also a tactic to check occupancy), I have no desire to negotiate and end up sitting in the factory-assigned last row again. I have a subjective statistic: quieter, less odorous passengers are generally towards the front of the bus. So, I agreed to pay an extra three euros to sit in the first three rows. Of course, the driver immediately explained – as on every bus – that the first three rows were closed. I then showed him my receipt. After that, he left me alone. Because he also knows exactly that, according to the rules, everyone sits where their ticket indicates, and the system doesn’t assign seats in the first three rows. So, even if every driver took the trouble to check from time to time where people are sitting, no one would end up „on their backs.” Because Flixbus’s audience is not the type to enjoy paying for anything. For three euros more, I comfortably sleep across two seats during the nearly six-hour journey.

It’s simply incredible.
Twenty minutes ago, I was laughing at myself. About ninety-five „pages” have been scribbled in the note-taking app, some long, some short. The beauty of it is that I don’t write in chronological order at all. For example, two days later, a thought about Park Güell came to mind. Then something else came to mind for a completely different topic. There are millions of examples like this. The end result: it’s impossible to keep track of when and where I take notes. Many previous trips haven’t been blogged for this reason because the notes are mixed up, and it costs me less energy to go back to the destination site and start over from the beginning. Even now, they will be posted only because I am on leave throughout November (for simplicity, let’s put it that way). It would be good if I always used my small A/7-sized notebook (but I don’t use much paper, I gave away my pens). Now, I would simply cut the back of the small notebook and stick the pieces on the wall of my room. Of course, it would still take me a day to put them all in order. In what chronological order? As it actually happened, or how I will link them to each other on the blog? My God, too many topics, it’s too much chaos anyway. Maybe the best thing would be to set aside these writings now, and when I get home, I’ll put the app on the TV screen and start „puzzling.” Then, I’ll note what disappeared faster: the hot chocolate or my patience.

I’m looking forward to coming home for one thing.
I finally want to take a long, hot shower. Because in warmer regions, it’s not obvious to have hot water. Which, in my opinion, is quite logical, because it’s hot outside, so most of the time, I don’t feel like using hot water. For example, in Greece, what a solar collector can provide in a day is entirely sufficient.

The current accommodation
is not the best, but I recommend it without hesitation. I like that this hostel doesn’t try to be more than it really is: a cheap accommodation in the city center. It’s a kind of dormitory, but a decent one! I can only praise the cleanliness, the work of the reception. What I didn’t like: the two shower cabins on a corridor are not enough. Safesbay Barcelona Passeig de Grácia

Every morning,
my first stop was the cafe. I liked the long counter in the room that you could walk around. I also liked that – as in many places in this city – since it’s always nice in winter and summer, the presence of the front door is optional. As if I were sitting on a large terrace. By the way, the coffee cost 1.75€, a normal price here. And they served real espresso. Not like in France, where often even trendy places use vending machines, which could be good (see: Nespresso industrial machines), but most of the time, they are set to dilute the coffee. Again, the feeling: I wouldn’t complain if the bus turned back under me.

My breakfast
is very simple and monotonous. I got used to eating only a pastry in the morning since my last job. Moreover, it also shows in my food. Last year, I only made salads, this year, every day, I prepared charcuterie platters for the guests of the day. So, a few vegetables, a few slices of ham, a fresh (!) baguette, it’s always appropriate and enjoyable food. So, after the morning coffee, the bakery: (baguette: 1.1€) and at the grocery store, some grapes / peppers / olives (1.7€) and a small portion of chorizo (1.9€). It can be comfortably eaten sitting on a bench. In the afternoon, a small treat or a small fruit is enough for me. In the evening, I’ll go sit somewhere.

I travel in a hoodie.
I pull the hood completely over my head; I didn’t notice when we stopped somewhere and turned on the light. I should have gotten off in Nîmes, but I slept. Then I’ll get off in Avignon. Maybe it’s better this way. From Avignon, I have several connections.

An interesting fact about languages.
It comes to my mind now in relation to Barcelona. More than once, I’ve seen things written in Spanish and Chinese, not in English. Or the other way around. Info is in Catalan, Spanish, French, and below, in English. By the way, if by chance I spoke French instead of English, they switched without a problem. It seemed they spoke French better. So, an average Catalan shopkeeper / waiter speaks four languages. And an average shopkeeper in Budapest?

