Kotta olvasás a kertek alatt
Az önállóság néha terhes, főleg ha a környezetünk nem teljesen értékeli a szándékainkat. Ebben a bejegyzésben arról mesélek, hogyan próbáltam segíteni, de végül csak még több problémát okoztam – legalábbis mások szerint. Közben pedig élvezem a zene és a könyvek világát, még akkor is, ha a mindennapok nem mindig alakulnak zökkenőmentesen.
A karbantartó nem nekem, hanem másoknak tette szóvá, hogy letörtem egy gombot arról a kávéfőzőről, amit ő már selejtessé szerelt. Eközben a kertben dolgoztam, és hallgattam egy könyvet, ami tele van gyönyörű mondatokkal. Este balkáni zenét énekeltem, egyedül, miközben a többiek táncoltak.
Péntek délután megpróbáltam megjavítani egy kávéfőzőt, de ez meghaladta a képességeimet. Ezeket a gépeket korábban már a karbantartó szétszedte és összerakta; kettő még mindig a garázsban porosodik. Ma az igazgató leszidott, mert letörtem az egyik gép bekapcsológombját. A szidás jogos volt, tényleg letörtem, de ettől még működik a gép, hiszen egy csavarhúzóval be lehet kapcsolni. Kikapcsolni viszont nem lehet – de igazából nem is kell. Ez az a gép, amit a karbantartó szétszedett, de több hibája lett, mint korábban. Amúgy valahogy nem említette, hogy ezek a gépek nem most mentek tönkre, hanem már korábban. Szóval, bár jogos volt a szidás, kicsit túlzásnak érzem.
Az igazgató azt is kérte, hogy legközelebb ne legyek ennyire önálló, és mindenről egyeztessek. Bár nem szívesen, de megértem. A gond az volt, hogy mivel nem tudtam megjavítani a gépet, kivettem egy jó kávéfőzőt egy üres szobából, és azt adtam oda a vendégnek. De hogyan tudtam, hogy a szoba üres, ha előtte nem egyeztettem? És miért nem beszéltem erről a recepcióval?
Tegnap írtam a karbantartónak, hogy még nem vittem vissza a fűnyírót, mert van még hátra egy kétórás etap. Azt majd máskor befejezem, most inkább szedje rendbe a levendulabokrokat. Ja, és rájöttek, hogy nem a szerződésben leírt munkaidő szerint dolgozom. Csak nekem van kilencórás munkaidőm, ami miatt kissé feldúlt vagyok. Ezután nekem is stílusos kávészüneteim lesznek!
Befejeztem egy újabb könyvet, Jón Kalman Stefánsson írta. Bár csalódást okozott a Bookline hangoskönyv formátuma, még így is megvenném a könyvet hagyományos formában, annyira szép volt. Pár hónapja olvastam egy könyvet, melynek címe „Olyan gyönyörű ez a szöveg, hogy csak pucéran olvasom”. Az a könyv sem volt rossz, de Stefánssoné annyira szép, annyira érzéki és finoman erotikus volt, hogy az a cím ide is illene. Még egyszer el fogom olvasni, és utána írok róla.
Ma este a faluban rezesbandák találkozója volt. A vad misztrál szél messzire vitte a harsonák hangját; még egy vastag kabátért is haza kellett szaladnom. Az egyik banda balkáni zenét játszott, ami mókás volt, mert csak én énekeltem velük, míg a közönség táncolt.
Szóval, jól érzem magam!
Szóval, jól érzem magam?
Maussane, 2024. szeptember 14. szombat
Az önállóság ára
