Mindennapi Szorongások és Kalandok a Konyhában

Az étteremben zajló események mellett a saját hobbi projektem fejleményeiről is szó lesz. Kalandosnak vélt életem egy blogon keresztül osztom meg az olvasókkal, miközben folyamatosan keresem a saját helyem és célom az életben.

---

2024 július 08.
Az egyik pincér lánnyal ma kiabáltak az étteremben a többi pincérek. A leányzóról nekem is elég furcsa véleményem volt korábban. Nem tudom most konkrétan miért kiabáltak vele – illetve egymással; gondolom a csaj stílusa is befolyásolta az esetet. Szerintem egy trampli a csaj, aki tök jól mutatna, mint kocsmárosné, de ez egy elegánsnak gondolt étterem.
Délben volt egy nagyobb csoportunk. Este, kirakott az igazgató egy levelet a falra, melyben minden szolgálatban lévő kollégának, nevével megemlítve, címzett egy-egy köszönő mondatot. A mai botrányhős pincérlányunk valahogy lemaradt a levélről.
Megint átalakítottam a honlapot; most már van angol nyelvű (travelinglaci.com) honlap címem is. Még nagyon sok minden nem működik rendesen ezen a blog oldalon, de ez amúgy is csak egy hobbi projekt, amit eredetileg csupán önmagam szórakoztatásának szántam. Aztán kiderült, hogy a naplóírásnak az egy, level kettes szintje, amikor egy hónappal később – a blogbejegyzés szerkesztése közben – visszaolvasom a leírtakat és már kicsit, mint egy kívülálló összegzem az életemet. Ha a travelinglaci projektnek más haszna nincs, csak annyi, hogy segít más szemszögből tekinteni a saját életemre, akkor már megéri az a napi fél-egy óra, amit rászánok.
Holnap válaszolni kell azon üzenetekre, amiket megint egy héten keresztül mellőztem. Megint az történt, hogy utoljára szabad napomon válaszoltam bármire is.
Amúgy a mai is egy normális hétköznap volt. Nem azt mondanám, hogy ez egy olyan nagyon rossz hely lenne jelen pillanatban, de a jó nem ilyen. Ez a két mondat igaz nagyon sok mindenre és nagyon sok mindenkire ezen a birtokon. Be kell látni, hogy az én munkám nem rossz, a jó nem ilyen. Hát ezért tudom azt mondani, hogy soha rosszabbat, de ez akkor is egy őrült hely. Plusz előny, hogy igazából nem vagyok fáradt; például tegnap délután nem dolgoztam; elmentem a városba kiállítást nézni, ma pedig volt időm a holnappal foglalkozni és még lustálkodásra, semmittevésre is jutott időm – a teljes délutánt ennek szenteltem. Ma amúgy sem volt sok feladatom a konyhán. A cukrásznak segítettem, akinek végtelen türelme volt velem szemben.
Gyermekkorom óta remeg a kezem, ennek tulajdonítom, hogy nincs jó kézügyességem; nem tudok szépen díszíteni. Körzővel, vonalzóval szépen tudok rajzolni, de szabad kézzel sosem ment. Nos, és ma épp a szabad kézi díszítés kellett volna. Nem megy, de nem adom fel; még, ha nem is leszek bajnok, de egyszer biztosan sikerülni fog normális kinézetű desszertet csinálnom.
Szóval, csak a helyemet nem találom, így a célomat sem ebben a konyhában ezek után az sincs meg, hogy miért és miben is kellene nekem jónak lenni. Ma két különböző embernek dolgoztam a keze alá, tegnap (azaz vasárnap) délelőtt pedig annyi volt a dolgom, hogy takarítsak, délután pedig be se mentem dolgozni, holnap pedig mosogatok; tehát mi is az én feladatom, miben is kéne nekem nagyon jónak lenni?