What is French logic?
An example of this is the numbering of tracks in Avignon. Normally, the closest one is 1, then 2, 3, 4, and so on. In Avignon: 2, A, B, C, D, E, F, 1. Which doesn’t bother them at all because they display everything zealously. They provide abundant information about everything. Because track A used to be the first railway embankment, then later the train even parked in front of the station building, and years later, the station was expanded, new tracks were added, but by that time, the use of letters instead of numbers became fashionable. Montpellier is the most amusing. There, they raised the station building above the tracks. It’s a brilliant idea in itself. Only, the exits of the tracks couldn’t be placed obviously. That’s why each track also has a color, and the passenger only has to follow the colored stripes painted on the floor throughout the building’s area.

Sunrise
through the train window. It’s good like this. I have half an hour in Arles; I’ll go down to the riverbank. It’s beautiful. The still pink sky is reflected on the entire water surface.

As if I were at the end of a fairy tale.

Postscript
after a busy week. I’ll finish the joke. I spent six hours sorting the note sheets on Tuesday night before I could start writing the draft. I’ve made eleven so far. This was the tenth. I’ll come back with a much more objective city description.

13 novembre 2023

Chez Flixbus,
le système est le même : si tu ne paies pas, le système te dit où t’asseoir, et ce n’est pas toujours agréable. Aujourd’hui, nous savons déjà que même dans les avions, c’est plutôt indicatif, mais sur un bus déjà bondé (car il y a aussi la tactique pour vérifier l’occupation), je n’ai aucune envie de négocier pour ne pas me retrouver à nouveau assis au dernier rang attribué en usine. J’ai une statistique subjective : les passagers plus calmes, moins odorants, sont généralement à l’avant du bus. Alors, j’ai accepté de payer trois euros de plus pour m’asseoir dans les trois premières rangées. Bien sûr, le chauffeur a expliqué immédiatement – comme dans tous les bus – que les trois premières rangées étaient fermées. Je lui ai montré alors mon reçu. Ensuite, il m’a laissé tranquille. Parce qu’il sait aussi exactement que, selon les règles, tout le monde s’assoit là où son billet indique et que le système n’attribue pas de places dans les trois premières rangées. Donc, même si chaque chauffeur prenait la peine de vérifier de temps en temps où les gens s’assoient, personne ne se retrouverait „sur leur dos”. Parce que le public de Flixbus n’est pas celui qui aime payer pour quoi que ce soit. Pour trois euros de plus, je dors confortablement sur deux sièges pendant le trajet de près de six heures.

C’est tout simplement incroyable.
Il y a vingt minutes, je me moque de moi-même. Environ quatre-vingt-quinze „feuilles” ont été griffonnées dans l’application de prise de notes, certaines longues, d’autres courtes. La beauté de la chose, c’est que je n’écris pas du tout dans l’ordre chronologique. Par exemple, deux jours plus tard, une réflexion sur le parc Güell m’est venue à l’esprit. Ensuite, quelque chose m’est venu à l’esprit pour un tout autre sujet. Il y a des millions d’exemples comme celui-ci. Le résultat final : il est impossible de suivre quand et où je prends des notes. De nombreux voyages antérieurs n’ont pas été blogués pour cette raison, car les notes sont mélangées et il me coûte moins d’énergie de revenir sur le site de destination et de tout recommencer depuis le début. Même maintenant, ils seront publiés uniquement parce que je suis en congé tout novembre (pour simplifier, disons cela ainsi). Ce serait bien si j’utilisais toujours mon petit cahier de format A/7 (mais je n’utilise pas tellement de papier, j’ai donné mes stylos). Maintenant, je couperais simplement le dos du petit cahier et je collerais les morceaux sur le mur de ma chambre. Bien sûr, même dans ce cas, cela me prendrait une journée pour les mettre tous en ordre. Dans quel ordre chronologique ? Comme cela s’est réellement produit ou comment je les lierai les uns aux autres sur le blog ? Mon dieu, trop de sujets, c’est trop de chaos de toute façon. Peut-être que le mieux serait de mettre de côté ces écrits maintenant, et quand je rentrerai chez moi, je mettrai l’application sur l’écran de télévision et je commencerai à „puzzler”. Puis, je noterai ce qui a disparu plus rapidement : le chocolat chaud ou ma patience.

J’attends le retour à la maison pour une seule chose.
Je veux enfin prendre une longue douche chaude. Parce que dans les régions plus chaudes, il n’est pas évident d’avoir de l’eau chaude. Ce qui, selon moi, est tout à fait logique, car à l’extérieur, il fait chaud, alors la plupart du temps, je n’ai pas envie d’utiliser de l’eau chaude. Par exemple, en Grèce, ce qu’un collecteur solaire peut fournir en une journée est tout à fait suffisant.

