Szabó Magda: az ajtó
Korábban még sosem olvastam, illetve hallgattam Szabó Magdát, de ezzel a könyvvel azonnal magával ragadott. Az Ajtó nem csupán két különös nő története, hanem egy mély és sokáig visszhangzó regény a kapcsolódásról, az emberi titkokról és a kimondott mondatok súlyáról. Vannak könyvek, amelyek az utolsó mondat után sem engednek el – számomra ez is ilyen volt.
Korábban még sosem olvastam (hallgattam) Szabó Magdát.
Zseniális, ahogyan ír.
Cselekmény?
Van egy írónő (aki talán maga Szabó Magda?), aki vállaltan rossz háziasszony, és felfogad egy új bejárónőt. Pontosabban Emerenc asszony részesíti abban a megtiszteltetésben az írónőt, hogy elvállalja a házaspárt. Merthogy Emerenc egy külön intézmény, egy igazi különc.
Ha a felszínen maradunk, akkor egy nem mindennapi házvezetőnő és egy nem mindennapi írónő nem mindennapi életét követhetjük, egészen a házmesternő haláláig.
Ami utána marad, az nem csak a kutya, hanem a messze visszhangzó mondatok.
Nekem ez a könyv a kapcsolódásról szólt.
Mindez a huszadik század második felében, Budapesten történik.
Bonyodalom?
Abból sok van. Ezeket szinte mind Emerenc generálja. Habár a végére nem tudom, ki a nagyobb különc: az írónő vagy a házvezetőnője. Ezennel meg is találtuk az egyik közös pontot kettejük között…
Nekem az a jelenet tetszett a legjobban, amikor az írónő elvitte magával Emerencet egy filmforgatásra. Melynek a végén a házmesterné találóan fogalmaz meg néhány problémát. Érdekes, hogy ebben a jelenetben az írónő karaktere számomra unszimpatikus volt.
Amúgy itt is egy kedves, szelíd humort alkalmaz, amikor Emerenc viselkedését mutatja be.
Ez is egy olyan könyv, ahol az utolsó mondatnál nem tudsz kiszállni a lapokból.
