Wisdom of Life and Questions: An Amateur’s Opinions
2024. August 5.
Tehát, akármi is vár ránk az életben, legyünk nyitottak és készüljünk fel a változásra. Ne feledjük, hogy a szerencse és a lehetőségek előkészítése az, amely segít minket az élet kiszámíthatatlanságában. És végül, ne hagyjuk, hogy mások befolyásolják túlságosan a gondolatainkat és cselekedeteinket – hiszen fontos, hogy a saját utunkat járjuk.
- “Az élet akkor kezdődik, amikor kiszámíthatatlanná válik:” Mogács Dániel
- Mert, ha egy nap huszonnégy órából áll, akkor ne az a négy óra legyen a meghatározó, amit strandon töltök. Az egész nap legyen tartalmas. Az sem baj, ha kiszámíthatatlan.
- Úgy tűnik, még ebben az életben felnövök, csak azt is lassan.
- A szerencsét előkészítjük. Akárcsak a lehetőségeket.
- Tompos Kátya művésznő halála megérintett. Nem csak azért, mert személyesen is találkoztam vele, egy alkalommal énekelt abban a jazz klubban, ahol épp pincér voltam. Ő egy velem egykorú nő! Ezek szerint, ennyi idősen is meg lehet halni. Rémisztő a gondolat akkor, ha még haldokolni is kell előtte.
- Semmilyen betegséget nem lehet úgy gyógyítani, hogy belülről nézünk kifelé.
- Onnan tudom, horkoltam éjszaka, hogy reggel fáj a torkom.
- A gondolkodás az nem egy divatos szokás.
- Az igazság az objektív? Létezhet többféle igazság? Talán szükséges lenne pontosabban fogalmazni. Mi az igazság pontos meghatározása? Pontosan mi a tény definíciója? Ehhez képest mit tekintünk tényeknek? Mi a vélemény pontos definíciója? Mi a meggyőződés? Mi a hit? Mi a tévedés? Mi segítheti a tény és a vélemény közti különbségtételt? Mit hívunk valós állításnak? Amúgy mit tekintünk valós állításnak? Pontosan, mit hívunk valótlannak állításnak? Milyen módon történik a valós és valótlan közti különbség meghatározása? Vannak a kommunikációnak előfeltételei? Mit tekinthetünk párbeszédnek? Mi az érvelés? Egyébként, mi is az a kétkedés?
- A profit például az különbözteti meg az amatőrtől, hogy minden nap pontosan ugyanazt a teljesítményt nyújtja. Jómagam, egy nagyon ügyes és legalább annál is lelkesebb amatőr vagyok.
- Nálam, nagy szó, ha valamit rendszeresen pontosan ugyanúgy végzek egymás után. Egyre gyakrabban veregetem vállon magam.
- Nem tud meghatni, ha beszélnek a hátam mögött. Akik beszélnek rólam, mögöttem, a legjobb helyen vannak: csak nyomaimat követik; ezek alapján, felfedezni ma is én fogok.
Random gondolatok, 2024. augusztus 05.
Previous
Sunday Evening in Fontvieille Again
You May Also Like
Gondolatok szanaszét vágányok közt
2025. September 15.
Tisztulás és forralt bor
2025. November 29.