L’hébergement actuel
n’est pas le meilleur, mais je le recommande sans hésiter. J’aime que cette auberge ne cherche pas à être plus qu’elle n’est réellement : un logement bon marché en plein centre-ville. C’est une sorte de dortoir, mais un dortoir correct ! Je ne peux que faire des éloges de la propreté, de la propreté, du travail de la réception. Ce qui ne m’a pas plu : les deux cabines de douche sur un couloir ne sont pas suffisantes. Safesbay Barcelona Passeig de Grácia

Chaque matin,
mon premier arrêt était le café. J’ai aimé le long comptoir de la salle, que l’on pouvait contourner. J’ai aussi aimé que – comme dans de nombreux endroits de cette ville – comme il fait toujours beau en hiver et en été, la présence de la porte d’entrée est facultative. Comme si j’étais assis sur une grande terrasse. Au fait, le café coûtait 1,75€, c’est un prix normal ici. Et ils servaient du vrai café espresso. Pas comme en France, où souvent même les endroits branchés utilisent des distributeurs automatiques, ce qui pourrait être bien (voir : les machines industrielles Nespresso), mais la plupart du temps, ils sont réglés pour diluer le café. Encore une fois, le sentiment : je ne m’en plaindrais pas si le bus rebroussait chemin sous moi.

Mon petit-déjeuner
est très simple et monotone. J’ai pris l’habitude de ne manger qu’une viennoiserie le matin depuis mon dernier emploi. En plus, cela se voit aussi dans ma nourriture. L’année dernière, je ne faisais que des salades, cette année, chaque jour, je préparais des plateaux de charcuterie pour les invités du jour. Donc, quelques légumes, quelques tranches de jambon, une baguette fraîche (!), c’est toujours une nourriture appropriée et agréable. Donc, après le café du matin, la boulangerie : (baguette : 1,1€) et à l’épicerie, du raisin / poivron / olive (1,7€) et une petite portion de chorizo (1,9€). On peut le manger confortablement assis sur un banc. L’après-midi, une petite friandise ou un petit fruit me suffit. Le soir

, je vais m’asseoir quelque part.

Je voyage en sweat à capuche.
Je tire la capuche complètement sur ma tête, je n’ai pas remarqué quand nous nous sommes arrêtés quelque part et qu’ils ont allumé la lumière. J’aurais dû descendre à Nîmes, mais j’ai dormi. Puis je descendrai à Avignon. Peut-être que c’est mieux comme ça. D’Avignon, j’ai plusieurs correspondances.

Un fait intéressant sur les langues.
Il me vient à l’esprit maintenant par rapport à Barcelone. Plus d’une fois, j’ai vu que les choses étaient écrites en espagnol et en chinois, pas en anglais. Ou l’inverse. L’info est en catalan, en espagnol, en français et en bas, en anglais. D’ailleurs, si par hasard je parlais français au lieu d’anglais, ils changeaient sans problème. Il semblait qu’ils parlaient mieux le français. Ainsi, un commerçant / serveur moyen catalan parle quatre langues. Et un commerçant moyen à Budapest ?

Quelle est la logique française ?
Un exemple en est la numérotation des voies à Avignon. Normalement, la plus proche est la voie 1, puis 2, 3, 4, et ainsi de suite. À Avignon : 2, A, B, C, D, E, F, 1. Ce qui ne les dérange pas du tout, car ils affichent tout avec zèle. Ils fournissent des informations abondantes sur tout. Parce que la voie A était autrefois la première levée ferroviaire, puis plus tard le train s’est même garé devant le bâtiment de la gare, puis des années plus tard, la gare a été agrandie, de nouvelles voies ont été ajoutées, mais à ce moment-là, l’utilisation de lettres au lieu de nombres est devenue à la mode. Montpellier est la plus amusante. Là-bas, ils ont élevé le bâtiment de la gare au-dessus des voies. C’est en soi une idée brillante. Seulement, les sorties des voies n’ont pas pu être placées de manière évidente. C’est pourquoi chaque voie a aussi une couleur et le passager n’a qu’à suivre les bandes colorées peintes sur le sol sur toute la superficie du bâtiment.

