Pörkölt Poétika
Tejfölös csirkepaprikás, sült húsok, hurka, máglyarakás és egy repülőn születő kávécsoda. Ebben a szövegben az ízek nem csak jóllakatnak, hanem emléket építenek. És néha kiderül: a boldogság egészen hétköznapi, csak jól van tálalva
Ez a bejegyzés egy gasztro-utazási napló: magyar ételek, családi ebédek és egy repülőn születő kávéélmény története.
Tejfölös pörkölt
A harmadik olívaszezon után olyan megkönnyebbülve szálltam ki a kocsiból, mint aki most szabadult egy provanszál aranykalitkából. És még csak nem is sejtettem, hogy a nap végére nemcsak az illatok fognak eluralkodni az érzékeimen.
Megismertem a boldogság néhány újabb dimenzióját.
A belépőt az előkertben tálalták, ahol kilenc unoka úgy rúgta a labdát, mintha fogalmuk sem lenne róla, milyen zűrös hely ez a világ.
Ezután érkezett a welcome: „Mesélj! Merre jártál? Kikkel?” Az unokatesók öt év után nemhogy nem felejtettek el, még kíváncsiak is voltak rám. Egy mozgalmas fél év után először éreztem, hogy mégsem vagyok jelentéktelen.
A főfogásra már annyira ellágyultam, hogy engem egy zsíros deszkával is kenyérre lehetett volna kenni
(aztán megint kiderül, hogy az elképzelések felhője nincs szinkronban a valóság földi kiszolgálójával).
Az történt, hogy amikor meghallottam a „tejfölös csirkepaprikás” szóösszetételt, olyan szemeket vágtam, mint a hotel kutyája a személyzeti étkező asztalánál.
A három legjobb dolog a mai világomban? Előtte egy újházi tyúkhúsleves, utána egy csokikrémmel töltött kakaós piskóta, közepén pedig én, aki egyszerre próbál befogadni minden örömet, és megosztani minden történetet.
A sült húsok
Na jó, ezt a trükköt a Michelin-csillagos séfektől az aranylakodalmas nagypapákig mindenki ismeri: a B hús az A húshoz képest azért finomabb, mert szeretettel készítették.
Úgy tűnik, a mai vendéglátóim csak a B-menüt ismerik.
(Igen, a vándor mindig is érzi, ha nem etetni akarják, hanem boldoggá tenni.)
(Tele vannak a könyvtárak a boldogság fogalmának meghatározásaival; pedig a válasz csak akkor lelhető meg azon falak között, ha a könyvtáros lány olyan, mint a fantáziáimban: kissé szórakozott, mosolygós és reggelig ébren tart.)
Első tálalás
A boldogság megtalálására nagyon sok az érvényes válasz; ezek közül az egyik az, ha tudod, hogy a sült csirkéhez a fűszert egy folyton vigyorgó, fecsegő kilencéves keverte ki, aki szerint mozsárral a kézben is lehet ugrándozni.
(Valójában az élet ennyire egyszerű örömökből áll; minden más csak panírnehezék a szárnyakon.)
A második tálalás
Amikor a világ legcsodálatosabb beszélgetőpartnere egy ilyen felejthetetlen délután után azt ecseteli, hogyan lehet ezt még feljebb pozicionálni, akkor elsőre nem is veszem komolyan. Mert hova is?
Amikor elővette a tányérokat, azt gondoltam, valójában mindegy is. Annyi jelentősége van itt a vacsinak, mint egy kanapéfalatnak a gálavacsorán.
(Az emberek tették megismételhetetlenné a napomat.)
Viszont az a sült hús komolyan gondolta a főszerepet, és bedobta magát a babkrém mellé.
Azok a beszélgetések azóta is gyakran eszembe jutnak.
Az a vacsora meg majdnem minden nap eszembe jut, ugyanis nemcsak az erdélyi konyhában hagyományos a főtt bab, hanem itt, Hurghadában is. Csak itt a bab kicsit más. És a háziasszony is hiányzik, aki a menükhöz is törődést ad.
Máglyarakás a táskában, forralt bor a hintában
Egy ilyen nagyszerű nőt egy ilyen slampos kifőzdébe vinni…
Hát érezzék magukat megtisztelve azok a székek, amelyek egy olyan formás nőt támaszthatnak, akinek vörös posztókabátjára még a szobrok is csak szemlesütve vágyakoznak!
