Forró kövek a talpamon

Éjszaka a strandon, magzatpózban; hajnalban holdfény, hasgörcs és fotózás; nappal Matisse és az azúrkék tenger.
Egy enyhe ételmérgezés átírta a csütörtök–pénteki terveket, de adott néhány tanulságot is.
Forró kövek a talpam alatt, Sally Rooney a kezemben – és némi elhatározás a változásra.

---

Megvan az az érzés, amikor csücsülsz a langy hullámok között?
Közben azon gondolkozol, hogy ha az élet ilyen is tud lenni, akkor mi baj lehet…

A csütörtök éjszaka egy erős hasfájással köszöntötte a péntek reggelt.
Az éjszakát a strandon töltöttem, magzatpózba kuporodva.
A koncert, tánc elmaradt, de a hajnali úszás az nem.
Vegyes, tanulságos élményeim vannak erről a (csütörtök, pénteki) hétvégéről.
#riviéra #napfény #fotó #festmény #könyv #múzeum #égés #mérgezés #változatok #változáshoz

Nizza, 2025.08.08., péntek

Hajnali háromkor – amikor úgy vakít a hold, hogy a napszemüveget nem veszem le a fejemről. (Na jó, azt amúgy sem; kell valami, ami a fésületlen hajamat takarja.) Mégis mi baj lehetne?
Hasmenés, görcsökkel!
Előző este kezdődtek a fájások; többek között emiatt választottam éjjelre egy kietlen strandot.
(Az eredeti elképzelés szerint hajnalig bulizok, majd kifekszem a strandon reggelig.)
Ha el is tudtam aludni, másfél óra múlva akkor is felébredtem; azzal mulattam az időt, hogy fotóztam az éjszakát; hasam alá húztam a lábamat – a magzatpóz mellett az egyetlen testhelyzet, amikor enyhültek a tünetek; két méterre a víztől, a kövekből összelégoztam egy fotóállványt. Eleinte a telihold volt a háttér, majd a pirkadat és az első romantikus lelkületű fürdőzők.

Huszonöt fok volt hajnalban

napnyugtától napkeltéig egy fürdőnadrág meg strandlepedő megfelelő volt; nem kellett előszednem a táskából semmi meleg holmit, sem függőágyat; annyi, hogy a törölközőt magamra terítettem – hasznos a szúnyogok ellen, világosban meg a túl sok napfény miatt.
Tizenegy órakor döntöttem úgy, most már elkezdem a napot; addigra a tünetek enyhültek, már ki tudtam egyenesedni, nem kellett mosdóba rohannom.
Azt mondja az internet népe, hogy ez egy enyhe ételmérgezés volt, amivel inkább orvoshoz kellett volna fordulni; magam is így gondolom: ha a tünetek reggelre nem csillapodnak, akkor a közeli ügyeletre megyek, és nem múzeumba.

Még előző nap vettem egy olyan belépőt, ami az összes városi fenntartású kiállításra jó, és kíváncsi voltam

a Matisse-múzeumra.

Matisse az a szürrealista fickó, akinek a képeit nézegetve nem kell lépésenként feltennem a kérdést, hogy ennek mi lehetett az előtörténete; mert ezen képekben, a mellékelt magyarázat nélkül is felfedezek logikát. Természetesen, ezen mondatom teljesen szubjektív; mások másként értelmezik az elvont művészek elvont életét, de hát ez egy szubjektív napló. Lelkesedésem szempontjából nem mellékes infó, hogy ez az ember imádta a mediterrán tájakat. Le is költözött Nizzába. Ez itt az ő palotája.

Amúgy, kicsit már kezdem érteni az impresszionisták és a szürrealisták világát; hisz a valóság pontos dokumentálására ott vannak a japán turisták, vállukon a mindenféle kütyükkel. Ma már mindenről készített és közzétett valaki legalább egy precíz fotót, grafikát, festményt, videót. Manapság, ha képalkotásokat nézek, éppen arra vagyok kíváncsi, hogy az adott művész hogyan érzékelte a valóságot.
Ma már magam sem törekszem dokumentum-szerű fotózásra; minek is fáradozzak egy olyan miatt, ami letölthető/megvásárolható. Ma már azt fotózom, ami számomra érdekes, amin megakad a szemem.

Nagyon enyhén még görcsölt a gyomrom, meg az internet is azt javasolta, hogy a diéta mellett azért ugorjak be egy patikába. Kaptam egy három eurós, rózsaszínű tablettát, amit menstruációs görcsökre fejlesztettek ki!
Végtére is, működik a cucc.

A napom aktív része ezzel véget is ért, megyek vissza a strandra. Ez a nizzai part valóban páratlan; nem csoda, hogy már évszázadok óta kedvelt üdülőhely; már csak a felsorolás is elég hangzatos:

azúrkék víztükör, kristálytiszta tenger, zöld hegyek, paloták, pálmafák.

Eljött a pillanat, amikor elő kell kotornom a táskából a vastag ruhákat, ugyanis a strandlepedő alatt olyan forrók a (világosszürke) kövek, hogy nem tudok rájuk feküdni; konkrétan éget, ha a talpamhoz kerül egy kis darab.

És közben Sally Rooney új könyvét olvasom.
Ez a csaj is halad a korral; az első könyvében, ha a narrátor szólalt meg, azt éreztem, hogy ő egy nagyon is fiatal, max. egyetemista hölgy; most pedig le is írja, hogy a fiatalok generációja az már nem az övé. Azért is tisztelem, mert úgy tűnik, mindent megtesz, hogy értse a világukat; és ez nagyon jól áll a könyvnek.

Az éjszakai események némi változtatásra ösztönöznek. Például a muszájból elkezdett diétát folytatni fogom. Nem ez volt az első alkalom, amikor fájt a hasam, de az elmúlt éjszaka súlyos volt. (Nem volt messze a pont, amikor elindulok a közeli kórházba).

Kihívás lesz,

mert Franciaországban laktózmentesen élni az majdnem lehetetlen; már annak is örülök, ha találok releváns gyógyszert a patikában; mindazonáltal vegánnak lenni nem nehéz, hisz ezek nagy salátazabálók, és nagyon értenek hozzá. A nehezítés az lesz, hogy a munkahelyen nem én válogatom a kaját, hanem elém rakják. Emellett szükség lesz némi életmódváltásra is, fel is írtam néhány ötletet. Nem lesz egyszerű.

Ha már Nizza, hadd idézzek – így „szerényen” magamtól:

Nem kell mindig érteni az életet, csak élni kell!

Lehet kávéval is kezdeni a napot, de tengervízzel még jobb.