Le lever du soleil
à travers la fenêtre du train. C’est bien comme ça. J’ai une demi-heure à Arles, je descendrai jusqu’au bord de la rivière. C’est magnifique. Le ciel encore rose se reflète sur toute la surface de l’eau. Comme si j’étais à la fin d’un conte de fées.

Post-scriptum
d’une semaine bien remplie. Je termine la blague. J’ai passé six heures à trier les feuilles de notes dans la nuit de mardi avant de pouvoir commencer à écrire le brouillon. J’en ai fait onze à ce jour. C’était la dixième. Je reviendrai avec une description de ville beaucoup plus objective.

2023 november 13.

A Flixbusnál
is úgy van, ha nem fizetsz, akkor a rendszer mondja meg hova ülsz és az nem mindig kellemes. Ma már a repülőknél is tudjuk, hogy ez inkább csak irányadó, de egy eleve tömötten érkező buszon (mert hogy arra is van praktika, hogy meglessük a foglaltságot) semmi kedvem egyezkedni, hogy hadd ne kelljen megint a gyárilag kiosztott utolsó sorba ülni. Van egy szubjektív statisztikám: a csendesebb, kevésbé szagos utasok általában a busz elejében vannak. Szóval bevállaltam plusz három eurót, hogy az első három sorba ülhessek. Persze, azonnal magyarázta a sofőr – mint minden buszon- hogy az első három sor az le van zárva. Én meg megmutattam neki a számlámat. Utána már békén hagyott. Hisz ő is pontosan tudja, hogy szabály szerint mindenki oda ül ahova a jegye szól és a rendszer az első három sorba nem oszt ki helyeket. Tehát, ha minden sofőr venné a fáradtságot és csak néha ránéznek ki hova ül, akkor sem ülne senki a „nyakukba”. Mert a Flixbus közönsége az nem az, akiknek van kedve bármiért is fizetni. Plusz három euróért, a közel hat órás út alatt kényelmesen két ülésen alszom.

Egészen elképesztő.
Húsz perce nevetek magamon. Ugyanis nagyjából kilencvenöt „lapra” firkáltam fel hol hosszú – néhol rövidke bekezdést a jegyzetelős applikációmban. A dolog szépsége, hogy sehogy sem időrendben írok. Például két nappal később még beugrott egy gondolatmenet a Güell parkkal kapcsolatban. Aztán, meg egy tök másik témához ugrott be valami. Milliónyi ilyen példán van. A végeredmény: követhetetlen mikor mit hova jegyzetelek. Nagyon sok korábbi utazásomról azért is nem készült blogbejegyzés, mert el vagy össze keveredtek a jegyzetek és kevesebb energiába kerül vissza menni a célterületre és elölről kezdeni az egészet. Most is csak azért fognak felkerülni az anyagok, mert egész novemberben (az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk úgy:) szabadságon vagyok. Most jó lenne, ha még mindig az A/7 méretű kis füzetemet használnám, (de hát annyira nem használok papírt, hogy a tollaimat és elajándékoztam). Most csak egyszerűen levágnám a kis füzet gerincét és végig ragasztanám a szobán falán a darabkákat. Habár, akkor is egy napom rámenne mire mindet sorrendbe teszek. Melyik időrendi sorrendbe? Ahogy megtörténtek vagy ahogy egymás után fogom fűzni őket a blogon? Teh jó ég, túl sok téma, mindenhogy túl nagy a káosz. Talán a legjobb lesz, ha most félreteszem ezen írásokat aztán amikor hazaérek kiteszem az applikációt a tévé képernyőre és neki állok „kirakózni”. Majd megírom mi fogyott el hamarabb: a forró csoki vagy a türelmem.

Egyetlen dolog miatt várom a haza érkezést.
Akarok már végre vehetek egy hosszú, forró zuhanyt. Ugyanis a melegebb vidékeken nem evidens, hogy van forró víz. Ami szerintem tök logikus, hisz a szabad levegőn meleg van, így nekem sincs kedvem a legtöbb esetben forró vizet használni. Például Görögországban is teljesen elegendő, amit egy nap kollektor tud.