Na de mégis, hogy jövök ahhoz, hogy ilyen méltatlan helyre hoztam?
Azon a napon csupán két dologra vágytam: a mosolyára és egy évek óta nem látott lecsópaprikásra.
(Ha ez valóban egy randevú lett volna, akkor olyan helyet kerestem volna, ahol halk zeneszó cirógatja a gyertyafényt. Na mindegy, majd ha leesik a karikagyűrű az ujjáról.)
A máglyarakást mégsem helyben ettük meg, az elviteles doboz még sokáig emlékeztetett az édes pillanatokra. Amúgy a desszertkérdést már csak azért sem erőltettem, mert az volt a titkos tervem, hogy inkább a folyóparti bár verandáján, hintázva, forralt bort szorongatva feledkezzünk bele a térbe és az időbe.
A Moszkva téri hentes
A Széll Kálmán téri metrót az elmúlt években modernizálták, átnevezték, a környékét teljesen átépítették. A műemlék épületekbe gyros hús, hamburger, kentucky csirke költözött. Erről a saroképületről valahogy megfeledkezett a változás. Nem csupán a berendezés, a személyzet is ugyanaz, mint tíz éve. Sőt, még a sült kolbásszal barátkozó kenyérillat, a pecsenyék gőze, a csülök, a csalamádé, is önazonos maradt.
Úgy merengek a kísértések közt, mint előző éjjel az Ő karjai között. Mindenestül, mindörökre.
Szóval azt szeretem ebben az helyben, hogy a környékbeli divatüzletek macáinak is tudnak válaszolni:
– Van esetleg valami mentes étel?
– Persze, kisasszony, itt minden fogyókúra-mentes.
Véres hurka, friss kenyér, csalamádé: ezek most egy másfajta gyönyör szavai.
Szép az élet!
Uzsonnázások
Hétfő
Meséltem a francia kollégáknak, hogy a nagyszüleim a burgonyachips helyett kisütött disznózsírt ropogtattak, amit töpörtyűnek becéztek. Úgy néztek rám, mint Drakula a fokhagymafüzérre.
Aztán csendben megkérdeztem, hogy a sarat és a nyálkát leszedték-e a csigáról, mielőtt beletömködték a fűszervajat.
Zavartan nevettek fel a csigák csápjai.
Kedd
Sosem gondoltam volna, hogy örülni fogok annak, hogy egy nagydarab, őszülő férfi orgazmusközeli állapotba juttat. Ezt vékonyra szeletelt bivaly- és szürkemarha-kolbásszal érte el. Körbenéztem: Jégvarázs-bögre a pulton, élményképek a falon, gyümölcsillat, a teraszon. Csak egy újabb család életébe csöppentem.
Szerda
Van egy jó szokásuk a francia kisvárosoknak: a kis pékségek naponta kétszer sütnek. Még délután ötkor is:
a betérők csevegése között, forró croissant illat rohan ki a térre.
Akár a balatoni diós búrkifli: még a délutáni hidegben is nosztalgikus emlékeket hív elő bennem .
Csütörtök
Ötórai teára rántott hús? Miért is ne!
Ez nem Anglia.
A klasszikus vasárnapi menü
Ami a délutáni panírozott oldalast megelőzte, az egy ünnepi ebéd volt: kandalló, pattogás, repkedő anekdoták.
Receptek nincsenek, csak öröklött tudás. Nem csoda, hogy úgy vetettem rá magam a levesre, mint szomjas teve a lyukas vödörre egy sivatagi oázisban.
(Felhőcsíkon rohanunk az új világba, de idelent egyetlen kanálban benne van a zöldségeskert minden emléke. )
Ezután a terített asztal nem lehet más, mint a délidői gyönyörök Mekkája: csirke répaágyon, oldalas burgonyalapokkal, lilakáposzta, saláta, püré, kovászos uborka, megilletődött arcok.
Csülök
Morzsa bácsi menzája maga a pörköltmennyország. A saroképület fogalommá vált az egyszerű, házias ízek kedvelői körében.
A gőzölgő szaftokat, főzelékből szabadult babér illat és málnaszörp fogja közre.
Az a specialitása, hogy ha kérek tőle egy pörköltet, dörmögve visszakérdez: miből legyen fiam, marhából, disznóból, csirkéből, szarvasból, gombából vagy csülökből?
