handwritings

Megint Avignon: éjszakai Milánóból a folyópartig

Egy valószerűtlenül jó karaoke után Milánó már nem város volt, hanem hajnalig tartó díszlet: erőd, dómtér, diszkózaj és egy lepukkant buszállomás. Aztán alagutak, viaduktok, határellenőrzések és félálomban elkapott tengerparti képek vezettek vissza Franciaországba. Avignonba megérkezni most nem hazatérésnek tűnt, inkább annak a pillanatnak, amikor a nyaraló embernek újra meg kell tanulnia normálisnak látszani.


Megint

Ott ért véget a tegnap, ahol a ma kezdődött. A csütörtök éjszaka egy valószerűtlenül jó karaokepartiba torkollott, ahol a DJ két dalkérés között egyperces, erős ritmusokat játszott be, amelyekkel két éneklés között táncra perdített mindenkit.

Az éjszaka Milánója

A hajnal hátralévő részét sétával töltöttem. Elbúcsúztam még egyszer a Sforza-erődtől, a Dóm téren pedig belehallgattam a teraszokon pörgő diszkóba.

Hajnali séta

Kelletlenül lassú léptekkel araszoltam a buszállomás felé.

A Lampugnano egy szánalmasan lepukkant külvárosi parkoló. Ahhoz képest, hogy még éjszaka is átlag tizenöt percenként indul egy nemzetközi busz, soha ki nem nyitó várótermekkel várják az utasokat, patkányokkal a pad alatt.

A legolcsóbb szolgáltatásra foglaltam jegyet, szóval elfogadom ezeket a körülményeket. Csupán azt nem értem, miért buszállomásnak hívják ezt a helyet.

Egyszer Luxemburgban várakoztam egy hasonló helyen: úgyszintén egy külvárosi parkolóház melletti, sima buszparkolóban, ahová kidobtak néhány padot meg egy mobilvécét. Ők ezt egyszerűen buszparkolónak hívták. Ott legalább azt kaptam, amire a leírás alapján számítottam.

Félálomban

A Flixbusszal ellentétben a BlaBlaCar Busnak és partnereinek van egy okossága: a menetidőbe beletervezik a közlekedési dugókat is. Így fordulhatott elő, hogy bár az olasz autópályákon végig araszoltunk, Marseille-be a tervezett időben futottunk be.

Ugyanezen ok miatt, illetve a korábbi szakaszokon az éjjeli káosz hiánya miatt történt meg, hogy az előírt negyed nyolc helyett már hajnali fél hétkor beparkolt a sofőr a milánói indulási oldalra.

Mire kiértünk az autópályára, én már szunyókáltam. A tengerparti szakaszon ébredtem fel. Szerencsémre, mert félelmetesen gyönyörű az olasz tengerpartot fentről figyelni. Merthogy az olaszok nem a tengerparti városok közé nyomorgatták be az autópályát, hanem keresztülfűzték a városok mögötti hegyeken. Szinte végig alagutakon és viaduktokon mentünk keresztül, vagy legalábbis a többit átaludtam.

Felszínen

A papíron szabadelvű Franciaország határán most is számíthattam a határellenőrzésre. De hogy legalább látszatra ne csináljon segget a szájából a rendszer, ezért nem határellenőrzés van a belépési ponton, hanem az első parkolóban mindenkit leterelnek egy szúrópróbaszerű ellenőrzésre.

Az elvileg véletlenül épp arra járó rendőrt, aki véletlenszerűen állítja meg az összes sofőrt, már arcról megismertem.

Ó, igen, a látszat!

Szerintem jól jellemzi a társadalmat, hogy bár a szappant, a parfümöt és a divatot az olaszok találták fel, ezeket a franciák fejlesztették tökélyre.

És hogy én hol értem tetten ezt a felszínességet? Például a koldusokon. Milánóban az a csöves, aki kéregetett tőlem, tiszta ruhában jelent meg, a lehetőségeihez képest rendezett külsővel. Párizsban a kép szokásos, mint bármely nagyvárosban: valamikor biztosan látott már szappant.

Tényleg ezt akarom?

Ja, amúgy már nem először várták a nemzetközi buszt vámosok a marseille-i állomáson. Addig nem engedtek senkit leszállni, amíg át nem nézték az összes csomagot. Az én egyszem túratáskámmal könnyű dolguk volt.

Hová tovább?

Nekem meg a csatlakozáskereséssel volt könnyű dolgom. Kifogtam egy last minute akciót az éppen induló TGV-re. Azért nem vettem előre jegyet a neten, mert nem gondoltam, hogy időben beér a buszunk.

Szóval másfél helyett fél óra alatt értem be Avignonba.
Imádom ezt a várost, nem véletlen, hogy ezt tekintem a székhelyemnek. Most még sincs semmi kedvem hozzá.

Az elmúlt fél évben nyaraltam Egyiptomban, Montenegróban, Magyarországon, szilvesztereztem Isztambulban; sétáltam Nizzában, Milánóban, Lillafüreden, Szegeden. Holnaptól meg az a feladatom, hogy a lehető leghatékonyabban visszailleszkedjek a normális emberek világába.

Az már nem az én világom

Semmi kedvem. Ez már nem az én világom.

Leszállok a vonatról.

Ürességet, kedvetlenséget érzek.
Robot vagyok.

Kezdésnek nosztalgia

A mai estét, mint már oly sokszor az elmúlt években, a folyóparton töltöm.
Friss bagett, olíva, sonka, pohár bor. És a telihold, ami hajnalban narancsszínben búcsúzik a tegnaptól.

Avignon, 2026.05.01.

20260430_201831
A kép szélére való kattintással a fotóalbum lapozható.

Küldök neked levelet 👋 a kézírásommal

Napról napra, kézzel írt levél.

Nem spammelünk!
További információért olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat .