Arles-i munkahét, nyári emlékekkel
Egy nizzai hétvége, egy fáradt szombat, egy hagyományőrző ünnep és néhány nyári naplemente – mindez belefért egyetlen munkahétbe. Hangulatok, pillanatok, benyomások egy augusztusi héten. És persze: bika, jazz és egy haikus könyv.
Arles, 2025. augusztus 9. és 13. közötti munkahét
Előszedtem néhány feljegyzést az elmúlt hétből. Kezdem egy pénteki, nizzai mini nyaralás utáni gondolattal.
Tehát ez a nagyszerű Matisse mester a saját fiát egy üres fejűnek ábrázolta? Vajon ugyanarra gondolunk, amikor a képet szemléljük?
A Nizza utáni első (szombati) munkanapról csupán egy háromszavas feljegyzésem van: fáradtság, uzsonna, alvás. Valamit valamiért; a hétvégi kiruccanás eléggé élménygazdagra sikeredett.
Vasárnap már a szomszéd faluban ünnepelek. Nem is tudom, mit. Ez egy olyasmi hagyományőrző ünnepnek tűnik, mint amit júniusban Arles-ben láttam.
Itt is sötétedés után indul a felvonulás, ahol mindenféle szakma mindenféle viseletben megjelenik – bemutatókkal, táncokkal, lovaglásokkal.
A gála helyszíne nagyon tetszik; ezúttal nem az arénát vagy a színházat választották, hanem egy erdőszéli tisztást, a falu egyik jelképének számító szélmalom mellett. Csak egy színpadnyi terület volt lekövezve.
És megint azt használták ki, hogy itt semmi sem vízszintes – a domboldalról mindenki kényelmesen rálátott a táncokra.
Maga a közeg, a szolid megvilágítással, a természet közelségével, egy meghitt intimitást adott az eseménynek. Habár semmi újat nem láttam, mégis jó volt itt létezni.
Amúgy a késői kezdés azért is jó ötlet, mert este tízkor már „csak” harmincegy fok van.
Hétfő és kedd közös szava: napnyugta.
Hétfőn, útban St. Rémy felé, az erdők felé – átmentem egyet, csak úgy sétálgatni és fagyizni.
Kedden az arles-i folyóparton, az óváros felett.
Hadd kérdezzem meg: olyat látott már valaki, hogy üvölt a latin jazz az elhaladó autóból?
A kétezres évek elején minden tuning Ladából csak a basszus brummogását lehetett kihallani. Most meg minden spéci Renault Clióból egy rapper puffog.
Ha szerda, akkor „bikafürdetés” játék a faluban; Este, a munka után.
A délutánt pedig a városban töltöttem; megnéztem négy fotókiállítást és egy könyvesboltot.
Vajon a könyvesboltból sikerült üres kézzel távoznom?
A friss szerzemény címe: Haiku a tenger mellől.
English title:
Workweek in Arles, with Summer Echoes
English introduction:
A weekend in Nice, a sleepy Saturday, a folk parade, and golden sunsets—so much packed into a single August workweek. Impressions and fragments, vivid and fleeting. Featuring bulls, jazz, and a book of haikus.
English main text:
Arles, Workweek of August 9–13, 2025
I pulled out a few notes from the past week. I’ll start with a thought from Friday, right after a mini holiday in Nice.
So, did the great Master Matisse really portray his own son as an empty-headed figure? I wonder if we see the same thing when we look at that painting.
From the first (Saturday) workday after Nice, I only have a three-word entry: fatigue, snack, sleep. You win some, you lose some; the weekend trip was full of experience.
By Sunday, I’m already celebrating in a nearby village. I don’t even know exactly what.
It seems to be some kind of folk tradition, much like the one I saw in Arles back in June.
Again, the procession starts after dark, with all sorts of professions parading in all sorts of traditional attire—with performances, dances, and horseback displays.
I really liked the setting of the gala. This time, they didn’t choose the arena or the theatre, but a forest-edge clearing next to the village’s iconic windmill. Only a stage-sized area was paved.
Once again, they made clever use of the slope—nothing here is level—and everyone had a perfect view of the dancing from the hillside.
The atmosphere, with its soft lighting and closeness to nature, gave the event a heartfelt intimacy.
Even though I didn’t see anything new, it was still good just to be there.
Also, the late start made sense: by 10 p.m., the temperature had dropped to a “cool” 31°C.
Monday and Tuesday shared a theme: sunsets.
On Monday, en route to St. Rémy, toward the woods—I wandered through, just walking and enjoying some ice cream.
On Tuesday, I watched it from the riverside in Arles, just above the old town.
Let me ask—has anyone ever seen a car blasting Latin jazz as it drove by?
In the early 2000s, all you could hear from souped-up Ladas was the booming bass.
Now, every tricked-out Renault Clio spits out some rapper.
If it’s Wednesday, it’s “bull bathing” game time in the village. In the evening, after work.
I spent the afternoon in the city; visited four photography exhibitions and a bookstore.
Did I manage to leave the bookstore empty-handed?
My latest find is titled: Haikus from the Seashore.
Titre en français :
Semaine de travail à Arles, avec des échos d’été
Introduction en français :
Un week-end à Nice, un samedi ensommeillé, une fête traditionnelle et des couchers de soleil dorés — tout cela réuni dans une seule semaine d’août. Des fragments de vie, des impressions fugaces. Avec des taureaux, du jazz et un livre de haïkus.
Texte principal en français :
Arles, semaine de travail du 9 au 13 août 2025
J’ai ressorti quelques notes de la semaine passée. Je commence par une pensée de vendredi, juste après un mini séjour à Nice.
Alors, ce grand maître Matisse aurait représenté son propre fils comme une tête vide ? Je me demande si nous voyons la même chose lorsque nous regardons ce tableau.
De mon premier jour de travail après Nice (samedi), je n’ai noté que trois mots : fatigue, goûter, sommeil. On ne peut pas tout avoir ; la petite escapade du week-end fut vraiment riche en expériences.
Dimanche, je fête déjà dans le village voisin. Je ne sais même pas quoi exactement.
Cela ressemble à une fête traditionnelle, comme celle que j’ai vue à Arles en juin.
Là aussi, le défilé commence après la tombée de la nuit, avec des représentants de divers métiers en costumes traditionnels — avec des démonstrations, des danses, des chevaux.
J’ai beaucoup aimé le lieu du gala. Cette fois, ils n’ont pas choisi l’arène ni le théâtre, mais une clairière en lisière de forêt, près du moulin emblématique du village. Seule une surface de la taille d’une scène était pavée.
Encore une fois, ils ont tiré parti de la pente — rien n’est plat ici — et tout le monde avait une vue parfaite sur les danses depuis la colline.
L’ambiance, avec son éclairage doux et la proximité de la nature, conférait à l’événement une intimité chaleureuse.
Même si je n’ai rien vu de nouveau, c’était agréable d’y être.
D’ailleurs, le début tardif est une bonne idée : à 22 h, il ne fait “plus que” 31 degrés.
Les mots-clés de lundi et mardi : coucher de soleil.
Lundi, en route vers St. Rémy, à travers les bois — j’ai traversé juste pour marcher un peu et manger une glace.
Mardi, sur les quais d’Arles, au-dessus de la vieille ville.
Permettez-moi de poser une question — quelqu’un a-t-il déjà vu une voiture passer en hurlant du jazz latin ?
Au début des années 2000, tout ce qu’on entendait des vieilles Lada tunées, c’était le grondement des basses.
Aujourd’hui, chaque Renault Clio modifiée crache du rap.
Mercredi, c’est le jour du jeu du “bain de taureaux” dans le village. Le soir, après le travail.
L’après-midi, je l’ai passé en ville ; j’ai vu quatre expositions photo et une librairie.
Ai-je réussi à sortir les mains vides de cette dernière ?
Mon nouveau trésor s’intitule : Haïkus de la mer.
Forró kövek a talpamon