Szavamra mondom, minden csülök arról álmodik, hogy Morzsa bácsi fazekába kerüljön!
A franciásított pite
Történt ugyanis, hogy idén is annyi alma termett, amennyit már senki nem bír megenni. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy abban a kertben már senki nagypapája nem szorgoskodik. Lassan egy évtizede, hogy eldőlt az a létra…
Egyetlen almát is nehéz lenne úgy megenni, ha nincs, aki a gyümölcsfa és a dédunoka közti távolságot áthidalja.
Bevallom, egy nagyon picit már unom a nyers almát. A fajta sokszínűség, nálam már nem érdekesség, hanem logisztikai kihívás.
Szóval idén úgy döntöttem, életemben először almás pitét sütök. Előkerestem a hagyományos magyar receptet, amit kombináltam a fejemben lévő francia változattal. Így került a fahéjas cukor mellé épp csak annyi méz, hogy ne legyen lekvár, némi karamellel adtam nek egyediséget. Illetve előkerült némi vanília, és zöldcitrom reszelt héja is; csak úgy illatuk miatt.
Megfázásra
Hát az orvosok biztos nem ezt javasolják, de nekem bevált. A zsebkendő tartalékaim is fellélegeztek, a gőzölgő porcelánok után.
A Jókai csülkös bablevessel valójában csak az a bajom, hogy Franciaországban nem gazdaságos elkészíteni. Ha főzök is valamit, akkor is csak magamnak. Ez az étel meg akkor jó, ha egy kondérral csináljuk, ahhoz meg egy család kellene…
Viszont ha már a kis vendéglő megcsinálja ebédre, akkor nem átalkodom akkora adagot kérni, hogy még a holnapi vacsora is elnézést kér.
Ez a sűrű és forró csoda amúgy igenis jót tett az energiaszintemnek. A hangulatszintemnek is.
Az utána következő baráti beszélgetésekhez pedig pont jól illett a grog.
A reszelős hangom nevetéssé mézesedett.
Zala kocka
A csokikrémes sütik Salma Hayek-je: belép, és mindenki elfelejti, miért jött. Nem tudom elképzelni, hogy bárki nemet mondjon neki. Pedig én is csak egy kávéért ugrottam be, amíg a tesómra vártam.
A cukrászda előtt azt figyeltem, hogy novemberre kakaószínűre egyszerűsödtek a virágágyások. Bent pedig ez a vajkrémes desszert úgy nézett rám, mint aki pontosan tudja: ma ő lesz a kitérő oka.
Kijövet azt vettem észre, hogy az ég vaníliaszínben búcsúzik. Pont olyan árnyalatban, mint a zala kocka közepe.
A tesóm még sehol, én viszont már biztosan megérkeztem.
Kávé
Nem gondoltam volna, hogy életem egyik legjobb kávéélményével egy repülőn találkozom.
Az instant porok helyett ezúttal a Lavazza volt a beszállító. A szettet ők „áztatott kávénak” hívták.
A papír poharat légmentesen lecsomagolták; A fólia tiltakozására még a gyereksírás is felfigyelt. A pohár aljában már ott hevert a homok finomságú őrlemény. Elsőként ez csapta meg az orromat: a robusta cserjék illata. A pohár kétharmadánál ült egy selyemfinomságú szűrő; oda öntötték a forró vizet. Aztán annyit mondtak, várjak három percet. Ezt örömmel tettem, mert addigra már a szomszédos sorok is felkapták a fejüket.
Mintha a mesterkélt, kabin belső egy arab kávéház felhőjén lebegne.
Vajon ehhez a török kávé jellegű élményhez mennyiben járult hozzá a provanszál aranykalitkából való szabadulás hangulata?
Hurghada, 2025.12.16.
Stew Poetics
A November food log from Hungary: sour-cream chicken paprikash, roasted meats, blood sausage, “máglyarakás,” and an airplane-brewed coffee miracle. Here, flavors don’t just satisfy hunger—they build memory. And sometimes happiness turns out to be ordinary, just perfectly served.
Poétique du ragoût
Notes gourmandes de novembre en Hongrie : paprikás au poulet et à la crème, viandes rôties, boudin, « máglyarakás » et un miracle de café à bord d’un avion. Ici, les saveurs ne font pas que rassasier : elles construisent des souvenirs. Et parfois, le bonheur est tout simple—il suffit qu’il soit bien servi.