Ez a mostani szállás
nem a legjobb, mégis bátran ajánlom. Az tetszik, hogy ez a hostel nem akar több lenni, mint ami valójában: egy olcsó szállás a város központjában. Ez egy kollégium szintű hely, de korrekt kollégium! A takarításról, a tisztaságról, a recepció munkájáról csak dicsérettel tudok beszélni. Ami nem tetszett: a két zuhanyzó fülke egy folyosón az nem elég. Safesbay Barcelona Passeig de Grácia

Minden reggel
az első utam a kávézóba vezetett. Tetszett a helyiség hosszú pultja, amit körbe lehetett ülni. Az is tetszett, hogy – mint ebben a városban oly sok helyen – mivel télen és nyáron is kellemes idő van, ezért a bejárati ajtó megléte az opcionális. Mintha egy nagy teraszon ülnék. Amúgy a kávé 1,75€ volt ez normál ár errefelé. És igazi presszó kávét adtak. Nem úgy, mint Franciaországban, ahol sokszor a menő helyek is automatákat használnak, ami lehetne jó is, (lásd: Nespresso ipari gépei) de többnyire úgy vannak beállítva, hogy vizezik a kávét. Megint az érzés: nem bánnám, ha a busz visszafordulna alattam.

A reggelim
nagyon egyszerű és egyhangú. Erre már az elmúlt munkahelyen szoktam rá, hogy reggelre elég egy péksüti. Ráadásul a táplálkozásomon is meg látszik mivel foglalkozom. Tavaly csak salátákat csináltam, idén pedig minden nap szalámis válogatás tálakat csináltam az aznapi vendégeknek. Szóval, pár szem zöldség, néhány szelet sonka, egy friss(!) bagett nálam bármely alkalommal megfelelő és jóleső étkezés. Tehát a reggeli kávé után pékség: (bagett: 1,1€) és kisboltban egy szőlő /paprika / olíva (1,7€) és kis adag chorizo (1,9€). Ezt egy padon ülve is kényelmesen el lehet fogyasztani. Kora délután, nekem elég egy gyümölcs vagy egy kis péksütemény. Vacsorakor szoktam beülni valahova.

Kapucnis pulcsiban
utazom. A kapucnit teljesen a fejemre húztam, nem vettem észre amikor megálltunk valahol és felkapcsolták a villanyt. Nimes városban kellett volna leszállnom, de átaludtam. Majd Avignonban le szállok. Talán még jobb is így. Avignonból több csatlakozásom is van.

A nyelvekről
egy kis érdekesség. Most jutott eszembe Barcelonával kapcsolatban. Nem egyszer láttam, hogy a dolgok spanyolul és kínaiul voltak kiírva, nem angolul. Vagy a másik. Kint van az infó katalánul, spanyol nyelven, franciául és legalul angolul. Amúgy, ha valahol véletlenül franciául szólaltam meg az angol helyet, gond nélkül átváltottak. Úgy tűnt franciául jobban beszélnek. Tehát egy átlag katalán boltos / pincér négy nyelven beszél. Vajon egy átlag Budapesti?

Milyen a francia logika?
Erre egy példa az avignoni vágányok számozása. Egy normális esetben a legközelebbi az egyes majd 2,3, 4 és így tovább. Avignonban: 2, A, B, C D, E, F, 1. Amivel nekik semmi bajuk nincs hisz mindent szorgosan kitábláznak. Bőséges infót adnak mindenről. Ugyanis az A vágány a valamikori első vasúti töltés, aztán később már az állomás épület elé is beállt a vonat, majd évekkel később bővítették az állomást, lettek új vágányok, de akkora már a sorszámok helyett a betűk használata jött divatba. Egyébként Montpellier a legmókásabb. Ott a vágányok fölé emelték az állomás épületét. Ez önmagában, ott egy zseniális ötlet. Csak hogy a vágányok lejáratait nem sikerült kézenfekvő módon elhelyezni. Ezért minden vágánynak van egy színe is és az utasnak nincs más dolga, mint az épület teljes területén mindenhol, a padlóra festett színes csíkokat követi.

Napkelte
a vonat ablakban. Azért ez így jó. Arlesban van egy fél órám, addig lemegyek a folyópartra. Ez gyönyörű. A még rózsaszínű égbolt visszatükröződik a teljes víz felületen. Mintha egy tündérmese végén lennék.

Utószó
egy mozgalmas hét után. Lelövöm a poént. Hat órán keresztül kirakóztam a jegyzet lapokkal kedd éjszaka, mire neki tudtam állni piszkozatot írni. Mára már tizenegy külön lapot csináltam belőlük. Ez volt a tizedik.
Majd még jövök egy jóval tárgyilagosabb város leírással.

Katt >>>> Barcelona photo album <<< Click

Katt >>> Parc Güell <<< Click

Katt >>> dance of flamenco <<< Click

Katt >>> Sagrada Família <<< Click